Varázsnagyi lelazul

Elöljáróban annyit, hogy anyukám elég laza és jófej anyukának számított már az én időmben is. No, persze nem mindig éreztem így. Én meg azt hiszem elég jófej kamasz voltam, átestem a kötelező hülyeségeken, de semmi extra. Persze, lehet, hogy anyám másképp látja (??!!). 

Én tizennyolc évesen (ha otthon laktam volna), maximum úgy rendezhettem volna kerti partit, ha befejezzük, mikor anyukám nyugovóra tér (akkoriban ez 9 körül volt), de az tuti, hogy innom és dohányoznom titokban kellett, iskolaidőben hétköznap nem bulizhattam, pontosan meg kellett mondanom, hogy kikkel és hova megyek, illetve mikor jövök haza. A "majd valamikor jövök" válasz nálunk nem játszott. Mobiltelefonom sokáig nem volt, óriási balhé lett, mikor titokban mégis szereztem egyet, hozzáteszem tizenhét éves lehettem. A dohányzást asszem érettségi körül vállaltam be, de jó ideig nem gyújtottam rá anyám előtt. Az ivást is nagyon módjával tálaltam otthon, a külön bejárat sokat segített a helyzetemen, mert így néha sikerült észrevétlenül besurrannom (kivéve mikor felcsörtettem az emeletre, feloltottam minden kezem ügyébe kerülő lámpát és feltéptem a hűtő ajtót). Na, ilyenkor speciel láthatott anyukám részegen, de ezekre hálistennek én nem emlékszem. Volt idő, hogy esténként kiszökdöstem (iszonyú parás volt), sose buktam le, pár éve bevallottam anyukámnak, de ennél nagyobb hazugságom-átverésem sose volt. A drogozás nálam kimaradt, ettől megkíméltem a családot. Igaz, mikor egyszer nagypapám meglátta a hamutálban az elnyomott cigarettacsikkemet (szigorúan Mentolos Vogue), ordítva tépett fel vele az emeletre "Zsuzsa, a lányod drogozik!"-felkiáltással, mert a csikken egy zöld levél volt és meggyőződése volt, hogy ez a füves cigi. Nehezen fogadta el, hogy ez mezei bolti cigaretta. Elég hamar elköltöztem otthonról így hamar a magam ura lettem, volt időszakom mikor jó, hogy nem látott anyukám és más rokonom, volt egy-két nehezebb évem. Egyszer egy nyárra kiköltöztem nagyszüleimhez, ott már voltak az életmódomból fakadó nézeteltérések, az "Élet ez így, anyukám?" zokogva feltett kérdés naponta többször hagyta el nagymamám száját. Ő látott párszor nagyon durva állapotban, elmondása szerint néha abban sem volt biztos, hogy túlélem a napot. Nyilván túloz. Minden két sörnél további állítás rágalom. Összefoglalva tehát, konszolidált kamasz voltam,  tanultam rendesen, majd kicsit kicsapongó és zilált egyetemista, de csak jó útra tértem. Semmi cigi, semmi pia, sok játszótér. Egy szavuk nem lehet rám. Igaz, még visszaeshetek. 

(Az öt ártatlanság fehérben, Mennyből az angyalt énekelve..Pár éve.)

Na, de a testvéreim. Mai szemmel nyilván ők is teljesen kommersz kamaszok, igaz mindent sokkal sokkal előbb kezdtek, mint én és mindenben túltesznek rajtam. A két kisebb tesómmal a neheze ráadásul még hátra van, velük vajon hova fajulnak a dolgok?? Persze ha nem róluk lenne szó, mélységesen fel lennék háborodva, hogy nekik miért enged meg anyukám mindent, mikor nálam kiszámolta, hogy "ha egy mozi fél 4-kor kezdődik, az 5-ig tart, tehát negyed 6-ra otthon vagyok" (emlékszel, Jutki? A régi szép idők...)???? A testvérkéim viselt dolgairól nem illendő itt beszámolnom, de annyit mondhatok, hogy a rájuk vonatkozó szabályrendszerhez képest én diktatúrában éltem. És persze ők feszültségben élik a mindennapjaikat és a haverjaiknak nyilván panaszkodnak, hogy anyám milyen kegyetlen velük. Szerintem meg jófej. Néha túlságosan is. Mi sem igazolja ezt jobban, mint az alábbi párbeszéd, ami anyám és Ákos öcsém között zajlott le tegnap este, aki partit tartott a társasház kertjében:

- Ha Boldizsár barátod megint hányni fog, és összeb*ssza a kertet, akkor kivágom. Mondd meg neki!
- Anya, nem lesz semmi baj.
- Miért, talán most jobban fog vigyázni, mint a múltkor, amikor egy nyaraló felső szintjéről hányta le a házat?
- Most megmondtam neki, hogy a komposztra hányjon.

Ilyenkor hiányzik, hogy már nem velük lakom. Imádom őket mind. Annyit nevettünk ezeken a hülyéken. Na, majd Bozsokon.