2009. november 12., csütörtök

Fogas kérdésre fogas válasz

Két hívatlan vendégünk is volt ma reggelre virradóan: a fogtündér és az ételfutár, aki 6.55-kor érezte úgy, hogy felcsönget hozzánk. Mindkettőnek ezúton is köszönöm, mert előbbinek köszönhetően nem pocsékoltunk el egy percet sem az éjszakából, sokat voltunk együtt, utóbbi miatt pedig napközben is többet lehetünk együtt, a korai kelés miatt.
A múltkori bejegyzés óta, azaz majd' két hete borzalmas éjszakáink voltak. Minden órában át kellett vándorolnom hozzá és visszaadni a cumiját, visszafektetni majd a legnehezebb: visszaaltatni magamat. Pár napig Nurofen-nel aludt, de mivel jelentős változás nem történt, úgy döntöttem feleslegesen nem tömöm gyógyszerrel és arra az álláspontra helyezkedtem, hogy nem is a foga jön, hanem egyszerűen csak szórakozik velem és/vagy elromlott. Tegnap már borostyánlánc ügyben is meggyőztem magam épp csak nem rendeltem meg. Erre ma éjjel (óránkénti ébredés megspékelve azzal, hogy beteg vagyok, tehát halmozottan rosszul viseltem a túrázást) fél háromkor bekentem az ínyét Dentinox-szal, még semmit nem éreztem, fél 5-kor is bekentem (anyai megérzés) és valami megkaristolta az ujjam!!!!!! Juhhhhhú-juhhhhúúúú!!! Gyorsan felpiszkáltam Győzőt, ez mégsem várhatott reggelig, aki elnyammogott egy jajjdejót, majd horkolt tovább...én meg forgolódtam álmatlanul és az én nagyfiamon járt az eszem, aki kicsit több, mint egy éve mozdult meg először a hasamban. Akkor anyukámnak ez az sms ment (a mai napig őrzi, bár már megkérdezte, hogy kitörölheti-e....): Éreztem! Éreztem! Éreztem! Éreztem! Éreztem! Most pedig az első fogacskáját éreztem a szájában!!!!! Szóval, csak kijött neki is!! A jó hír, hogy viselhette volna rosszul is, az is jó hír, hogy nem elromlott a gyerek és nem direkt kiszúrásból kínoz éjjelente, hanem a foga fájt! Szegénykém!! A rossz hír viszont, hogy ezek szerint minden fogánál két héten át nem fogok aludni????????????????????????

7 megjegyzés:

  1. Alul jött ki? Gratulálok!!!
    Viszont nem akarlak megijeszteni, de nálunk az alsó fogakkal 2 hét volt, a felsőkkel 2 hónap (!!!), és most a szemfogak és örlők minden várakozást felülmúlnak! :((( Zombi üzemmódra felkészülni! :)))
    Azért tényleg őszintén gratulálok!

    VálaszTörlés
  2. Hát tök jó!!! Na látod!
    Viszont a két hét még szerintem sem rossz...
    Nálunk most 4 fog után először volt, hogy végigaludta az éjszakát, hát el nem tudom mondani milyen jó volt, úgyhogy kívánom Nektek is, és addig kitartás!!!

    VálaszTörlés
  3. Én egyébként már egész megszoktam ezt a kétórás kelést. Már jöhetne Dorka foga is, mert ugyanaz a műsor mint nálatok. Ott a pukli, meg minden csak épp még nem karistol... És igen, már a Nurofentől sem jobb, úgyh feleslegesen én sem akarom adni. Marad a kelés-fekvés :-((((

    VálaszTörlés
  4. Gratula a fogacskához! Olyan, mint egy kis rizsszemecske,nem? :) Nekem is ugyanez az érzés volt, hogy egy éve mozdult meg, most meg foga van. :)Állítólag az őrlők még durvábbak... :( Csóri manók! :(

    VálaszTörlés
  5. miért gondolod, hogy mindegyik fognál ez lesz? hozzászokik, neki sem lesz minden fogfájás újdonság. ahogy nő ő maga, egyre több fontos dolga akad és nem ér majd rá ilyen apróságok miatt felébredni és nyüszögni. :_)

    VálaszTörlés
  6. Annyira jó volt olvasni! Olyan jól fogalmazol, hogy még a hideg is kirázott! Persze jó értelemben! Teljesen átéltem a helyzetet! :) Én is nagyon várom már azt a fogacskát, de nálunk még semmi jele nincs!

    VálaszTörlés
  7. Nálunk 5-6 hét volt az első...De a lányaim utáni tapasztalat /Ők ezen is túltettek rendesen/, kb. a 7. után már nem volt éjjeli virrasztás, legfeljebb egy-két cumi beadás, víz ivás. Az pedig már semmi!!!!!!!!!!!
    Kitartás! Ádám most várja a 3. fogat...

    VálaszTörlés

Mit szólsz?