Majdnem híres

Egy hajszálon múlott, hogy Bobó szerepeljen az egyik prominens hazai sajtótermék egy Pulitzer-díjas újságírója által írott vezércikk illusztációjaként; felfedezze Anne Geddes magyarországi kerítője és hatjegyű dollárban értendő összeget ígérjen nekünk néhány róla készített fotóért cserébe.

A valóság ezzel szemben az, hogy nagypapámmal rövid telefonos interjút készített a Helyi Téma, XVII. kerületi munkatársa és a cikkhez nekünk kellett fotót biztosítani. (Cikknek sem mondanám, pár kérdés, pár válasz...szerintem tök ciki az is, hogy telefonon készítették és az is, hogy nekünk kell fotót adni, de nem érdekes.) A szerkesztőség minél életszerűbb fotót szeretett volna, így nekiálltam túrni a gépen, küldtem olyat is ahol tesóimmal van vagy anyukámmal és persze olyat is (ebből volt a legtöbb), amin Bobócával. Erre teljesen rápörgött a nő, hogy mindenképpen olyan legyen, ahol a dédunokával vannak, de olyat csak nem találtam, amin vele van és szemből látszanak. Mert igényei voltak ám.

Szóval majdnem ez lett:

De végül nem. Végül ez:

Hát így lett majdnem híres hét és fél hónapos korában az én Botibabám.

Nyuszifül

Csúszómászó

Amikor még csak a pocakomban tanyázott, ezt a pillanatot vagy ezerszer elképzeltük: benn vagyunk a fürdőben vagy a konyhában, ő meg a nappaliban játszik és egyszer csak meglátjuk felbukkanni a kis fejét. Tényleg sokszor volt, hogy ültem mondjuk a wc-n ( a fürdő végében van) és elképzeltem, hogy majd ha nagy lesz és mászni fog, én nyitott ajtónál pisilek majd, hogy halljam, ő meg egyszer csak feltűnik. Hát most elérkeztünk ide. Egyelőre nem meglepetésszerűek a felbukkanásai, mert általában liheg vagy szuszog menetközben, úgyhogy nagyjából tudom merre jár. Az előszobába egyre gyakrabban jön ki, a fürdőbe is, a konyhába (az van a legmesszebb) még csak kétszer jött utánam, de az mindennapos, hogy játszik a nagyszobában, gondol egyet és bemegy a szobájába, elvan ott 5-10 percig valami odarejtett játékkal, majd gondol még egyet és visszajön a nappaliba... Egyre gyakoribbak az olyan kérdések is, mint "Bobó hol van?" "Hova, hova, Botond?" "Hát, te mit keresel itt? " Imádom, hogy ennyire önállóan közlekedik!!!!!! Csúcs!!! Hátránya viszont, hogy ha egyszer utolért, hátulról rángatja a nadrágom és próbál rajtam felállni. Ez rém idegesítő. Valamit valamiért.

Hol van már az, amikor letettem a játszószőnyegére és ott maradt a hátán fekve...?!

