Minden anyák legjobbika

Ma éjjel egy órán belül két dolog miatt ragadtatta magát ablakrengető ordításra a fiam: kakaót kért majd "gyors sziput". Hiába vagyok kegyetlen éjszaka-ügyben, azért nekem is van szívem: kettőből az egyik kívánságát teljesítettem. Vajon melyiket...?

Rögzít ő

Írják a könyvek, mondják az okosok és tudja mindenki régóta, hogy este elalvás előtt az agy szortírozza a nap eseményeit, szelektál, rámol, összegez. Tudom azt is, hogy az esti Bobó-koncertek is ennek köszönhetőek: beteszem az ágyba és még fél órán át darálja a (főként aznapi) mondókákat, énekeket. Reggel is általában dallal kelt minket (ma pl. a Boci, boci tarkára ébredtem). Egy-egy fontosabb eseményt (hol jártunk, mit láttunk, ki volt nálunk) rengetegszer át kell venni, van, hogy ő hozza szóba és van, hogy én utalok neki ide-oda, kötöm össze a fejében az eseményeket. Imádom, mikor átviszi az értelmet és olyan összefüggéseket lát meg, amiket nem mi adunk a szájába. Rengeteget "kérdez", érdeklődik minden iránt a világon. Okos nagyon. Nem hiszem, hogy kivételes esze van, de néha mégis. 

Múltkor megkérdeztem apám feleségét, hogy érti-e, amit Bobó dumál. Kíváncsi voltam, hogy valaki, aki még nem hallotta beszélni, nem tudja, mikről szoktunk beszélni, mi a szókincse, stb., mennyit ért belőle. Azt válaszolta, hogy nagyjából érti, de mivel "meglehetősen szabadok Bobó asszociációi", elég nehéz őt követni. Azóta ezen röhögök. Mennyire jól megfogalmazta. Bobó tényleg ilyen: pörög ő is, meg a kis agytekervényei is, nincs megállás se mozgásban, se gondolatokban. 

A mai vacsoránál különösen formában volt és szerencsére elég hamar kapcsoltam, mert leírtam, hogy a megközelítőleg húszperces (szalámis!) vacsora alatt, mennyi minden jutott eszébe. Főleg könyv - és dalélmények.

(Nem ilyen tisztán mondja őket persze, de nem akarok babanyelven írni. Zárójelben az idézet forrása.)

• "fejjel, mellel, térddel,lábbal " (Boribon focizik)
• "nyúl futott ki a tisztásra, közelebb lopadi* a róka, nem itt bújt el" (Vidám mesék) 
• "Ó, banán és füge, ez mennyei volt!" (A dzsungel könyve, Egy-két jó falat) 
• "gránit-gyémánt, gránit-gyémánt" (Kerekítő)
• "mit csináltok, mit csináltok, három nyulak, úgy ültök ott, mint az urak (Zelk Zoltán: A három nyúl)
• "fut, szalad a Pejkó, kergeti a Ferkó" (gyerekdal)
• "setesuta, a kis buta"; "bú, boci, botolog" (Kormos István: Négylábú kölykök)

Ezeknél sekélyesebb nyelvezetünk és vacsoratémánk soha ne legyen!

Szemfüles

Biztos életkori sajátosság és nem kéne elérzékenyülnöm és úgy tennem, mintha érdekes lenne, hogy a gyerekem észrevesz apróságokat, de mégiscsak az a kis naplóm fő célja, hogy megőrizze az efféle kedvességeket. Ígérem nem írok le mindent, csak két kedvencemet.

Egyszer izgalomtól reszketve szaladt ki az előszobába egy videókazettával a kezében és mondogatta bőszen, hogy "cica". A Nicsak, ki beszél még-et hozta, aminek az élén (!) van két minimacska. Az életben soha meg nem néztem volna, mi van a videókazetták élén. 

A másik mai: ebédelünk, ő már befejezte és ki-be rohangál a szoba és az étkező között, majd megáll, elvigyorodik és közli, hogy "lovasszekér". Az almapaprikás üvegen ugyanis volt egy apró és halovány lovasszekér, az szállította a savanyúságot. Többször meg kellett néznie és állapítania, hogy az ott valóban egy lovasszekér, mire lenyugodott és folytathatta tovább a dolgát.

