2010. augusztus 2., hétfő

A pasim

Gondoltam beszámolok a bozsoki két hétről, de annyi programot zsúfoltam az itthon töltött két napunkba, hogy csoda, ha szerdán ép elmével hagyjuk el a várost (nemrég hallottam, hogy a betörők bújják a baba-mama fórumokat, hogy ki mikor nyaral, nekik üzenem, hogy a két régi tévén kívül semmi érték nincs a lakásban, nem érdemes betörni hozzánk és különben is a szomszéd lehet, hogy pont akkor fog lejönni virágot locsolni, szóval tényleg ne próbálkozzatok!). Na de elkanyarodtam. Térjünk vissza a címszereplőre.
Nem szereti, ha róla írok, de ez ellen csak nem lesz kifogása.
 Tegnap hazaérkezés után, vége együtt: apa és fia

Vasárnap délután értünk haza, szerdán megyünk még egy hétre Velencére. Két hétig nem látott minket. Két napot vagyunk itthon, mindkét nap déltől késő esti dolgozik. A két délelőtt együtt lehettünk volna, de mivel rólam van szó, rászerveztem valamit, mert legnagyobb rettegett ellenségem az unalom és e két program nélkül túl egyszerű lett volna az életünk. 
Hétfő, azaz ma délelőttre a nevében felajánlottam nagyszüleimnek, hogy kimegy segíteni nagypapámnak lebontani a dobogót, mert házfelújítás van náluk.  Tegnap egy kicsit nyüszmögött, hogy nincs kedve, de tényleg ritkán kérnek tőlünk segítséget, mi pedig mindig számíthatunk rájuk, ráadásul szerettem volna, ha nagypapám nem egyedül küzd, úgyhogy reggel kiment, majd elment dolgozni. Addig mi Simiéknél hédereltünk a tetőteraszon... Holnapra is kedveskedtem neki: másik nagyszüleimhez kell kimenni Gyömrőre. Kell nekik vinni néhány dolgot, ráadásul Öregapa eléggé rozzant állapotban van, sose lehet tudni, mi történik, szeretnék velük amennyit lehet, találkozni. Egy zokszó nélkül vette Győző az akadályt, nevezetesen, hogy kelés után egyből vágódhat autóba, vihet ki minket Gyömrőre, majd vissza, utána meló. 
Egy szó nélkül tudomásul vette mindkét délelőtti programot. Aki ismer, tudja, fordított esetben mennyire nagyon méltatlankodnék és ellenkeznék. Megint bebizonyosodott, hogy össze kell tennem a két kezemet.

5 megjegyzés:

  1. Hát, tedd is! Kitartás, Bobóapu! :( Közös nyaralás nem is lesz?? :((((
    Jancsi

    VálaszTörlés
  2. Csillimilli: deeeee!!! Ide mindhárman megyünk!!! És Miskolcon is voltunk már négy napot, nyugi! ;)

    VálaszTörlés
  3. Akkor jó... Megnyugodtam. :)

    VálaszTörlés
  4. És a Bobónapszemcsiért is eljött :))
    És megértően bólogatott, amikor üzentem neked, hogy találtam Dick Bruna (vagy Nick Bruna? most nem is tudom...) mesekönyvet.
    Rendi, na.

    VálaszTörlés
  5. azt a rézfánfütyülős rézangyalát! Ez egy álompasi :) Ilyen férjet mindenkinek! :D
    A Keresztapa

    VálaszTörlés

Mit szólsz?