I have a dream

Van egy álmom. Egy görög szigeten élek, ahol azúrkék a tenger, lelátni egészen az aljáig, sziklás a partja, mindig jó idő van, húsz fok körül, friss tengeri szellővel. A szigeten fenyőerdő lenne, ami szétárasztana mindent a fantasztikus illatával, olyan jellegzetes fenyőerdős vörös talaj lenne (nem tudom mi a neve, bazalt talán??), ami porzana, amikor a terepjárómmal - amiből persze üvöltene a zene-, végigszáguldoznék rajta. Mindenhol mediterrán növényzet, szúrós bokrok, leanderek, cserjék, sokvirágos bokrok, ciripelnének a kabócák reggeltől estig (éjjelre abbahagynák, hogy tudjak aludni). Egy dombtetőn lenne a házam, ahonnan be lehet látni mindent, az egész tengert, messziről látni lehetne, ha vendégek (vagy kalózok) jönnének. A ház persze olyan görögös fehér-meszes lenne, kék dolgokkal, sok-sok kaspóval mindenhol, gyönyörű textilek szárítkoznának a szélben, zegzugos kis kuckó lenne, színesre festett bútorokkal, pergolákkal, este mécsesekkel világítanánk, örökké szólna a zene és mindenki hangosan énekelne, akár jó a hangja, akár nem, minden este táncos mulatsággal záródna. Ebben a mesevilágban a nők kertészgatyát hordanának és bő fehér inget, szigorúan lapos talpú papucsokkal; ha úgy tetszik nekik, egy nyár alatt három pasival is bonyolódhatnának románcba, mégis az ő szerelmükért esedeznének a férfiak; vállalnák múlandó szépségüket és csak a harmadik elfogyasztott férj után csináltatnának új cicit maguknak; nem félnének kezdeményezni és megkörnyékezni a morgós, magányos farkasokat; összetartanának és nem gáncsolnák ki egymást; nem függenének a férfiaktól, önállóak és erősek lennének (még a ragasztópisztolyhoz is értenének). Ebben a mesevilágban a férfiak nem félnének hülyét csinálni magukból (illetve nem számítana annak); magassarkúba bújnának, mert az vicces; dalra fakadva vallanának szerelmet; az érzelmeiket nyíltan vállalnák; felkapaszkodnának a hegyoldalon, hogy meglessék esküvőre készülődő szerelmük búcsúztatását; értenének a hajózáshoz, a gitározáshoz, a táncoláshoz (és a főzéshez is persze); pontosan tudnák, hogy mikor mire vágynak a nők és készséggel megadnák azt nekik mindennap; egy sereg ember előtt kiáltanák bele a világba, hogy a pasikat szeretik (a tömeg meg kacagva éljenezne); ötvenéves szottyadó felsőtestüket büszkén ráznák és szenvedélyesen simulnának hozzá szintén ötvenéves, ámde gyönyörűbb-mint-valaha kedvesükhöz; nem a fiatalabbakon legeltetnék a szemüket, sőt néhány különösen fiatal egyed az idősebb nő érettségébe szeretne bele; féltő gondoskodással osztozkodnának gyerekeik nevelésén; pucérkodnának a saját hajójukon, ha úgy tartaná kedvük, a löttyedt hátsójuk ettől az önbizalomtól csak még vonzóbb lenne; a nőket felemelnék a magasba (tenyerükön hordoznák őket) és úgy táncoltatnák meg őket; A fiatal szerelmes párok a parti homokban énekelnék bele a világba, hogy szerelmük örökké tartani fog (és így is lenne); a sziklákon vonaglanának csábosan és csavarnák el mégjobban, már amúgy is elcsábult kedvesük fejét; kézenfogva ugrándoznának végig a szigeten, gondosan elkerülve minden búbánatot; a féltékenységet még hírből sem ismernének; a férfiak mindennap kieszelnének valami nagyon romantikusat, amivel ismét bizonyíthatják, hogy a nő a mindenük.

A Mamma Mia! című film ezt a mesevilágot jeleníti meg és éppen ezért imádtam minden percében fürdőzni. Igaz, hogy amikor megnéztem moziban -nem tudván, hogy ez egy musical-, és felcsendült az első Abba-sláger (I have a dream), morogva odasúgtam a kishúgomnak, hogy remélem ez az első és utolsó dal... :)

Imádom benne Meryl Streep-et, James Bondot és Mark Darcy-t, a főszereplő lányka és az angol pasija is nagyon édes(a neve is nagyon jóóóóó: Sky); a zenéje is fantasztikus, ahogy megtalálták, hogy hova melyik dalszöveg illik legjobban; a legjobban a tengerparton vonaglós jelenetet (Lay all your love on me) és a végét szeretem, amikor az öregek magassarkúban és flitteres sztreccsnaciban feszítve röhögik képen a róluk kialakult macsó illetve szexbomba-imidzset, imádom a "zümmögő kórust" (anyukám hívja így :) ); az egésznek annyira üdítő a hangulata, hogy mindig összeszorul a romantikára éhes kis szívem és elkap az én-is-ilyet-akarok-átélni-érzés!!!!!! Mondtam is Gy-nek, hogy én is akarok vele így vonaglani a parton és énekelni egymásnak, de kiröhögött, hogy nem érti, mit akarok énekelni??!!, Én meg elsírtam magam. Miért nem értik a pasik, hogy mire vágyunk?????????????????????????????????????? Ismétlem: van egy álmom.

Sóska: először és utoljára

Vettem fél kiló sóskát a piacon "hadd egyen a gyerek friss és változatos zöldségeket"-felkiáltással. Eleve nem tudtam, hogy egyesével meg kell mosni, sem, hogy egyesével ki kell vágni az ereit. Azt sem tudtam, hogy a fél kilóból (jó nagy zacskó) egy kis tálkányi lesz. És ami a legfontosabb, nem tudtam, hogy cukor nélkül ehetetlenül savanyú a sóska!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! A fél délelőttömet a sóskával való szarakodással töltöttem, végre kész lett, erre kiderült, hogy savanyú. Elszántam magam, hogy márpedig nem adok Bobónak cukrot, de ma végül mégis kapott. Először almát és krumplit pároltam hozzá, hátha attól édesebb lesz, de nem. Dilemmám: vagy cukrot is és sóska-vitamint (talán K?) is kap vagy se cukor, se vitamin. A cukor mellett döntöttem.

