Varázsnagyi akcióban 3.

Az elmúlt másfél hónapban úgy alakult az életünk, hogy háromszor is anyukámnak (és a barátjának) kellett este lefektetnie Bobót, valamint most szombaton mi házon kívül töltöttük az éjszakát, tehát még egy éjszakai és délelőtti műszak is az övéké volt. Ezen alkalmakat megelőzően csak olyan volt, hogy Győző tette le aludni, vagy olyan, hogy lefektettük és utána léptünk le. Ilyenek is egy kezemen megszámolható mennyiségben. Lássuk, hősünk hogy boldogult a szülei nélkül.

Az első alkalom.

Győző dolgozott én pedig egy barátommal ZP-be mentem Belga-koncertre (más kérdés, hogy végül a Paris Texas-ban kötöttem ki), 6-kor léptem le, tehát másfél óra volt vacsoráig. Anyukám -őszinte ember lévén- bevallotta, hogy az unokája bizony jószerével végigüvöltötte ezt a másfél órát, némi bejárati ajtó veréssel tarkítva. Ányukámék táncoltak, énekeltek, fejen álltak, arcon pörögtek, építettek, olvastak, semmi nem használt. Sírt végig. Majd megszakadt érte a szívem. 

A második alkalom Anci lánybúcsúja, illetve Haka legénybúcsúja volt.  Aznap délután Bobóval Gryllus-koncerten voltunk a Gyerekszigeten (a képek itt készültek) és mivel a fiúbuli korán kezdődött, megkértem anyukámat, hogy már oda is jöjjön velünk, hogy Botond tudjon asszimilálódni vele. Fél 6-tól lett volna jelenésem, de ez esélytelen volt, úgyhogy az előre kifizetett rúdtánc óráról lemaradtam, így viszont felmerült bennem, hogy akkor már akár megvárhatnám a vacsorát-fektetést, hogy Bobeszka ne traumatilázódjon annyira, de végül úgy döntöttem, hogy ez visszalépés lenne a múltkorihoz képest és jobb, ha szokják egymást, úgyhogy fél 7 körül leléptem. Állítólag csak párszor sírt, határozottan jobb volt a helyzet, mint először. 

A harmadik alkalom -egy héttel a második után- maga az Anci-Haka esküvő volt. Itt annyiban volt komolyabb a helyzet, hogy mi nem is aludtunk itthon. Én döntöttem így, mert 1. nem akartam anyukámékat az éjszaka közepén hazaküldeni, 2. gondoltam többet tudunk pihenni, ha anyukáméknál alszunk. (Ironikus, hogy  egyáltalán nem tudtam elaludni, de semennyit sem, fél3-től fél 9-ig vergődtem, azt hittem megőrülök, mindegy túl vagyunk rajt. ) Szóval szombat fél 4-kor elindultunk itthonról, Bobó persze nagyon sírt, mikor elköszöntünk tőle, aztán én is majdnem, de nagy levegő és be az autóba. Délután már egész jókedvű volt, anyukám elvitte cukrászdába, majd játszótérre, itthon még állítólag kicsit sírdogált, de rengeteget vacsorázott, a fürdés és altatás is rendben lezajlott ééééééééés egész éjjel, egy nyekkenést leszámítva, végigaludta az éjszakát!!!!!!! Negyed 9-től, negyed 8-ig!!!! Így sajnos anyukám ezentúl sem fog kellőképp együttérezni velem, ha arról rinyálok, milyen fáradt vagyok....mindegy. Reggel is minden simán zajlott, énekeltek, mondókáztak, sőt még egy játszóterezésre is rávettem őket, hogy nekünk azt már ne kelljen mikor én zéró alvással, Győző másnaposan hazajövünk. Szóval azt hiszem elég jól sült el ez a távollétünk, édes Kicsi Botondunkra azért sokat gondoltunk, pláne, hogy két vele egykorú baba is ott volt az esküvőn, de jobb volt ez így. 

Éljen Bobó, a hős! Éljen Varázsnagyi és éljen a pasija, aki ha nem is önszántából, de az egy vérszerinti és egy nem-vérszerinti-de-igazi nagypapa helyett is jelen van Botondunk életében. Messze őt látjuk a legtöbbet. Köszönjük szépen mindkettejüknek!! Két hét múlva egy Avatar?