Az első ügyelet...

Tegnap hazajöttem vele sétából, valahova le kellett raknom, míg kezet mosok, letettem hát a mi ágyunkra. Legbelülre tettem és párnákat dobtam az ágy szélére, megközelítőleg 50 másodpercre mentem el, pont rohantam már vissza, mikor hallom a nagy koppanást....majd sírást...leesett. Másfél napon belül másodszor. Most nagyon sírt, de azért kb öt perc alatt megnyugodott az ölemben. Letettem aludni (pont idő volt), gyorsan el is aludt, én meg el kezdtem telefonálgatni meg mérlegelni. Dokinénink azt javasolta, vigyük be egy röntgenre, ne adj isten elrepedt a koponyája (volt már ilyen a praxisában), nézessük meg. Győző persze üvöltött velem a telefonban, ő megmondta, hogy ne hagyjam ott, kicsit össze is vesztünk. Tépelődtem, hogy érdemes-e bevinni, sejtettem, hogy semmi baja, tényleg minden gyerekkel előfordul, de tudtam, hogy egész éjjel azon törném a fejem, hogy mi van ha mégis????? Úgyhogy miután Győző hazajött, Bobó meg felébredt és meguzsonnázott (mosolyogva, mintha mi sem történt volna), bementünk és másfél óra alatt végeztünk is. Bobeszka a vizsgálóasztalon piruettezett néhányat, meg természetesen röhögött, mire a doktorbácsi megjegyezte, hogy "kétszer is leestél és ennek te így örülsz?? ". Egyedül a röntgent nem élvezte, mert le kellett szorítanom a fejét, ott ordított szegény, de mivel így nagyjából az egész délutánt ölben töltötte, végülis szerintem neki bejött ez a kis baleset.. Nekünk már kevésbé. Viszont vicces volt látni, hogy a röntgenképe telis tele volt fogakkal. Egész nap úgy bántunk vele, mint valami kis hímes tojással, extra gyengéden és extra szeretgetősen foglalkoztunk vele... :) Ha jobban belegondolok, mennyire izgága és örökmozgó, csoda, hogy eddig nem esett le vagy ki sehonnan, de azért mondanom sem kell, az eddigieknél is jobban rajta tartom a szemem.