Kétkedéssel fogadta a szokatlan ételt, sokkal lassabban és bizalmatlanabbul ette, mint az eddigieket. Normál esetben habzsol és irdatlan tempót diktál, most minden mást csinált közben, csak enni nem akart. Én könyörtelenül tömtem bele, mint utóbb kiderült, kicsit túlságosan is, mert alig uzsonnázott és még fürdés közben is öklendezett, pedig nem evett annyit belőle, mint másból szokott.

Miután befejezte a sóskát addig-addig okoskodott a pizzámban, míg lematatott róla egy paradicsomot némi sajttal. Megengedtük neki, hogy megegye...Csak mert olyan sovány, hát na, jó....

Sóska

Banánhinta Consuela

Végre mindhárom feltétel teljesült: tud ülni, jó idő volt és eszembe is jutott, úgyhogy Botond ma először hintázott!! Élvezte nagyon. Annyira belefeledkeztünk a dologba, hogy későn is értünk haza, nem tettem le 13: 00-kor aludni, meg is lett az eredménye: nem aludt el egyáltalán. Ebédidőig játszott az ágyában, majd bevert egy müzlistálnyi brokkoli-répa-sajt kombót. Ismét letettem aludni, ismét eljátszadozott, úgyhogy kitettem a földre, mondván pörögni ott is tud, így is tett, egészen 4 óráig, amikor egyébként is szokott aludni. Tehát úgy, ahogy van kihagyott egy alvást és öt és fél órát ébren volt....Variál már megint, variál. Újabb tétel kúszott fel a rövid időn belül megveendő dolgok egyébként is hosszú listájára. Egy kishinta.

Pápázik!!!!

Na, nem mindig akkor, amikor kéne, de tudja, ha akarja.

VV Botond

Nem Botondunk Valóvilág-hőssé válásáról adok hírt, hanem beszámolok VV Botondról, azaz: Valamit Variáló Botondról. Az eddigi elég jól és kényelmesen működő napirendünkön készül most valamit variálni, ami egyelőre se nem tetszik nekem, se nem tudom még követni. Háromszor alszik napközben, eddig úgy, hogy reggel egy hosszabbat (egy-másfél órát) és még kétszer fél-fél órát. Na, most a reggeli másfél helyett 20 percet alszik, szinte percre pontosan, ami azt jelenti, hogy még a reggelinket sem fejezzük be, ő már ébren van, ami elég rosszul érint. Különösen, hogy nem kipihenten ébred, mert azzal nem lenne gond, hanem alig lát ki a szemén, olyan álmos, de nem tud visszaaludni. Úgyhogy kb 10 napja nagy ordítás van a házunk táján a délelőtti órákban, mert addig nem vesszük ki, míg el nem jön a tízórai idő, hátha visszaalszik. De általában nem alszik vissza és nem is alszik többet délután a kiesett idő miatt. Hurrá. Tudom, hogy egyre kevesebbet fog aludni, de azért háromszor fél óra......hmmm...not much. Elméleteim persze vannak, hogy miért ébred fel, de egyik gyengébb, mint a másik, úgyhogy még keresem az igazit. Próbálom kitalálni, hogy hogyan lehetne átvariálni a napunkat két alvásra, de még nem jöttem rá, mert nem bír 2 1/2 óránál többet ébren. Amit még nem értek, hogy reggel a legálmosabb. Végigalussza az éjszakát (hálistennek egyre kevesebbszer ébred!!!), felkelünk és tök fáradt, ilyenkor csak másfél órát bír ki. Miután éjjel aludt egy csomót... Ki érti ezt?

Napjaink

Kiccsaládom

Így utaznak az urak

Csíkos póló, csíkos cipő

A sztárok is cumiznak néha

Szombat délutáni tévézés ágyban, párnák közt - mint a nagyok

Mi ketten

Mindezt azért mert ráadtam a sapkát...

Hálózsákban nehezebb felállni? Lárifári.

Pásztorlegényke

Megvan végre a dvd polc!

Gyors HT hír

Győző nagybátyja jóvoltából Botond ma a túrós palacsintát is megkóstolta... Meglepődik bárki, ha azt mondom, hogy ízlett neki? Plusz egy újabb kenyérhéj (és kis bél ) is lecsúszott. Legalább már tudjuk, hogy nem csak az én családom kezeli lazán az igen szigorú HT-szabályokat.

