A kis antiszocc

A mi kis Bobókánkról sok minden jót el lehet mondani, de azt semmiképp, hogy élvezi más babák társaságát. Ellenkezőleg. Ha a közelében sikkant, nyekken, kiabál, ordít, üdvrivalg, örömében kiáltozik egy kisbaba, Botond kikészül. Nyűgösködik, ha élesebb a hang, iszonyatos bömbölésbe kezd, nem marad meg a földön, hiába ülök ott mellette. Ha zene szól vagy a felnőttek hangosan beszélgetnek, attól is nyűgös tud lenni. Néha botrány, hogy mennyire kikészül. Persze olyan is volt, hogy a szomszéd kislány ordítozott mellette és tökjól eljátszott, de ez a ritkább. Egyelőre nem is érdeklődik más babák iránt, bár nyomaiban már láttam rajta egyszer-egyszer, hogy valaki felkeltette az érdeklődését. Azt látom rajta, hogy akkor a legnyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, csend, béke és nyugalom van körülötte (mint itthon legtöbbször). Azt is megfigyeltük, hogy imádja, amikor mindketten itthon vagyunk és mindketten játszunk vele. Akkor elemében van. Csak reménykedem, hogy ahogy növekszik, megszokja majd, sőt szeretni és igényelni fogja a gyerektársaságot, mert felvágom az ereimet, ha négyévesen majd nem engedi el a játszótéren a kezemet. Hogy ennek érdekében mit lehet tenni? Nagymamám szerint "lazítani kellene a kettősünkön és hosszú órákra magára hagynom valaki mással". Én meg azt gondolom, hogy minél többet viszem társaságba, ott vagyok mellette, szoktatom, edzem, aztán ahogy nő és fejlődik, szép lassan hajlandó lesz kibújni a kis csigaházából és barátkozni másokkal is. A bejegyzés apropója, hogy tegnap újabb babazsúron voltunk Mártiéknál, ahol én nagyon jól éreztem magam, Bobó természetesen kevésbé, de ölben, illetve lábközelben, cumival a szájában egész tűrhetően elvolt végül is...Barnikával azért egyszer összefutottak a játszószőnyegen és kivételesen Botond is érdeklődőnek bizonyult, valamint a tegnapi vendégségben ült először kitámasztás nélkül. Azóta még nem ismételte, úgyhogy a bréjking még várat magára. Íme:

Mártiéknál babazsúr