Igyekszem megerősíteni az ilyen felismeréseit. Jó lenne, ha minél  több megmaradna ebből az érdeklődő, nyitott, figyelmes és világra rácsodálkozó tulajdonságából, mert valahol itt indul szerintem, hogy később érzéketlenül megy-e majd el egy hajléktalan mellett vagy nem. Kemény meló ez a gyereknevelés, de tényleg. Hiszem, hogy ilyen apróságokon (is) múlik, hogy milyen ember lesz ő és milyen élete lesz. Azon pl., hogy hogy reagálom le, hogy talált egy kva macskát egy videón.

Danone promóció avagy az egyedülevés árnyoldalai

Történet a kereskedelmi adók ízlésformáló hatásáról

Én még nem tartok ott, mint anyukám, aki már előre-látatlanban utálja az összes menyét, de ha az alábbi történet jelent valamit, akkor csatlakozom hozzá.

Ketten voltunk itthon, én néztem a Fókuszban a VV-összefoglalót, ahol mutattak egy csajt, aki csak annyiban különbözik Geronazzo Maria-tól, hogy szőke és néhány évvel talán fiatalabb. Botond odaszaladt a tévéhez, rámutatott a szörnyre és a következő mondat hagyta el a száját:

"Szép néni."

Ha sokszor ragadtatta volna már magát hasonló kirohanásra, nem tulajdonítanék neki nagy jelentőséget, de életében először mondott ilyet. Aggódom. 

Még akkor is aggódom, ha úgy sejtem, hogy a plasztikázott arc a nőies vonásokat hivatott hangsúlyozni (ezesetben szarrá-torzítva) és a fiam csak emiatt látja szépnek. Pszichológus kollégák? 

Arról meg nagyon gyorsan eltereltem a gondolataimat, hogy ennek a szépségideálnak vajon mi köze lehet hozzám, hasonlónak vagy ellenekezőnek lát vele. Egyik sem jó.
Tudom, tudom, ha nem nézek RTl Klubot, mindez nem történik meg. 

Találós kérdés 10.

Fővárosi öröklakás. Vasárnap este. Átlagos háromfős család költi hideg-vacsoráját. A másfél éves fiúcska eztán kér valamit. Az anya lélegzete öt percre kihagy. Meg sem mer mozdulni, mondandóját is visszatartja, csak néz maga elé, félve mer csak tányérjából felpillantani. Apuka lelkesítő szavait egy asztal alatti rúgással elnémítja. Mi történhetett?

Túl a sörényen

Kiderült, hogy Bobó nem csak szájhős, ami a lómániáját illeti. Elcsíptünk ma ugyanis egy veresegyházi vurstlit*, ahol volt egy pónikörhinta (igazi lovak úgy körbekötve, mint a körhintánál). Lezsíroztam a lovásszal, hogy mi csak ráültetnénk a lóra egy percre a gyereket, de nem fizetnénk be előre, mert úgyis lepattan róla nyomban. Erre Botond mit csinál? Elkezdi rugdosni a ló oldalát és mondja, hogy "menni, menni, töjbe-töjbe!" Végigülte a majd' tíz percet. Közben kapaszkodott ügyesen a nyeregben (csak néha engedte el, ha valami fontos mutogatnivalója támadt, pl. egy másik póni), magyarázott, levegőt kapkodva az izgalomtól, simogatta Dominó sörényét, koncentrált nagyon. Elérzékenyülés. A gyerekem első igazi lovaglása. További képek a link után. 

*Úgy éltem le az eddigi életem, hogy azt hittem vursli és nem vurstli. Erre kiderül, hogy nem?!

Bobószókincs-20. hónap

Az elmúlt egy hónap látványosabb fejleményei.

Megvan az F és a V hang*, így tehát ha nálunk jártok, hallhattok dévédé-t, lovak-at, almafát, stb. Persze még nem mindig sikerül használni is, szó elején pl. még nem megy az F, de az L sem mindig. Azt pl. tudja mondani, hogy ló, de azt nem, hogy Lóri (Jóji).

Hiányzik még a K, de az nagyon. . *(figyelsz, Kriszta, milyen gyorsan tanulok?)

