New age: Idők, irányok, erők

Ahogy az évszakok változását is, úgy valahogy ezt az óév-búcsúztatás új év-köszöntés dolgot is most tudatosan élem meg, vagy legalábbis jobban átadom magam neki, vagy több jelentőséget tulajdonítok neki, mint eddig. Próbálom megragadni a lehetőséget és tényleg számot vetni kicsit azzal, hogy az elmúlt év mit hozott a számomra és a jövő év miről fog szólni. Változóban vagyok és az életünk, körülményeink is, ez nem kérdés.
A jól megszokott és kitapasztalt ritmusunk és kereteink megszűntek és totális káosz van bennünk-körülöttünk. Még bőven a károk felmérésénél és az elvesztett értékeink leltárba vételénél tartunk, az újraépítkezés még messze van. Eddig egész tartottam magam, most minden erőm elhagyott, pánik és rémület, létbizonytalanság. Állok a szakadék szélén és még a szél is fúj. Próbálok valahonnan erőt meríteni, az emúlt egy hétben azonban nem találtam semmi, de semmi erőforrást, a túlélésre és kivárásra játszom, reménykedem, hogy hamarosan visszatalál belém egy kis önbizalom, abból, amit elvesztettem, mert Botond miatt létkérdés, hogy legalább minmálisan stabil legyek. Na, lényeg, hogy sok a feladat, sok a kérdés, sok a kétely, rengeteg a tanulság, az önkritika, a tanulnivaló. Ezekből összeszedtem magamnak néhányat.

Amin változtatni-dolgozni szeretnék a jövő évben:

• A legsürgősebb: megtalálni az erőf-és örömforrásaim. Az előbbiből néhány hete a pszichodráma indíttatásából összeírtam vagy tizenötöt, még büszke is voltam magamra, hogy lám, milyen sok forrásból tudok táplálkozni. Most mind elapadt. Újra kell őket fakasztanom, illetve visszatalálnom hozzájuk, mert egy sincs meg.
• Kevesebbet kérni és elvárni. A dolgok súlypontját el kell mozdítanom a kapni akarás felől az adni tudás felé. Konkrétan is és átvitt értelemben is.
• Többet adni az embereknek, a világnak. Nagyon hiszek abban, amit  Csernus mond mindig, hogy az ember annyit vehet ki az életéből, amennyit belerakott. Be kellet látnom, hogy nem lehet csak elvárásokkal menetelni a jussomért.
• Az elmúlt időszakban magammal voltam elfoglalva, csak a mi gondjaink fértek bele a kapacitásomba, a figyelmemet meg kell nyitnom mások felé is, a kapcsolataimat rendeznem kell előbb-utóbb. Most egyedül maradtam, olyan sok volt a saját terhem, hogy egyszerűen blokkoltam minden lehetséges plusz súlyt, köteléket, energiát. Sajnálom nagyon, de ez most rólam-rólunk kellett, hogy szóljon, és még fog is egy ideig, de a cél a nyitás. Főleg a testvéreim felé.
• Botonddal kapcsolatban két dolog jut eszembe, az egyik, hogy sokszor van bennem egy előzetes feszültség, kicsit ahhoz hasonlít, mint ha félnék a haragjától, vagy hisztijétől, és előre megemelkedik bennem a feszültségszint, és nem bízom benne eléggé, hogy esetleg jól fog majd reagálni az adott szituációra, és bersze a jóslat beteljesíti önmagát. A másik, hogy sokkal több quality time-ot kell vele töltenem - vagy elfogadnom végre, hogy én ennyit tudok, és elengedni a naponta bennem fortyogó görcsöt, amit amiatt érzek, hogy keveset foglalkozom vele érdemben. No, és persze türelem, türelem, türelem.
• Sokkal komolyabban megvonni a határaimat azzal kapcsolatban, hogy milyen számomra megterhelő dolgot engedek meg másoknak, megtanulni jelezni, ha valami sok nekem és a káromra válik.
• Meg kellene tanulnom kevesebbet gondolkodnom. Az előbb Botond fürdetésénél gondoltam végig, hogy gyakorlatilag nincsen szabad percem, amit ne a problémákon, az élet nehéz kérdésein való merengéssel tölteném. Gondolkodom utazás közben, evés közben, fürdetés, játék közben, este és utazás közben olvasok és az olvasottakon merengek, zenehallgatás közben tépem magam, átadom magam a hangulatnak, és általában lehúzom magam direkt, valahogy jó tudatosan szenvedni, és kiadni magamból néhány könnycseppet. Meg kell tanulnom sokkal több üresjáratot megengedni magamnak. 
• A kommunikáció terén (főleg munkában, de családnál is) a finomodás, puhulás a feladat, de ezzel jól haladok, ősz óta ezen már sokat javítottam, de még van hova fejlődni.
• Rájönni, hogy mit jelent, mit szimbolizál az évek óta gyötrő hátfájásom és lehetőség szerint megszűntetni.  

Amit konkrétan meg kell csinálnom a jövő évben:

• Tovább mozogni, tovább fogyni. Messze még a strandon vállalható álomtest. 
• Plusz munkát találnom a meglévő mellé. 
• Jó lenne a pszichológiával valahogy elindulni.
• Francia nyelvvizsga, diploma.  
• Végre-valahára beszerezni a hőn áhított tükörreflexes fényképezőgépet.
• Túlélnem március 28-át.
• Rászokni, hogy minden emailbe írok tárgyat!
• Tovább és lelkiismeretesebben feljegyezni az álmaimat. 
• Megállni, hogy visszaszokjak a gyógyszerszedésre. Egyelőre nagyon kacérkodom vele, jó lenne meghaladni önmagam, és önreőből kilábalni ebből a krízisből. 
• Botondot átsegíteni a szobatisztaságba, beszoktatni az óvodába. 

Amiről szólni fog a jövő év:

• A régi életünket meg kell gyászolnunk, elfogadnunk az események alakulását és az új életünknek legalább az alapjait le kell rakni a jövő évben.
• Elsírni a könnyeim. Még bennem vannak, utat kell nekik engedem. 
• Énidőt találni magamnak, töltődési pontokat, sikerélményeket, kötetlen jó dolgokat megélni.
• Közelíteni a felnőtt énemhez, még jobban, még keményebben, még brutálisabb realitással. 
• A pszichodrámáról és a vele járó új ajtókkal, új mélységekkel, új távlatokkal. Melóval.

Nem kevés. De talán ha jól látom az irányokat, a célokat, akkor könnyebben botorkálok a fény felé. Csak kéne még néhány fogódzót találnom ehhez. Kezdtenek talán a szerencsét, aminek az ígéretét épp az előbb kaptam, igaz nem ingyen? 

Minél több kapaszkodóm van, és ezeket minél sűrűbben ragadhatom meg, annál biztosabb, hogy átérek a szakadék fölött, és megtalálom, amiért elindultam.