Évértékelő beszédem...

...a bölcsődei beszoktatásról és az őszi idényről.

1. Könnyebben, jobban vettük a kanyart, mint előzőleg hittem.

• Délutánonként kiegyensúlyozott teljesen, nem gyűlölt meg, nem is tapad rám, el tudok menni itthonról továbbra is. 
• Jobban igényli, hogy vele foglalkozzunk, de ezt természetesnek tartom, mivel reggel 8-tól délután fél 4-ig egyedül játszik.

2. A  reggelek - három héttel ezelőttig

• Minden reggel elkeseredett sírással ébredt, ami általában átcsapott rettenetes ordításba, hisztibe, általában rátolja ezeket valami öltözködéssel, krémezkedéssel, fogmosással kapcsolatos dolgokra, és ezeken veszünk össze.
• Az odafele úton nem sír, vagy magától sem, vagy mert ráparancsolok, hogy hideg levegőn ne ordítson, mert megfázik a torka, és akkor abbahagyja :)
• Vagy amikor a bölcsit meglátja, vagy amikor a lépcső alján vagyunk, de legkésőbb az öltözőben kezd el megint sírni, illetve inkább hisztizni. Ordít bele a fülembe, elég jó kezdést ad a napomnak.
• Mindig, az első pillanattól kezdve bemegy a csoportba, sőt, az ajtóban már nem tőlem kéri a zsebkendőt könnyei felitatására, hanem a gondozónénijétől. Pontosan tudja, hogy mi a dolga, mi fog történni, eszébe sem jut soha könyörgőre fogni. (Egyetlenegyszer volt, hogy közölte, hogy nem akar bemenni és belém csimpaszkodott.) 
• Szóval bemegy hősiesen, kintről még látni, hogy törölgeti a könnyeit, morzsolgatja a zsebkendőjét és ténfereg. Ez elég rossz látvány, de nagy levegő, ki az utcára és már túl vagyok rajta. És valószínűleg ő is odabenn.
• Ha Éva néni van reggel, akkor jobban és tovább sír, ha Ibolya néni, akkor szinte azonnal abbahagyja és kintről már látom, hogy leül reggelizni vagy megy játszani.
• Vannak-voltak jobb napok, de szinte minden reggel nagy balhé volt.

Aztán történt némi változás az életünkben, és valahogy ezzel összefüggésben - hogy a reggeleket kizárólag nekem kell levezényelni -, kicsit átkereteztem a hozzáállásom, mindent előre megtervezek, előkészítek, valahogy sokkal nyugodtabbak és átláthatóbbak így most a reggelek, talán pont azért mert egyedül vagyok és nincs kapkodás, feladatok egymásra passzolása, kiszámíthatatlanság.


3. A reggelek mostanában

• Nagyon kicsi nyüszmögés itthon, szinte mindig az öltözködés kapcsán (ruhaujj-igazítás-para, zoknisarok-para és cipő-para, ez a szentháromság). 
• Az úton elbeszélgetünk, nézegetjük a varjakat, kutyákat, cinkéket. 
• A bölcsibe érve azért van hangulat-lepukkanás, ami attól is függ, hogy az öltözőben hány gyerek tombol egyszerre, és most már eléggé stabilan csak nagyon kicsi sírás volt, az is csak a csoportnál.
• Az most is úgy van, hogy Ibolya nénivel sokkal könnyebbek a reggelek, Éva néni kevésbé foglalkozik vele. 
• Este most már magától hozza szóba, hogy másnap bölcsibe megyünk, és tök nyugodtan nyugtázza.

