Hol járunk, Vágó Úr?

Tegnap múlt egy éve, hogy ideköltöztünk és Bobó picinyke élete is tegnap egy éve kezdődött, de mi még hat hétig nem tudtunk ám róla, hogy ő már utat tört magának és szép lassan fejlődésnek indult a pocakomban. A költözés és a gyerekvállalás persze összefügg, talán ezért is ünnepeltünk aznap. :)

Szóval ezelőtt egy belvárosi kis lukban laktunk, amit amikor 2001-ben megvettünk még tágas és világos party-lakásnak láttam és eszerint is éltem benne a gondtalan egyetemisták felelőtlen életét, megfordult nálam néhány lakótárs (akik közül csak az Ann-t szerettem, de vele már régesrég nem beszélünk, amit nagyon sajnálok és pár hete újra nyitottam felé egy kaput, de ő jól becsapta megint), aztán megismertem Győzit és egyszercsak ő lett a lakótársam, megint egy pasival laktam. :) A kis leánylakásom kezdett családi fészekké átalakulni, csak éppen rá kellett volna költeni sokszázezret, de én már sajnáltam volna, mert tudtam, hogy el akarom adni. Kezdett leamortizálódni a lakás és így kezdtük meggyűlölni: pici volt, sötét, dohos, vizes, ázott a fürdő, penészedett a wc, kutyaszaros volt a környék, a ház tele volt elmebeteg és/vagy alkoholistákkal, az asztmám csak romlott, szóval kikívánkoztunk már nagyon belőle. Tavaly év elején azonban kiscsaládom jóváhagyásával belevágtunk a lakásprojektbe. Igen ám, de nagyobb-jobb lakáshoz szükség volt sok-sok pénzre. A családom fantasztikusan jófej és önfeláldozó módon összekaparta amije van, mindenki erőn felül teljesített, hitelekbe verte magát, mi is megkezdtünk egyet (de szerencsére csak ötéveset) és nekiindult a lakáskeresés. Kislakást szerencsére gyorsan elpasszolta az ingatlanosok gyöngye-haverunk, de új még nem volt. Hoppá! Nagyszüleim kertvárosban laknak, oda nem akartunk cuccolni, úgyhogy betelepültünk Győzi nagymamájának picike vendégszobájába, de még mindig ez volt a legjobb megoldás. Három hónapot húztunk itt le végül, mert bár elég hamar rátaláltunk erre a zuglói lakásra, de a hitelek, ügyintézések, egyezkedések, családi alkudozások, stb (megközelítőleg húsz alakalommal hittem, hogy nem tudjuk végigvinni és elbukunk mindent, és ugyanennyiszer hittem, hogy idegösszeroppanást kapok), miatt csak június 17.-én vehettük birtokba az immáron sárgára festett falú (csak ennyit kellett hozzányúlni) újlakásunkat. Valamikor a Győzinagyinál tölött kempingezés alatt furakodott be a fejünkbe az elhatározás, hogy mi bizony adunk egy esélyt a gólyáknak. Még korábban készítettünk egy tervet: 2008-ban: elcseréljük a lakást (sikerült), én lediplomázom (nem sikerült, szakdogát ősszel írom meg, most már tényleg, komolyan, esküszöm!!!), Győző visszafizet egy kölcsönt (sikerült). 2009-ben: csinálunk egy gyereket (sikerült, csak egy évvel korábban, hiába..az élet utat tör magának, ki hitte, hogy egy hónap alatt összejön...?! ) és összeházasodunk (nem sikerült. Ismét. Én már vissza is vontam a hároméve Korfun Győzinek kimondott "Igen"-emet, mert ennyi idő alatt szerintem már elévül és ragaszkodom hozzá, hogy egyszer -ha majd tényleg el is vesz feleségül-, újra kérje meg a kezem. ) Szóval a mi nagy kétéves tervünk részben sikerült, részben előbb valósult meg (ld. Bobóka), részben csúszik (diplomám). Itt tartunk most: Van egy zsír lakásunk (igaz, hogy a teteje majdnem összeroppan a hitelektől, de még tartjuk magunkat). Megszületett a világ legfantasztikusabb kisfickója, aki a miénk és akiért érdemes küzdenünk. Most már két pasival élek együtt. :) Van egy hitelünk, ami négy év múlva jár le és amit a Bobó után kapott pénzeimből (egyelőre) épphogy fizetni tudok. Győzinek van egy kávézója (na, jó, csak a fele az övé :) ), amiből élünk. A héten lesz egy autónk (külön bejegyzést érdemel). És vagyunk egymásnak mi. Miegymás.