2010. november 22., hétfő

Történet a kereskedelmi adók ízlésformáló hatásáról

Én még nem tartok ott, mint anyukám, aki már előre-látatlanban utálja az összes menyét, de ha az alábbi történet jelent valamit, akkor csatlakozom hozzá.
Ketten voltunk itthon, én néztem a Fókuszban a VV-összefoglalót, ahol mutattak egy csajt, aki csak annyiban különbözik Geronazzo Maria-tól, hogy szőke és néhány évvel talán fiatalabb. Botond odaszaladt a tévéhez, rámutatott a szörnyre és a következő mondat hagyta el a száját:
"Szép néni."
Ha sokszor ragadtatta volna már magát hasonló kirohanásra, nem tulajdonítanék neki nagy jelentőséget, de életében először mondott ilyet. Aggódom. 
Még akkor is aggódom, ha úgy sejtem, hogy a plasztikázott arc a nőies vonásokat hivatott hangsúlyozni (ezesetben szarrá-torzítva) és a fiam csak emiatt látja szépnek. Pszichológus kollégák? 
Arról meg nagyon gyorsan eltereltem a gondolataimat, hogy ennek a szépségideálnak vajon mi köze lehet hozzám, hasonlónak vagy ellenekezőnek lát vele. Egyik sem jó.
Tudom, tudom, ha nem nézek RTl Klubot, mindez nem történik meg. 

4 megjegyzés:

  1. Csak kinövi (akkor már inkább a Barbie? :P )

    VálaszTörlés
  2. Én a világ leutálatosabb menye vagyok. Nagy valószínűség szerint a világ legrosszabb anyósa is leszek.
    Utcán sétálva elszörnyedtünk az urammal a tizenéves kiscsajokon, vagyis leginkább én. A férj meg röhögve mondta, hogy " Majd ilyenek jönnek a Mirkóhoz, és ott fognak ebédelni nálunk!"
    Válasz:
    "Nálunk ugyan nem, vágom ki a kisk.rvákat!"
    Összegzés: Nekem tök mindegy, hogy barbie, emo, hippi, vagy copfos-tesiből felmentve, az én fiam közelébe ugyan ne jöjjön.
    Különk.

    VálaszTörlés
  3. Az én Fiam /mondjuk van plusz 2 év "tapasztalata" már :-D/ a kifejezetten csinos csajokat szokta megnézni és megjegyezni a tévében.
    Amúgy szerintem is az lehetett hogy bár túl sok nő volt, de nő! :-D

    VálaszTörlés
  4. Szerintem az is lehet, hogy rátanul, hogy a TV-ben általában szép emberek vannak. Persze ezt nem mondjuk ki, de akkor is tudja. És hát persze nőiesre karikírozott, túlműtött, Bobó helyesen észleli ezt :)
    (Egyébként én pl. kisiskolás koromig rettegtem Michael Jacksontól - R.I.P. -, mert annyira nem értettem, hogy akkor férfi-e vagy nő. :)
    GyalogB

    VálaszTörlés

Mit szólsz?