Bilincs

Egy kicsit kikívánkozik belőlem a bili-téma, pedig nincs is igazán miről beszélni, tehát meglehetősen érdektelen lesz, érzem.

Hogy akkor miért írok mégis? 

Hát, mert ha majd a Lesz ez még így se második részét az ő éltéről és kényszerneurózisáról akarják forgatni, és az analitikusa azt a házi feladatot adja neki, hogy derítse ki, hogy pontosan mik voltak a szobatisztaságának állomásai, akkor kész legyek a gyerekem segítségére sietni és gyógyulásához majd legalább ennyivel hozzájárulhassak, ha már megakadályozni nem tudtam a durva anális fixáció kialakulását.

Szóval itt, majdnem egy éve került először terítékre a Bobó-üríték, aztán nemrégiben a súlyos pszicho-dilemmám kapcsán idéződött fel, most pedig csak dokumentálni szeretném, hogy mi a helyzet.

Botond továbbra sem hajlandó bilire vagy wc-re ülni és ez engem (minket) továbbra is totálisan hidegen hagy. Nem piszkáljuk, nem szidjuk a pelenkát, csak akkor hozzuk szóba, ha a helyzet úgy kívánja, mert mondjuk csupaszon rohangál vagy a fürdőkádban gyanúsan viselkedik. Szóval részünkről egyáltalán nincsen nyomás alatt, sőt. Ha egyáltalán beszélünk erről, mindig elmondom neki, hogy csak akkor kell majd biliznie, ha lesz kedve, ha nagyobb lesz, nyugodtan maradhat pelusban, stb. Azon kívül, hogy megvettem neki névnapjára a Bilikönyvet és nyárra tervezem beszerezni az első bugyiszettet, nem frusztrálom a témával. Nem így a környezete. 

Bili-PR-ból mindig is erős volt a családom, nemrég ráadásul anyósom is felsorakozott a kampányolók közé, a pelenka-ellenes front továbbá még egy nem várt irányból kapott erősítést: apukám is beállt a sorba mikor a minap vicces hangon bár, de közölte Bobóval, hogy "pelenkába kakálni nagyon ronda dolog", és ezzel önkéntelenül is sikerült nyolc napon túl gyógyuló lelki sérülést okozni kisunokájának, akivel egyébként sem volt felhőtlen a kapcsolatuk, pedig Botond részéről már komoly előrelépés volt tapasztalható az elmúlt hónapokban. Napokig sírásra álló ábrázattal kérdezgette, hogy "Mama, pelenkába kakálni az rosszaság?". Nem győztem biztosítani az ellenkezőjéről. Magamat meg nem győzőm visszafogni, amikor fűtől-fától hasonló szégyen- és bűntudatkeltő kortesbeszédeket hallok.

Ezt az esetet megelőzően sem mutatott egyébként semmi hajlandóságot vagy nyitottságot a pelenkán kívüli ürítésre és mint mondtam, engem nem is érdekel, és nem is várok tőle semmit, illetve semmi többet, mint hogy jelezze számunkra, ha készen áll a szobatisztaságra és ahogyan eddig is mindent fantasztikusan gördülékenyen oldott meg, tudom, hogy ezt is meg fogja, és ha ez jövő nyáron következik be, akkor jövő nyáron fogom szétajnározni érte. 

Elméleti szakembernek viszont kiváló, minden témába vágó testrész, funkció vagy folyamat érdekli, figyel, kérdez, hallgatózik, leskelődik, rögzít: az utcán rendszeresen ordítva közli, hogy "ott a kutya seggluka", (hatalmas seggluk-rajongó, várom, hogy a strandon csupaszon rohangáló gyerekek szülei körében majd beégessen), a heregolyói továbbra is izgatják, ahogy minden fajta pisi-kaki is, legyen az kutyakaki az utcán, tehénlepény a könyvben (kedvelt gyurma-témája egyébként), a saját pelenkáját is meg kell neki mutatni minden alkalommal, anatómiából és emésztésből korrekt tárgyi tudással rendelkezik, azt hiszem, tehát bízni kell Bobóban, hogy idejében sikerül a felhalmozott tudásanyagát a gyakorlatba átültetni, és nem piszkálni őt.
Nekem ma pl. semmivel nem szerezhetett volna nagyobb örömet, mint hogy ma végre sikerült neki egyedül felmászni a csúszdákon. Ez az életkorának megfelelő teljesítmény és kellőképp értékelem is, egész nap a hatása alatt voltam, hogy mennyire ügyes.