A Szupernagyik és az ellátmány

Csak, hogy nyoma legyen, hátha tényleg megőrzödik valahogy a blog tartalma sok évvel későbbre:

az én 71 éves nagymamám sokadszor életében rászolgált a Szupernagyi titulusra, ugyanis egészen e hét közepéig az első héttől kezdve, tehát majdnem egy hónapig főzött ránk. Kétnaponta küldte be az én 73 éves nagypapámmal a kétnapi adagjainkat, aki szintén szuperjófej, mert egyébként nem autóval járt volna be a színházba és nem fizetett volna parkoló-díjat, néha pedig csak ezért bejött a városba és házhoz hozta a kaját, hogy Győzőnek ne kelljen emiatt egy percet sem távol töltenie tőlünk! Az én drága nagymamám a menüsor összeállításakor ügyelt a szoptatós-étrendre is és Győző finnyás ízlésére is, egyik feltételnek sem egyszerű megfelelni. Nagyon jól jött ez a segítség!! Ma főztem először egyébként, igaz, hogy csak Uncle Bens szószos husit, gyorsrizzsel, de ez is előrelépés!! Holnap pedig szétnézek a házhozszállítós repertoárban és kipróbáljuk az egyiket, mert azt még korainak érzem, hogy ha Bobóka napközben véletlenül megajándékoz egy-egy csendes órával, azt a tűzhely mellett görnyedve töltsem, ahelyett, hogy pihennék és elég energiát gyűjtenék a nap további részéhez.