2010. szeptember 19., vasárnap

Felvilágosítás

A múltkori szellemesnek és agyafúrtnak szánt bejegyzésem, úgy tűnik nem annyira ért célba nálatok, mert sokan rácsodálkoztak, mikor mondtam nekik és bár szeretek hátulról közelíteni, ezúttal kénytelen leszek egyenesebben fogalmazni.
Tehát, akinek nem esett le: egy gyerekkönyvön dolgozom.
Pár hete pattant ki a fejemből az ötlet, természetesen nem árulok el részleteket, csak annyit, hogy kicsiknek szólna, 3 éves kor alattiaknak és több kötetesre tervezem, viszonylag kevés szöveggel, egyedi, gyönyörű rajzokkal. Ez utóbbi okoz mostanában rengeteg fejtörést, mert szeretném a tökéletes illusztrátort megtalálni, sok ajánlatot kaptam, de még keresgélek a neten, emailezek, olvasgatok, érdeklődöm, kontaktolok, fejet török. Azt sem tudom hirtelen, hogy olyan embert keressek, aki kézzel rajzol jól vagy olyat, aki számítógéppel?? Rajzolnak ma még kézzel?? Ha kézzelrajzolóm lesz, hogy lesz pl. minden oldalon ugyanolyan a főhősöm? 
Az első rész kész, de még nincs meg az ütős cím. 
Aztán ott a kiadók kérdése. Hónapokat, akár fél évet is várni kell az elbírálásra, előtte nincs lehetőség személyes találkozóra, pedig olyan jó lenne szemtől szemben korteskedni az ötletem mellett, így csak kapnak egy kéziratot, ami vagy jó napjukon találja őket vagy nem...Nem nagyon élem bele magam a dologba, mert bár szerintem bomba ötletet találtam ki, realista vagyok, nyilván naponta száz otthon ülő anyuka érzi úgy, hogy majd ő megmutatja mi kell a magyar gyerekkönyvpiacnak.
Nehezemre esik nem az új Beatrix Potterként vagy Marék Veronikaként vizionálni magam, folyton ezen pörög az agyam, ismerősöket keresek, tervezgetek, csiszolgatom az írást, álmodozom a sikerről.

19 megjegyzés:

  1. Hűha, ez baromi jó dolog! Én azt hittem az csak egy vicces szösszenet volt a múltkor! :-) Drukkolok!!!

    VálaszTörlés
  2. Hú, ez nagyon izgalmasan hangzik! Én drukkolok!

    VálaszTörlés
  3. Én vágtam a dolgot már az előző posztnál is, és szerintem meg is fogod tudni csinálni. De biztos, hogy türelem kelleni fog hozzá.
    Én is már most töröm a fejem, hogy két gyerekkel mit fogok dolgozni itthonról iksz év múlva. Ötleteim már vannak ;D
    (P.S. Majd ha odakerülsz, hogy járod a kiadókat a könyvvel, könyörgöm MOSOLYOGJJJJJJ! Legalább a könyv kedvéért. Amúgy sosem teszed :((( )

    Jancsee

    VálaszTörlés
  4. Nekem sem volt vágós az előző posztnál, hogy komolyan gondolod, de a múltkor a facebookon láttam a hirdetésed, és akkor leesett :-) És hogy a lényegre térjek: én ismerek egy jó grafikust. Velem egyidős (28) csajszi, és nagyon tehetséges. Nem vagyunk barátok, szóval protekciót nem tudok nyújtani, de ismerősök igen, szóval szívesen megadom neked az elérhetőségét, vagy ha gondolod megkérdezhetem én is, hogy érdekli-e ez a dolog :-) Az tuti, hogy ő számítógépes grafikát (is) tud (egyszer tervezett nekünk egy CD-borítót, én imádtam nagyon), de szerintem aki ilyennel foglalkozik tudnia kell kézzel is profin rajzolni, és meg sem kottyan neki, hogy a főhősöd minden lapon szerepel. Legalábbis szerintem, de én nem igazán konyítok a dologhoz, csak jártatom a számat :-D

    VálaszTörlés
  5. végül is Bartos Erikának se az ötlete nem világrengető, sem a grafikája, aztán mégis befutott. Hát még egy bo,ba ötlet szuper grafikával. Én megveszem majd, biztosan :)

    VálaszTörlés
  6. Zsófi, annyira pc vagy :)))))))))))))

    VálaszTörlés
  7. politically correct

    VálaszTörlés
  8. ??
    Nem értem ezt most..

    VálaszTörlés
  9. Jutkám: 1 ide mert igazam lett sebtapasz ügyben, 1 oda, mert fingom nem volt mi az a pc.

    VálaszTörlés
  10. előtűnök ismét, szorgalmasan olvasom a blogot, csak reagálni nincs időm...
    ismered Róth Anikót? 2 mesekönyvet illusztrált már (zsákmese és az éjszaka csodái), pénteken lesz egy kiállításmegnyitója, ott akár el is csípheted:) az ötlet baromi jó, a lelkesedés és az optimizmus nyerő páros:) Jude voltam, Oszto osztályából, alattatok jártam:P

    VálaszTörlés
  11. Szuper! Király! Értettem én is, de hát azért ennyire hátulról... :)

    Nagyon drukkolok!!!! Mi tuti vevők vagyunk!

    Kézi rajz! Sztem, ha még csinálnak olyat. Vagy lehet egyből gépbe rajzolják kézzel???

    Az szerintem már tök nyerő, hogy a fejedben van több kötet. Nekem hiába mondják, hogy írnom kéne, attól félek egyszer elfogy a szufla és ott állok ötlet nélkül.

    VálaszTörlés
  12. boblive-ban rettenetesen jóképű a kispasi!!!!!!! Zalánnak annyi fórja van, hogy átlátszó a vedere :)

    VálaszTörlés
  13. Jude!! Végre, már itt tanakodtunk a csajokkal, h ki lehetsz, de én még mindig nem vágom, bejelölhetnél fb-on :)
    Megnézem akit ajánlasz, köszönöm szépen!
    Dia, átlátszó veder nem ér!!!!!!!!! Így kihívás :)

    VálaszTörlés
  14. Ajánlom az Aranyvackor pályázatot, jó lehetőség, mert kezdőként egyébként tényleg szinte lehetetlen kiadóhoz jutni.
    http://aranyvackor.mgyke.hu/

    VálaszTörlés
  15. Kedves Névtelen, igen, ezt ismerem, ide mindenképpen elküldöm majd.

    VálaszTörlés
  16. Én is értettem, sőt, én mindig mondtam, hogy Te írásra születtél :-) Már alig várom, hogy megjelenjen, esküszöm, kiülök a Libri/Anima/mittudoménmi elé, hogy enyém legyen az első példány!!!! :-D

    Kiadó tekintetében még nem jutott eszedbe S.Kata (Susu), aki kiadónál dolgozott, műfordított is már és igazi könyvszakmai bennfentes? Hátha van valami titkos ötlete arra, hogy hogyan lehet egy kiadónál a kéziratkupac tetejére csempészni a Te művedet????

    VálaszTörlés
  17. Orsó: szavadon foglak!!!!
    Susut hívom asap, mekkora füles!! Én nem tudtam!!

    VálaszTörlés

Mit szólsz?