2009. május 13., szerda

Ízelítő

Valahol olvastam nemrégiben, hogy a kisgyerekes anyukáknak meg kell barátkozniuk a megvető pillantásokkal. Tegnapelőtt egy kutyáját sétáltató fiatal sráctól megkaptam az elsőt. Egyedül voltam lenn Bobóval, és egy óra után elkezdett nyűgösködni, majd torka szakadtából üvölteni. Szerencsére már késő volt, úgyhogy hazafele vettem az irányt, de bármit próbáltam vele csinálni, ordított. Ez a szerencsétlen meg kénytelen volt tíz másodpercig fültanúja lenni és ez elég indok volt ahhoz, hogy úgy nézzen rám, mint a véres rongyra. Nekem eszembe jutott az idézet és jót nevettem magamban: kezdődik.

1 megjegyzés:

  1. Így én is jártam. Április eleje, Marci sírni kezdett, tudtam, h bekakilt, toltam tovább. Idős néni megvetően: Jajj, hogy sír, biztos éhes (?!? Miért mondja mindenki ezt, ha sír egy gyerek??) Mondom nem, csak bekakilt. Néni: És nem teszi tisztába? Mondom itt? Most?? Megfázik szerencsétlen. Ja téényleg...

    VálaszTörlés

Mit szólsz?