2011. szeptember 22., csütörtök

Okoska

Soha senkitől nem fogjuk megtudni, hogy az alábbi mondatnak mennyi az igazságtartalma, de elhangzott, hát leírom.

Képzeld el, Apa, hogy megkérdeztem az Adéltól, hogy mi a kedvenc állata, és azt mondta, hogy a bohóc. És akkor mondtam neki, hogy a bohóc az nem állat, hanem ember, és akkor mondta, hogy akkor viszont a kedvenc állata a csimpánz. Aztán pedig a Laurától is megkérdeztem, hogy mi a kedvenc állata, és azt mondta, hogy a Nap, de mondtam neki, hogy a Nap az nem állat, mert az az égben él. És akkor mondta, hogy a kedvenc állata a ló.

A bölcsi mellett van az egyik játszótér, ahol ma kikötöttünk (de csak miután elolvastunk egy új könyvet, amit kicsent a táskámból, pedig későbbre szántam - nem először esik meg, és miután idillit (pót)ebédeltünk kettesben egy közeli kifőzdében), és félóra múlva megérkezett három csoporttársa is, aminek rettentően megörült, és percenként közölte, hogy "kikeltek a bölcsiből a Dávidék", ragyogott a tekintete, de egy centimétert sem feléjük, vagy játszott velük. :) De a lányokkal - ha hihetünk neki - szóba-szóba elegyedik. Én meg elégedett és büszke vagyok továbbra is. 

A jel pedig kötelez, ugye: ha valaki hülyeséget beszél, azt ki kell javítani. 

3 megjegyzés:

  1. Mi szétröhögjük magunkat a bölcsis (kamu)sztorikon. Kezdve azon, h "megetted a finom piros főzeléket", és a többin, aminek mind van egy kicsi igazságcsírája sztem, de tudom, h mondja őket csak.

    És tök érdekes, hogy mi meg csak fiúkról hallunk, Kornél így, Bence úgy, Gergő amúgy. Lányokról semmit, de semmit.

    VálaszTörlés
  2. Júda korlátozott beszédkészségére való tekintettel csak annyit mond, hogy a bölcsi jó, de ezt ragyogva. Ha kérdezgetem, hogy melyik gyerekkel játszott, bólogat nagyokat mindegyikre, hogy mind jó :)

    VálaszTörlés
  3. Bobó különképzéseiért plussz pénzt kérhetnél, mint bölcsődei szolgáltatás. Szerintem jól jártak a gyerkőcök veletek! :)

    A kikeltek a bölcsiből mondaton, meg magam sem tudom, de majdnem elsírtam magam. Annyira találó!

    VálaszTörlés

Mit szólsz?