2009. szeptember 30., szerda

Rosszcsontosodik

Csak két eset az elmúlt napokból, amely mindegyikéről érdemes lett volna fotót készíteni, de valamiért kivételesen elmaradt.
Egyik délután, én naiv, azt hittem, hogy édesdeden alszik, majd gyanús lett a dolog, mert néha mintha hangocskák szűrődtek volna ki a walkie-talkie-n keresztül. Egy ideig nem törődtem vele, később belestem a kulcslyukon, majd benyitottam. Nos, a következő látvány fogadott: Bobek berántotta az ágya végében lévő pelenkázóról a pelenkázólapot, vele együtt az összes pelenkát, krémet, kenőcsö, fülpiszkálót, seggtörlős dobozt, walkietalkie-t és ott csücsült a káosz közepén és játszott a zsákmánnyal. Belőlem persze kipukkant a röhögés és nagyvonalúan elnéztem neki, hogy úgyahogy van kihagyta a délutáni alvást. Kicsit X-aktás egyébként a sztori, mert nem éri el a pelenkázólapot....de valahogy ezek szerint mégis....Imádom. Másik délután a földön garázdálkodott és tőle szokatlan módon sokáig néma csöndben volt. Örültem a fejemnek, tettem-vettem, pakolásztam, jó messzire elkerültem, nehogy kizökkentsem, majd kb 20 perc múlva közelebbről is megnéztem, mi a szöszt csinál. Megszerezte a virág spriccelő izét, valahogy letekerte kicsit a fejét és a kifolyt vizet kente szét a parkettán, lotyálta, paskolta, természetesen tetőtől talpig csurom vizesen a hideg parkettán. Imádom. Na, ezt a két terepasztalt fröccsöntse ki a Fisher Price, ha tudja.

4 megjegyzés:

  1. "fröccsöntse ki" :D becarok! Na ezen fogok hetekig röhögni, azt hiszem szállóige lesz! Szuper rosszcsont! :)

    VálaszTörlés
  2. Hát ezen én is behalok :-DDDD Imádom a sztorijaidat :-D
    Bobó meg szupercuki lehetett, de kár, hogy nincs kép róla, amint dolgozgat a káosz közepén :-D

    VálaszTörlés
  3. Na az elsőről tényleg készíthettél volna fotót!!!
    Ilyenkor mindig előbbre való a fotózkodás, mint a pakolás!!!
    Kivéve, ha vészhelyzet van ;)

    VálaszTörlés
  4. Virág!!!Behalok Tőled!!!Itt rötyögök..de nagyon ááám:-)) :-)) :-)))
    Miket csinál Bobó Baba...

    VálaszTörlés

Mit szólsz?