2012. november 28., szerda

Nagyfiús mérföldkő

Most már hivatalos: soha többé nem kell pelenkát vásárolnunk. Éljen!!!! Van még itthon azt hiszem három darab, amit akár ki is dobhatnék, és soha, de soha, de soha nem kell többé (Botond gyereknek) pelenkát venni. Nagy könnyebbség. Anyagilag is, lelkileg is.
A nagy áttörés után 1-2 nappal megint simán sikerült wc-be kakilnia, aztán feltűnt, hogy úgy négy napja nem kakilt. Sejtettem én, hogy azért szoronghat a wc miatt, de hagytam a témát, nem nyomasztottam vele, nem érdekelt, de azért ma ráültettem a wc-re, hogy próbáljon meg kakilni. Azt mondta, jó ötlet, mert úgy is kell neki. Erre én azt válaszoltam, hogy ennek igazán örülök, mert pár napja már nem kakilt, és így nyugodtabb vagyok. Erre halál flegmán közölte, hogy ő hétfőn (megmutatta az ujjacskáin az első napot - így tudja követni a hétköznapokat, mennyi van hátra az oviból, hol tartunk) az óvodában kakilt. Azt mondta, hogy nem szólt senkinek, hogy kakilnia kell, kiment, aztán nem hallotta senki, hogy szólt volna fenéktörlésért, így elmondása szerint megvárta, míg Eszter néni befejezte, amit csinált, és aztán ő segített neki. Neki, aki egy hete még közölte velem, hogy ő "soha, de soha, de soha, soha az életben nem fog az óvodában kakilni." Neki, aki a bölcsiben sem kakilt soha, soha, pelenkába sem, egyszer sem. Nem olyan nagy dolog, tudom én. De nekünk azért mégis. Mondom én, aki úgy egy hónapja még azt hajtogattam az apjának, hogy biztosra veszem, hogy ez a gyerek soha, de soha, soha az életben nem fog wc-be kakilni. Nem tudom még pontosan, mi történt most, amiért elengedte végre, amit el kellett, vagy minek köszönhető ez a hatalmas ugrás, de nagyon-nagyon büszke vagyok rá, mert tudom, hogy ez neki óriási teljesítmény volt.


8 megjegyzés:

  1. :D De jó nektek!!! :D

    És még én is viszek 4-et vissza nektek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Andim, legnagyobb örömmel mondhatom, hogy nem kell köszönjük :)

      Törlés
  2. Igenis nagy dolog a nagydolog :-)

    VálaszTörlés
  3. Oké, remek! Nagyon gratulálok!
    Látom már az alagút végét...eljön az idő amikor nem kell kib.szott pelenkákkal sétálnom a főutcán. :)
    Tsók:K.

    VálaszTörlés
  4. és az külön milyen jó h a társas nyomás ellenére nem baszogattad ezzel állandóan :) ügyesek vagytok, mindketten.

    VálaszTörlés
  5. Hú, nagyon gratulálok és akkor ez azt jelenti hogy éjszakára sem kell? Vagy Nálatok már csak kakipara volt?
    /Rékám nagyon régóta szobatiszta, de éjszaka még mindig telepisili a pelenkát. Nekem meg ez fura, mert Gergő jóval később érett meg rá, de akkor egy hét alatt teljesen szobatiszta lett, éjszakára is./

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szilvi, egy ideje éjszakára már nem kapott, eddig 2x pisilt be, de azt a hidegnek és az elalvás előtti 3 pohár víznek tudtam be... kakipara maradt a végére, aha!

      Törlés
  6. Szia!
    Jó régen voltam felétek, utoljára asszem nagyapónál szóltam hozzá.
    Azért tudott kakilni, mert ha te elengedet ezt a félelmet akkor ő azt megérzi és így menni fog neki.
    Az én kisebbikem, 1.5 évesen lett /fél/ szobatiszta azért csak fél, mert kakilni 3.5 éves koráig pelusba kakilt:-((.Hát megéltem én is a poklok poklát szenvedtem én is a gyerek is.Aztán egyszer elengedtem a dolgot és közölte rá egy hétre, hogy na akkor ő most ráülne a wc-re.Majdnem elsírtam magam.Ezt csak az tudja, hogy miért akinek volt ilyen kakipara gyereke....
    Azóta/dokinéni javaslatra/, minden áldott este ráültetem a wc re alvás előtt.ha kell kakil, ha nem nem.Csak a rendszer miatt azt mondta, hogy jó ha megszokja.Hát megszokta és nincs is belőle probléma azóta.kopp kopp kopp.
    Botinak gratula, mert óriási nagy dolog ez a nagy dolog amit tett.

    Pusz, Évi ha még emlékszel.

    VálaszTörlés

Mit szólsz?