Egy az kevés..

Ez mi?

Pár napja ezt csinálja, oldalra billenti a fejét, mint amikor a kisgyerekek könyörögnek valamiért. Nagyon cuki, de ez nem valami idegrendszeri para, ugye??!?! Ha valaki tudja, hogy mi ez (pl. az IR fejlődésének egy normális stádiuma), akkor írja meg azonnal!

Lazaság vagy felelőtlenség?

Az alábbiak némelyikében én sem vagyok biztos, valamiben Győzővel sem értünk egyet, de a többségét akkor is így fogom csinálni, ha 100 védőnő utasít az ellenkezőjére.

Nem főzzük ki semmijét. A cumiját néha lemosom forró vízzel. A játékait nagy ritkán kimosom vagy elöblítem sima vízzel. A Chicco fertőtlenítő folyadékom majdnem tele van és ez már így is marad. Kéri valaki? A ruháit együtt mosom a mienkkel és (már) nem használok speckó babaöblítőt - és mosószert. Nem vasalom a cuccait. Ha leesik egy játék az utcán, visszaadom neki. Engedem neki, hogy játsszon (=szájába tömje) a csoki -és rudipapírokat, a vizes palackokat, narancsleves dobozt. Természetesen nem mosom le előtte. Előfordul, hogy bejövünk a szobába cipővel, ahol mászkál. Szokott tévét nézni. Nem bírom ki, hogy ne menjen a tévé. Ő meg nem bírja ki, hogy ne nézze. A számítógéphez is ideszabadul néha és bőszen gépel. Ez persze azzal jár, hogy 30 centiről bámulja a monitort. Max 5 percig. Engedem, hogy más gyerekek játékát a szájába vegye és fordítva. Együtt vagyunk a szomszédlánnyal és a gyerekével, még ha valaki taknyos is. Mikróban melegítem a kajáját. Nem bio dolgokat kap. Csak ha véletlenül kapunk valakitől. A kanalait, tálkáját általában csak elöblítem forró vízzel. Lenyalom utána a kanalat. Megesküdtem, hogy nem fogom, de nem bírom ki. Egyrészt mert finomak a kajái, másrészt, néha így rendezem el a kanálon lévő maradékokat, hogy az új falat tiszta kanálra érkezzen. Légzésfigyelőt, bár kaptunk kölcsönbe, egyszer sem használtunk, nem paráztam ettől a dologtól. A szilárd ételeket, mint tudjuk elég lazán kezelem (a családom persze nem így gondolja, erről volt már szó), 3 1/2 hónapos korában már kapott almát, 4 hónapos kora óta pedig egyre többet. Hagyom állni. Ő állt fel egyedül, nem én erőltettem, meg sem tudnám akadályozni. Nem olvastam utána az egyes alternatívan beadandó oltásoknak, a doktornéninkre bíztam. Sőt igazán semminek nem olvasok utána (csak kajaügyben), nincs türelmem hozzá és úgyis eljut hozzám minden lényeges. Nem kap sem H1N1, sem semmilyen influenza oltást és nem is félek tőle. Néha megkaparint (=szépen néz rám és odaadom neki) egy-egy újságpapírt és kicsit játszhat vele. A teljesség igénye nélkül. Úgy gondolom, hogy a komoly dolgokban én is komolyan gondolkodom, de túlságosan nem féltem őt, sem betegségtől, sem balesettől. Nem fogom engedni, hogy a konnektorban turkáljon vagy kábeleket rágcsáljon, sem, hogy a motorjával az úttesten grasszáljon, de próbálom a józan ész keretein belül nevelgetni őt. Ha elesik a parkettán, sírni fog és majd megtanulja, hogy hogyan ne essen el. Ha elkapja a náthát valakitől, majd meggyógyul. Nem tudom és nem is akarom burokban tartani. Igen, néha sétálunk a Thököly úti rossz levegőn és néha felszállok vele a 7-es buszra. Nem, nincsen hermetikusan záródó sterilizáló folyadékkal töltött cumitartó dobozunk, a zsebemben vagy a táskámba bedobva visszük a cumiját és igen, evett már nagymamám olajos, sós, rántásos zöldségleveséből, sőt Mc Donald's-os sültkrumplit is evett már. Én pl. gyerekkoromban földigilisztát ettem (és bár nem vagyok rá büszke, de állítólag a kakis pelusomra is rászabadultam egyszer), mégis egyben vagyok. És még mi mindenről nem tudok.... :) Majd anyukám hátha megírja, mostanában úgyis belelendült a komment-írásba. Ne kíméljetek! Hit me! Lazaság vagy felelőtlenség?

