2010. szeptember 15., szerda

One fine day

Délelőtt fórumos kisbarátainkkal voltunk játszótéren. Szuper volt.
Úgy terveztem, útközben a babakocsiban elalszik. Így lett.
Úgy terveztem, anyukáméknál felvisszük babakocsiban, majd átteszem az ágyra és ő nem ébred fel. Nem így lett.
Kinyitotta a kis szemeit, félálomban körülnézett és mikor megismerte hol vagyunk, felpattant az ágyra, fülig szaladt a szája és "Zszsa" felkiáltással elkezdett az ágyon totyogni, mert legutóbb azt csinálták anyukámmal. Esélyem nem volt visszaaltatni, rohant ki anyámhoz.
Megközelítőleg 15 percet aludt.
Hogy ez látszott-e rajta délután? Nem. 
Egész délután pörgött, egy (jó) ideig anyukámmal plüssállatoztak, teljes extázisban, majd az Allee-nál voltunk.
Vettem neki két könyvet, de még nem adtuk oda neki illetve rábukkantunk egy játék-turkálóra, ott vettünk neki néhány szuper apróságot, azoktól teljesen meg volt zavarodva, örömében azt sem tudta, hova kapjon.
Hugival összefutottunk még  egy puszi erejéig aztán hazaheteseztünk és itthon az új játékaival nyomta még egy kicsit, nem lehetett lelőni.
Egy fürdésközbeni kicsi nyűgösködést leszámítva egy tündér volt egész nap.
Azt hittem, amint leteszem aludni, végre kidől. Nem így lett. Hozta a szokásos még félórás éneklős-ágybanjátszós programját, ezúttal Táltost és Csillagot kérte be.
Tíz perce viszont horkol. 
Ma másfél éves.  
El vagyunk tőle olvadva. 

12 megjegyzés:

  1. Gratula a másfél éves nagyfiúhoz/nak - (nál/nél/hoz/hez/höz)! .DDDD jancsee

    VálaszTörlés
  2. Tündéri egy helyes kis bitang pasi, elhiszem hogy imádjátok! Mindig kuncogok, hogy Réka az idősebb /kemény 1 nappal/. :-D
    A fórumos kisbarátos játszóterezésről is képeket kérünk!!!

    VálaszTörlés
  3. Mennyire ismerős az óvatosan beteszem az ágyába tétel...aha, biztos.És szabad érdeklődni,hogy milyen játékokat kapott a kisded?

    VálaszTörlés
  4. Boldog másfél éves szülinapot Bobó!!!

    Milyen ajándékokat kapott?
    Mindenki zöldben volt? :)

    VálaszTörlés
  5. Szlivi, Orsoborso fotózott!!
    Különke és Diuska: ha nem csak azért kérdezitek, h mit kapott, mert már kínotokban nem tudtok mit írni :), akkor válaszolok: kapott egy bomba zebrát, egy minden idők formaberakós farmos játékát és vagy 6 kisautót. Meg egy GAP farmerdzsekit is túrtunk neki. És két könyvet is kapott... kicsit elszaladt velünk a ló, de mind kihagyhatatlan volt :)

    VálaszTörlés
  6. Nos,kikérem magamnak, ha nem tudok mit írni, akkor inkább k.ssolok :)!
    Egyébként meg, mint ahogy azt már máskor is írtam, nekem a Bobó-blog egy tankönyv. Fogalmam se volt mivel játszik egy másfeles gyerek, mostmár tudom, hogy egyelőre ne vegyek a hét és felesnek formaberakót...
    ( Az én gyerekem ma felült és hangosan röhögött örömében.)Ölelés:Különk-e

    VálaszTörlés
  7. Azéé, mert lelkendezve írtál a nemtudjukmiről, és valóban kínban voltam, hogy milehetaz. :) De tudom, hogy csak a több komment miatt provokálsz :P ;)

    VálaszTörlés
  8. Kriszta, FP sütifaló bödönkét vegyél neki!!! Bobó a mai napig képtelen belerakni a formákat (ebben pl. elég béna), de volt egy idő, kb mint Mirkó, h meg volt értve őrülve, ahogy zenélt, hetekig csak azzal játszott! Most tudod ezeket a fa, pöcökkel beilleszthető formaberakókat erőltetem rá, de ez végre tetszik is neki és tényleg zseniális!!!
    Dia!! Annyira bírlak!!! :)
    Ja és gratulálok az üléshez!!!! Krisztáéknak természetesen!

    VálaszTörlés
  9. Köszönjük a gratulációt és a tippet! Sütifaló bödönkét ( anyám, ez a név :))) ) majd nézünk valami aukciós olalon, mert szerintem az origi, kokain árban van.A Gyümölcs jelenleg egy üres Traubis flakonnal játszik vagy fél órája, most behozom neki a tésztaszűrőt...

    VálaszTörlés
  10. D is csak most kezdi ügyesen be/kirakni a Tacskós fapuzzle-t (4 állat- 4 helyre nem egy etwas, de ő jól szórakozik, persze csak miután lecibált maga mellé a földre, mert minden játék csak mutterral játszva mókás...)

    VálaszTörlés
  11. Kriszta, én könnyen dumálok, kölcsön kaptuk, most adtuk vissza. A Gyümölcs!!!!! Ez mekkora királyság!!!
    Csill, mi az az etwas?? Amúgy spec. az ilyen típusú játékokat sajnos tényleg szülővel kell játszani, de amiben lehet magára hagyom szegényt :(

    VálaszTörlés
  12. Az etwas egy spéci szó, arra van kitalálva, hogy a szerencsétlen, spéciül nem tudó ne tudja kitalálni, hogy miről is üzennek neki :-D Azt hiszem, pont olyan, mint a vasziztdasz... :-P

    Jaj, én meg még lógok a képekkel, csak tudod, hogy mennyire béna vagyok ebben.... pedig olyan jó kis nap volt..(igazi fine day :-P)

    VálaszTörlés

Mit szólsz?