Mondókázik és énekel. De durván. Múlt hónapban még csak egy-két szóval folytatta, ha abbahagytam. Most ül, játszik vagy mászkál és egyszer csak meghalljuk, hogy végigmond egy mondókát vagy éneket, újabban ráadásul kicsit dallamosan is adja elő őket, ahogy azt kell. Nagy százalékos arányban ráadásul mások által is felismerhetően. Van, hogy kihagy sorokat, vagy összekeveri, de javarészt jól adja elő őket. Ha elakad, akkor elég csak a következő szót mondani neki és már folytatja is. Ami meglepett, hogy a Boribonokat is tudja kívülről. Ha abbahagyom az olvasást, már nem csak a következő egy szót mondja, mint régebben, hanem mondatokat is akár. Visszatérve az éneklésre, mondókázásra: nem tudjuk megszokni vagy megunni. Egyszerűen elolvadunk, ahogy meglátjuk, hogy gubbaszt a földön és énekel! A mi gyerekünk! Néhány azok közül, amiket leggyakrabban mond magától: Ábécédé (legnagyobb kedvenc); Falusi hangverseny; Boci boci tarka; Mókuska, mókuska; Cifra palota; Bálna; Éliás Tóbiás; Egy-két jófalat; Süsü; A part alatt, stb.

Ragoz. Apa papucsa; Apa pólója, Mamáé, Bobóé. Azt nem tudom hogy hívják (igekötő használat? helyhatározó használat?), hogy mond olyanokat, hogy asztal alá, szék mellé, kapu alatt, stb.

Mondatokat mond. Egyik nap tesóm nyakában ült, sétáltunk. Lenézett rám és megszólalt: "Mama cipője zöld színű, Báé fekete." Másik kedvencem, mikor kaja közben mondja, hogy "Egy a Mamáé, egy a Bobóé."

-Hogy hívnak?
-Edélyi Botond.
-Mamát hogy hívják?
-Sejes Jijja Emese.
(Apát eddig is tudta.)

A számfogalma (jól mondom?) kiterjedt háromra. Számolni tízig tud.

Ha odaad valamit, ezt mondja: "Adide Mamának".

Felvettem ma néhány mondókáját fürdés közben, fogadjátok szeretettel ( a link után):

 

Tökjó fejlemény

Huszonöt éve az szerzett örömet, ha vastag fekete filctollal cápát rajzolhattam nagymamám hófehér padlószőnyegére.

Húsz éve az szerzett örömet, ha anyám és apám nem veszett össze a fejem fölött.

Tizenöt éve az szerzett örömet, ha J. Bálint rám mosolygott vagy ha kilakkozhattam színtelenre a körmöm és az osztályfőnököm nem zavart haza, hogy a Fazekasban ilyet nem viselünk.

Tíz éve az szerzett örömet, ha a barátaimmal tölthettem az időm és ha összeveszhettem anyukámmal.

Öt éve az szerzett örömet, ha nem kaptam alkohol - és nikotinmérgezést valamint ha kivételesen nem forgattam fel fenekestül az életem egyetlen éjszaka alatt. 

Ma az szerez örömet, hogy a gyerekem hajlandó sütőtököt enni. 

Aki nem tudná ugyanis: a banán kivételével, Botond semmi, de semmi zöldséget vagy gyümölcsöt nem fogyaszt egészen régóta, amivel az őrületbe kerget. Ordítani, sikítani tudnék. A zöldségeket főve imádja, de a gyümölcsöket semmilyen formában sem veszi a szájába. A minap Simiéknél töltöttük a délutánt, ahol sütőtököt kaptunk uzsira és levegőt sem mertem venni, mikor ahelyett, hogy felháborodva kiverte volna  a kezemből,  megközelítőleg öt szeletet tolt be az arcába. A rend kedvéért azért fenntartással kezeltem a nemvárt fordulatot, nem mertem beleélni magam, de ma megismétlődött az eset: rengeteget sütőtököt uzsonnázott. Hát így. Manapság ettől ugrom ki a bőrömből.

Nirvána

Látott, hallott, megtapasztalt mindent; a vállán évszázadok történelmének súlya; birodalmak sorsa függ tőle; a tekintetében mély érettség; a cinikusok kiábrándultságával a távolba mered. Ő már tudja, amit a pórnép még nem is sejt. Hogy közben zsiráfos kekszet majszol és kiskacsás sapkát visel, ne tévesszen meg benneteket. Egy buddhista szerzetes bölcsességével tengeti napjait a Föld nevű bolygón.

