Kaláka betegei

Brutális Nálatok laknak-e állatok? rajongásban van pár hónapja. Szinte egész nap arról beszél, énekli sorra megállás nélkül a dalokat, nagyon gyakori, hogy este az ágyában végigénekli az egész dalgyűjteményt. Folyton arról beszél, hogy milyen állat van a Nálatok-ban, milyen nincs, énekli, nézegeti a könyvet, dúdol, hümmög megállás nélkül. Nem volt kérdés, hogy elviszem a Kaláka Nálatok laknak-e állatok? című koncertjére. Hetek óta arról beszélgetünk, hogy vajon melyik dalt fogjuk hallani, melyiket, nem, melyiket szeretné mindenképpen, melyiket közepesen, és melyiket nem akarja hallani. Amikor ma hajnalban kruppos ugatásra ébredtünk és egy lázas kis homlokot kellett simogatnom egy órán keresztül, nagyon elszomorodtam, hogy lemaradunk róla. Beállítottam az órát 8-ra, hátha mégis elindulunk, épphogy visszaaludtam a hajnali ébrenlétből, már csörgött is, felkeltem, megnéztem Bobót, horkolva aludt, mint akit fejbe vertek, megcsókolgattam a homlokát, nem volt lázas. Kinn viszont sütött a nap, gondoltam, én bizony elmegyek vele a koncertre. Nem mondom, hogy könnyű szívvel, de felébresztettem, ennek nem nagyon örült, pár percig még azt is mondta, hogy nem akar menni sehova, de elszántam magam. Megreggeliztünk, adtam neki gyógyszert és elmentünk. Lehet, hogy felelőtlenség volt, de a jó levegő biztosan nagyon jót tett neki, lázas nem volt, se taknyos, isteni kedve volt, tökjót sétáltunk a napsütésben a gesztenyefák alatt a Mom Parkig, majd a koncerten végig élveztük. Majdnem végig az ölemben ült, hősiesen viselte az unalmasabb részeket és a háttérzajt, a jó részeket, kedvenc dalokat meg nagyon élvezte. Igazából végig nagyon figyelt, tetszett neki, nem unatkozott, nem kalandozott el a figyelme, nem dumált. Minden dalnál azt játszotta, hogy elmutogatta valamiképpen a kezeivel, kis testével az állatot, amiről szólt a dal. (Ez a kézbábozás amúgy a legújabb szokása, nagyon imádnivaló.)

 

Végig számon tartotta, hogy majd ne felejtsünk el a koncert után aláírást kérni, beszélgetett a zenészekkel, elmondta, hogy a pumát és az oroszlánt kár, hogy nem énekelték el. (Ja, azért is hős volt mert az ő kedvenceiből alig hallottunk valamit, főleg madaras dalok voltak, kevésbé vadállatosak, de megbeszéltük, hogy ez így alakult, nem méltatlankodott.)

Utána elmentünk anyukámékhoz, atomcuki kedvében volt egész nap, mindenkit puszilgatott, kedveskedett, hozzám bújt egész nap, nem aludt ebéd (két falat krumpli, két harapás zsömle) után, és délutánra kezdett csak rosszul lenni, belázasodni, ahogy jöttünk hazafele már fázott, nyöszörgött.

Ágyban, takarók alatt vacsorázott (négy falatot), nagyot fürdött, majd 8.03-kor, három perccel az ágyba kerülése után, elaludt a kedvenc piros állatos könyve háziállatos oldala felett. Majd meglátjuk meddig tart ez az állapot, ugyanis egész nap egyetlen egyet sem köhögött, itthon este máris elkezdődött...