4. Egyéb dolgok

• Napközben állítólag sokat játszik, mindenfélét kipróbál, nem tétlenül ténfereg, hanem aktív. Állítólag rengeteget énekel és mondókázik, vagy ő mesél a könyvekből, Ibolya néni elmondása szerint ő szórakoztatja az egész csoportot. 
• A közös játékokba nem vonódik be. Ha közös torna van, már ő is csinálja (eleinte nem), de távolról, a szoba sarkából. Tuti, hogy a szobának azon a részén játszik, ahol minél kevesebben vannak, ha a közelébe mennek sokan, odébbáll. 
• Figyel. Játszik és a szeme és a füle ott van a többieken. Mindent szív magába, mindenkiről tud mindent. 
• Alszik marha nagyokat, állítólag elsőként alszik el, hasra fordul és már alszik is.
• Újabban hajlandó enni a főzelékekből pár kanállal, ez nálunk hatalmas hír, húsokból, krumpliból eszik. Gyümölcsöt, karamellát, tejeskávét, teát nem hajlandó megkóstolni sem. 
• Délután iszonyúan örül nekem, rángat ki a csoportból, alig tudok pár szót váltani a gondozónőkkel, itthon délután abszolút kiegyensúlyozott. (A rettenetes dackorszaka, köszönjük megvan, de semmit nem látok a bölcsivel összefüggésben.)
• Elmarad egyelőre az ugrásszerű fejlődés, nem lett egyből szobatiszta, nem tanult meg új skilleket, nem kezdett el más iránt érdeklődni, nem kezdett el narancsot tolni a kis arcába. Hiába, Botondunk távolról sem opportunista, neki elvei és komoly életcéljai vannak, kevés ahhoz egy bölcsődei csoport, hogy megtörje. 
• Betegségekkel eddig istenesen megúsztuk, egy szavam nem lehet, ahhoz képest, hogy arra készültem, hogy egy hét bölcsi-meló, egy hét itthonlét, egyszer volt a három és fél hónap alatt beteg. Na, meg most. De most nagyon. 40 fokos láza van, arcüreg-és orrmelléküreg (vagymilyen)-gyulladása van, ma félrebeszélt délelőtt, ami utólag már kicsit vicces, de nem egyszerű most, még sosem volt ennyire lepukkanva szegénykém, és közben én is beteg vagyok, na de ez most mindegy, mert remélem túl leszünk ezen is.
• Kicsit belefutottunk abba a beszoktatás utáni hetekben, hogy minden nap vittem neki valami apró finomságot a bölcsibe, erről leszokóban vagyunk, eléggé követelőző lett, és mivel uzsonnázik bőségesen, nem is szorul rá, csak hát gondolom a lelkének jól esik, hogy viszek neki valamit, de az eszemmel tudom, hogy ezzel le kell állni. Ahogy a hétvégi ajándékról is jó lenne (minden héten pénteken kapott valami kisebb ajándékot, amiért végigcsinálta a hetet hősiesen.).
• Szívesen van benn szerintem, és tuti vagyok benne, hogy jól érzi magát. 
• A csajok imádják, ketten is rohannak elé minden reggel.
• Néha mesél, néha tagad, gyakran hárít, pl. minden nap közli, hogy nagyon rossz napja volt és nem érezte jól magát és sírt ebédnél. Mindezt azután, hogy Ibolya néni szerint isteni, fantasztikus felszabadult napja volt...Szóval azért az még odébb van, hogy be is ismerje, hogy jó ott neki. A kis nárcizmusában vérig sértett egyetlen gyerekem.
• Én nyugodt vagyok, a reggeli balhék sem lelkileg nyomasztanak, csak idegileg nehéz viselni, de nem aggódom. Jó helye van ott, szeretik nagyon, jól érzi magát, cukik a gyerekek is, van sok állat, Ibolya néni szuper szerintem, szóval jó helyen van, nyugodt vagyok felőle.

Na, most hirtelen ennyi jut eszembe, de mivel ha jól számolom három hétig itthon lesz, akkor úgy gondolom nehezen elért apró sikereinket majd kezdhetjük elölről megszerezni. De hátha mégsem. Mert mint mindig minden, ezúttal is arra kellett rájönnöm, hogy ez is tőlem függ, az én hozzáállásomtól, hangulatomtól, türelmemtől. Még egy felelősség. Remek.

Jutalmul annak, aki idáig jutott az olvasásban, néhány grimaszolós fotó, mint az elmúlt idők legújabb fícsörje.