Prömié

Csak a történeti hűség kedvéért jegyzem le, hogy a tegnapi nap megtört a kőkemény jég Bobókám akarata körül, és - igaz nem teljesen önszántából -, de belekakilt a vécébe. Ült a kádban, elkezdett sipítozni, hogy ki kell jönnie, adjak rá pelust, mondtam, hogy ott a wc, ne vicceljünk már, hogy most csuromvizesen kivonulunk pelenkáért, először tiltakozott, aztán ahogy ott évődtünk, már alig bírta tartani, kétségbeesett, hogy mi lesz így, ráültettem gyorsan a wc-re, már kinn is volt. Ezek után a világ természetesebb dolgaként beszéltünk erről, és igazából én is tök természetesnek éltem meg. Nem volt ilyen nagy fless vagy ováció körülötte. Nem tapsikoltunk vagy jártunk örömtáncot, ő is szerintem örült magának, de valahogy természetesen kezelte. Azért ez - főleg az ő esetében - hatalmas hatalmas szó, büszke vagyok rá nagyon, ahogy így észrevétlen halad előre a maga kijelölt kis útján. A folytatást majd meglátjuk.