Erdélyi K.F. Botond

Ha Botond jövő karácsonyra Götz babát vagy My Little Pony-t kér ajándékba; ha kedvenc szórakozása az lesz, hogy a tükör előtt illegeti magát; ha a jövőben arról teszek fel videókat, hogy a tűsarkúimban topog és kirúzsozza a száját; ha az óvodában azt kéri, hogy szívecske legyen a jele; ha kedvenc meséje a Hamupipőke lesz a Verdák helyett; ha farsangkor kertészlánynak akar öltözni; ha az iskolában keresztbetett lábbal fotózkodik; ha a zsúrmeghívásait lányoktól kapja majd; ha varrószakköre iratkozik be foci helyett; ha lelkészi ambíció lesznek; ha az első szerelme Peti lesz, akkor engem okoljatok.

Egy hosszúra nyúlt, kettesben töltött esős délelőttön ugyanis elővettem a kishúgom régi babáskészletét. Botond megzavarodott örömében a kis játék-túróruditól és tejesdoboztól. Egy órán át ebédeltettük a babákat, Bobó tolta beléjük a kaját rendíthetetlenül a minikanalakkal, itatta őket, lefektette őket, rendezkedett. Aztán egy mozdulattal félredobta mind és visszatért a tehenéhez meg a kecskéjéhez, ami július óta a kezéhez van nőve.

Kecskerágó

Napok óta küzd egy foggal, de nem tudom, melyikkel, pedig mióta szeret számolni, azóta azt is megengedi, hogy a fogain gyakoroljunk. Csak rág, rág és rág és ami eddig példátlan volt: csorog a nyál a szájából. A borostyánlánca meg egyik reggel az ágya mellett hevert szakadtan...

Hol van már a Jóbobó?

Részlet...

Itthon:
- Jó reggelt, Bobó!
- Nem. (vigyorog)

- Gyere, kiveszlek!
- Nem. (vigyorog)

- Jössz reggelizni?
- Nem. (erővel beültetem)

- Itt a lekváros kenyér, tessék.
- Nennyó. (majd annyit zabál, hogy aggódom, szétpukkad)

- Kijössz?
- Nem. Kijön! (kijön)

- Gyere, megyünk a Várba!
- Nem. (elmenekül, erőszakkal felöltöztetem)

Az autóban:
- Másik Várba!
- Jó, Bobó, megyünk másik Várba.
- Nem Várba, másik Várba.
- Mondom, jó, megyünk másik Várba (életében nem volt még a Várban)

Az autóból:
- Nézd, ha kinézel az ablakon, ott a Vár!
- Nem.
- De.

A parkolóban:
- Nézd, ott egy kiskutya!
- Nem.

A Várban: 
- Haza.
- Maradjunk még egy kicsit!
- Nem.
- Gyere, keresünk szoborlovat!
- Szobojló, szobojló! Nennyó, másik szobojló!
- Jó, keresünk másik szoborlovat!
- Nézd, közben itt egy szobororoszlán!
- Nem! Nem! Szobojló!
- Ott egy másik szoborló!
- Haza.

Az autóban:
- Idó!
- Lesz még idő játszani.
- Icipici idó.
- Igen, icipici idő lesz még ebéd előtt.

Otthon:
- Gyere, ebédelünk!
- Nem.
- Itt a pizza, gyere!
- Nem. (erővel beültetem)
- Nennyó.  (majd annyit zabál, hogy aggódom, szétpukkad)

- Gyere, megyünk aludni!
- Nem. (erővel elviszem, vigyorog, pikkpakk elalszik, megpihenek én is, ülhetek neki a szakdogámnak)

A délutánunktól és attól, hogy minden napunkról beszámoljak nektek, megkíméllek benneteket. Az a szerencse, hogy egyelőre még tudok rajta röhögni, hogy mindennel ellenkezik. Most még viccesnek tartom, ha már két hónapja ez lesz, nem biztos hogy ilyen higgadt leszek. Egyelőre csak elindulni nehéz vele, meg hazaindulni, meg etetőszékbe beültetni, meg kivenni onnan, meg ágyba bevarázsolni, majd onnan kivarázsolni, meg fürdésre rávenni, majd a kádból kijövetelre rávenni, meg a... meg a... soroljam még???????

Akinek a hosszú bejegyzés után van még kedve 170 Várban készült fényképet is megnézni, hajrá:

Hiányzik...

Nem csak ma és nem csak az első képről.