Ki-kimozdulunk

Múlt héten hirtelen ötlettől vezérelve, átruccantunk Márti barátnőmékhez. Ketten voltunk itthon délelőtt, levittem volna sétálni, de nem volt kedvem két órát egyedül keringeni a környéken, úgyhogy inkább felugrottunk hozzájuk. Úgy terveztem, hogy csak fél órát maradunk, de olyan nyugisan viselkedett mindkét baba, hogy ottragadtunk 4-ig. Kimozdulni és máshol lenni is állati jól esett, de külön örömmel töltött el, hogy Bobó nem nyűgösködött és meggyőződhettem róla, hogy nem csak itthon képes létezni.

Második utunk már komolyabb projekt volt. Nagymamám még a szülésem előtt kórházba került szegény, azóta nem is láttam, a bébit meg értelemszerűen csak fényképen látta. Nagyon szerettem volna én is találkozni vele, de még jobban szerettem volna megmutatni neki a dédunokáját. Mikor kiderült, hogy egyhamar sajnos nem kerül haza a kórházból, döntöttem: bemegyünk. Úgy jött ki, hogy Győző dolgozott, mikor anyukám értünk tudott jönni, úgyhogy vele mentünk be. Izgultam, hogy mit fog csinálni, fog-e ordibálni az idős nénik fülébe, izgultam, hogy nem hiba-e bevinni egy hathetes kisbabát, de úgy döntött a családi kupaktanács, hogy nem fertőző osztályra készülünk, több esélyünk nincs arra, hogy összeszedünk valamit, mint bárhol máshol. Nagyon nagy örömet szereztünk nagyszüleimnek a váratlan betoppanásunkkal, nem tudom, fogja-e még nagymamám látni Bobót, nagypapám is iszonyú hálás volt nekünk, hogy bevittük. Ő pedig ücsörgött az ölemben, anyukám bábozott neki, azt bámulta tátott szájjal, nagyon édes volt és végig csendben volt! Harmadik kiruccanásunk célja a hathetes csípőszűrés/koponya-és has ultrahang vizsgálat volt, a Rózsadombon, ne kérdezzétek, miért olyan messze. 11-re és délre volt időpontunk, vert a víz, hogy fog ennyi rángatást, tortúrát kibírni. Persze a tízóraija után mentünk, egyből sorra kerültünk, egy hangja nem volt az uh alatt, végig gagyogtam neki, mindent megtettem, hogy lekössem a figyelmét. Mindent rendben találtak. Utána kb fél órát kellett csak várnunk, közben is tök jól elvolt az ölemben, nézelődött, beszélgettem vele, szerencsére hamarabb behívtak minket. A csípőszűrés közben egyszer felsikoltott (megjegyzem, igaza volt) amikor már nagyon rángatta a szemétállat doktornéni, de meg is nyugodott utána, hazafele pedig mély álomba zuhant a kis ülésében. Rettentő büszkék voltunk rá, hogy ilyen kis kiegyensúlyozottan viselte a megpróbáltatásokat. Jó lenne, ha meglenne végre az autónk és gyakrabban mehetnénk ide-oda, mert nekem már nagyon hiányzik!!!