2011. április 23., szombat

Eperegy

Now it is official: Botond egyes szám első személyben beszél. Eddig E/3-ban beszélt és abba kevert néha E/1-es mondatokat, de mostanra teljesen átfordult. Soha semmi nem volt ennyire édes, mint ez. Ma reggel ilyet mondott: "Mama, nem találom a tarka tehenem és nagyon szomorú vagyok". Ezzel párhuzamosan és összefüggésben felütötte nálunk a fejét az igazi dac. Atomcuki, ahogy makacs hangon kőkeményen kijelenti, hogy "de én nem akarok kimenni", "nem akarok a piacra menni", "nem akarok hazamenni", stb. A leggyakoribb szókapcsolat lett nálunk a napokban. Néha még toppant is hozzá a nyomaték kedvéért. Megzabálom annyira helyes, ahogy látszik rajta, hogy ez most semmi másról nem szól, mint hogy most igazán kialakult az éntudata és játszik, próbálgatja az akaratát. Egyelőre tetszik és röhögök rajta. Aztán, ha átcsap elviselhetetlen hisztirohamokba, úgyis jövök panaszkodni. 
Bejegyezte: Virág dátum: 14:26
Címkék: ,

3 megjegyzés:

  1. JanCsi2011. április 23. 15:44

    Behalok, hogy ilyen hosszú mondatokat mond!!!!!


    (Nálunk kb. fél éve megy a toppantás és összefont karokkal orr- és szemöldökfelhúzva kántált de "én nem akarom!". Egyelőre még cukinak találom. Jól bírom?!?! :)))) )

    VálaszTörlés
  2. Orsi2011. április 25. 23:57

    Ez a tarkatehén-imádat nekem a legnagyobb kedvencem :-) Isztambulban láttunk egy játéktehenet, aszittem, Olivér akarja majd (picit akarta is, de sikerült elterelnem a figyelmét), és persze rögtön Bobó jutott az eszembe....

    E/1 nálunk is megy, pedig le voltunk egy kicsit maradva eddig Bobó mögött, amivel pedig határozottan elöl vagyunk, az a hisztiroham, ami most indult pár napja, a kedvelt programok végén (amikor pl. el kell jönni valakitől vagy el kell engedni valakit haza) iszonytató üvöltés következik. Valamitől a fürdés is mumus lett, ugyancsak 3 napja, remélem, hogy ez a korszak borzalmashamar lezárul. Bocs, hogy itt panaszkodtam, de olyan jólesett elmondani (és innen már csak át kell emelnem a saját blogunkba :-) )

    VálaszTörlés
  3. Szilvi2011. április 27. 22:42

    Jajj a dacban mi nagyon otthon vagyunk, a "de akajom" a halálom és az üvöltés hozzá, meg amikor krokodilkönnyekkel odavonul Réka az Apukájához, hogy Anya nem engedi stb.
    Viszont az Eperegyhez gratula Bobónak!!!

    VálaszTörlés

Mit szólsz?

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)