The cold, dark street tonight

17: 45 Nem bírom ezt az időt!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Annyira, de annyira borzalmas, hogy nem bírunk normálisan sétálni, csak épphogy kidugjuk az orrunkat, Bobó esővédővel, lábzsákban, overállban, téli sapkában, én is sálban, sapkában, téli kabátban. És így is hideg van. 5-kor már sötét van, hánynom kell. Ketten vagyunk itthon, ma héthónapos a csöppség, de én mégis olyan rosszkedvű vagyok, hogy botrány. A földön játszik fél órája egyedül (újabban fantasztikusan elvan magában, akár egy óráig is), annyira édes, hogy legszívesebben odarohannék megölelni, de nem akarom megzavarni. Itt ülök a gépnél, szól a zene (terápiás jelleggel), de nem megy, gyűlölöm a mai délutánt. Le fogunk menni még egy kicsit, de a kedvem már ilyen marad. Utálom. Ilyenkor úgy hiányzik a Győzim!! Előbb beszéltem anyukámmal és hirtelen rám tört, hogy de jó lenne most ott lenni! Ott mindig van élet, mindig van kihez szólni (vagy kiabálni :) ), anyukám mindig jókedvű, tesóim mindig viccesek, néha hiányoznak a régi közös idétlenkedős idők. 20:20 Miután idáig jutottam az írásban, felkaptam Bobót az ölembe és vagy tíz percig táncoltam vele egy nagy kedvencemre, amit rengetegszer hallgattam még terhesen és azóta is kész vagyok ettől a számtól, annyira jó hangulata van. Ha akarom lehúz és zokogni tudok tőle, ha akarom feldob és hirtelen minden szép és jó. Ma ez utóbbi fele dőlt el a mérleg. Itt röpködtem, a tükör előtt ölemben a leggyönyörűbb gyerekkel, akit valaha láttam és aki teli szájjal vigyorgott rám, miközben rázogattam és bohóckodtam, vagy ötször meghallgattuk ezt a számot. Aztán lementünk sétálni, elhoztuk a turkálóból a neki félretett cuccokat és szaladtunk is haza, hogy a nagyágyon összebújjunk még egy félóra bohóckodásra, hempergésre. Fürdés (állva), gyors orrszívás, vacsi, alvás. Csak sikerült jókedvre derülnöm, hurrá!!!!

2009, a Botond éve, a nyugalmunk vége

Tényleg létezik olyan, hogy ugrásszerű fejlődés. Bobó két (!!!) nap alatt megtanult: ülni egyenes háttal, feltérdelni és felállni. Ez utóbbi még gyengén megy neki, én próbálom is lebeszélni róla, de ő mindenáron állni akar. Általában minket közelít meg és rajtunk húzza fel magát, de igazán egyedül is felállt már a játéktartó dobozainál. Ma pedig a kiságyában is -alvás helyett. Mászni is az elmúlt egy hétben tanult meg. A hirtelen sok új tudománynak hátulütője is van, egyre több a baleset a házunk táján, főként parkettán-koppanás, mert nem ám a habtapin akar felállni, szigorúan a kemény felületeken. Tegnap pl. ücsörgött a parkettán (hol máshol?), tüsszentett egyet, ettől elvesztette az egyensúlyát és mint egy liszteszsák nyílegyenesen hátradőlt. Aztán persze ordítás következett, aztán délután az ülőgarnitúrára akart felkapaszkodni, onnan gurult le, megint a parkettára. A tudománya képekben és a mászásvidejó:

Őfelsége négyfogásos ebédje

Úgy kezdődött, hogy ebédre kapott borsófőzeléket (most először).

Utána szopizott. Nincs róla kép. Utána szoktam én ebédelni, addig ő játszik a székében. És kinézi a számból a falatot. Ezúttal a húslevesemből kapott egy szál répát....

...de nem volt neki elég, a székelykáposztámból is evett volna, de abból mégsem adhatok neki, úgyhogy kapott egy kenyérhéjat, ami szintén lecsúszott. Majd az egészet leöblítette egy kis hársavirág teával. Hát így esett, hogy négyfogásosra sikeredett a vasárnapi ebédje.

Ma tízóraira körtét, szőlőt, barna rizst kapott. Ebédre sült padlizsán, sült alma, reszelt sajt. Azt hiszem, jól van tartva...