Home Alone

Az elején szeretném leszögezni, hogy nem vagyok sem rasszista, sem szexista, sem xenofób, DE: ha van ember, akit nem szívesen engedek be a kisgyerekkel tarkított lakásomba, az egy százhúsz kilós negyven év körüli fogatlan cigányember. Kiváltképp ha köszörűvel és/vagy éles késekkel a testére aggatva jelenik meg.
Egyébként is gyűlölöm ezeket a házalókat. Gyűlölöm. Gyűlölöm, hogy az otthonomban zavarnak meg, függetlenül attól, hogy épp alszom, ebédelek vagy mondjuk a wc-n ülök. Szerencsére két rácsunk is van, ha a bejárati ajtón kopogtatna a zsíros karjaival, még rosszabbul viselném, de így is kikészülök. Hogy van pofájuk az embereket megzavarni az otthonukban?? Végigcsöngetik az egész házat, fél 3-kor, mindenkit felvernek. Ilyenkor nagypofával szoktam velük rikácsolni, egyszer valamelyik még tuti rámtöri a rácsot vagy fejbe lő, de nem bírom megállni, kihozzák belőlem az állatot.

A mai szimpatikus fiatalember mesterembernek titulálta magát, azt mondta "megjavítok-megszerelek bármit, keziccsókolom". És akkor jutott eszembe, hogy ki az, de tényleg ki az, aki beenged a lakásába egy ilyen embert kést élezni vagy fúrni-faragni??????

Mondjuk ez is egy alternatív megoldás a múltkori problémámra...?! Nem, kösz.

Megjegyzem, egy zárat sem tarthat neki sok ideig szétkapni. Az is eszembe jutott, hogy ezek csak szétnéznek, ki van otthon napközben, hol ki lakik, hova érdemes visszajönni, stb.....Ebben a lakásban eddig nem féltem, de most, hogy végigpörgettem a gondolatmenetet, már egyből hangokat is hallok a tároló felől és lassan elkezdem a húsklopfolóval -ajtóhoz lopódzós-kényszeres-kukucskálós műsorszámom, amivel pedig már vagy tíz éve felhagytam.

Bobóképek a napokból-frissítve

Mini-mosós-szösszenet

Az előbb hajat mostam és mikor megtöröltem a fejemet, ismerős illatú volt a törülköző és beugrott: dédnagymamámnál voltak ilyen illatúak és állagúak a törcsik! 

Ez jó, mert pár másodpercre visszarepültem a múltba és rossz, mert valamit nagyon szarul csinálok az öblítővel.

Szavazzatok!!!!!!!!!!!!!

Van ez a blog és indult egy játék, ahol függőágyat lehet nyerni. Ehhez az kell, hogy a fotót, amit feltöltöttem a facebook-ra, minél többen lájkolják! Vagyis, a fotó alatt arra kell klikkelni, hogy TETSZIK vagy angol nyelvű esetén arra, hogy LIKE!!!!!!!!! Minél többször, minél többen kérlek. ITT kellene ezt megtenni.

Ígérem, ha megnyerjük, kipróbálhatjátok ti is, bár még nem tudom, hol akasztanám fel....


Egyébként egy baby blogger versenyre is beneveztünk - na, nem mintha arra számítanék, hogy nyerünk-, de még nem lehet szavazni, úgyhogy arra a felhívás még később érkezik hozzátok! ;)

Akkor és most

Tegnap Simiékkel az Állatkert játszóházban múlattuk az időt, míg kint tombolt az eső.

Terelgetem Botikát, rámköszön egy srác:

-Ő: Szia, te, nem a K.A. osztálytársa voltál?
-Én: De igen.
-Ő: Én meg a K.A. pasija voltam, és a S. Zsófi unokatesója vagyok.
-Én: Ááááááá, te vagy a K.D., már emlékszem rád.
-Ő: Amikor utoljára láttalak, a szalagavató után összehánytad egy haverom kocsiját.
-Én: Az nem a szalagavató után volt, hanem a K.A. szülinapi bulija után.
-Ő: Ja, igen lehet.

Majd áttértünk a babajelnyelv-beszéd-témára.

Kilengés

Tegnap miután elvonult az özönvíz, a Vian teraszán vacsiztunk a csajokkal. Szuper volt, de most nem erről szólnék.
11 körül nagyjából kiürült a hely, de csak most jövök rá, hogy ennek lehet, hogy hozzánk is köze volt?
 Lássuk, milyen kifejezések röpködtek teljes hangerőn az asztalunk táján.

• injekció
• oxitocin
• aranyér
• vizelési inger
• méhlepény
• kitolás
• fájdalom
• gátseb
• EDA
• migrén
• hányinger
• gerincvelő
• vér
• varratszedés
• menstruáció
• kontrakció
• tű
• szoptatás
• császármetszés

Valamint a további témakörökben folyt még a társalgás:

• gyereknevelés
• éjszakai ébredések
• apák ballépései a gyerekek körül
• mozgásfejlődés
• Geréb Ágnes 
• Sóvárgás pia és cigaretta után

Nem mindig sikerül ilyen szűken vennünk a témaköröket, de tegnap tényleg durvák voltunk. Pár rövid mellékszálas sztorit leszámítva kizárólag ezen témák mentén csacsogtunk. Mentségünkre legyen mondva: Évike terhes és az ilyen kihozza az emberből (legalábbis belőlem) az állatot: rögtön azt hiszi, hogy ő minden idők legtapasztaltabb anyája és gyorsan-azonnal-frissiben minden tudásunkat át kellett adnunk.

Hogy Bobóról is szó essen: ideírom azt is, hogy egyáltalán nem ébredt fel éjjel, tehát a késői ágyba kerülésem nem okozott gondot, pedig elképzeltem milyen jó lesz 1-kor elaludni, majd félóránként kelni fél 7-ig, majd mosott szarként megkezdeni a napot, de nem. Tipptopp voltam ma. Éljen Botibaba!
És éljenek a csajok, Június 7.-én találkozunk! ;)

Undercamp 2010

Vagyis Alsóörs, ahogy Haka (ld. kikicsoda) hívja. Itt voltunk az elmúlt három napban, következzék az élménybeszámoló, ezúttal vázlatosan.

-A házban és a kertben iszonyú jó és "okos" dolgokat talált ki magának, lépcsőzött, zuhanytálcába mászkált ki-be, megtanult rendesen lejtőn és emelkedőn menni, föl-le mászott, ahol tudott.

-Én beteg voltam/vagyok és első éjjel extrém rosszul aludtam

-Az alsóörsi strand játszóterén nagyon rosszul érezte magát, pedig nagyon erőltettük, de végül a partra vetett lépcsők nagyon megtetszettek neki és vagy fél órán át mászkáltunk rajtuk 

-Kiderült, hogy a fogyasztói társadalom példás tagja lesz belőle

-Keresztszüleitől kapott névnapjára egy óriás helikoptert építőkockákkal és egy Ikeás markolót

-Volt láblógatás a Balatonba, Alsóörsön is és Füreden is, Bobó imádta, pedig borzasztó hideg volt a víz

-Tihanyban nagyon jól érezte magát, egész délután rohangált, kavicsozott, csatornafedelezett, a német turisták őt filmezték és fotózták, igaz haladni alig tudtunk tőle (ja, a visszhang nem működött, vagy mi vagyunk bénák?)

-Rengeteget volt ölben és rengeteget cumizott

-Körülbelül egy hete nem evett főtt ételt, ugyanaz az ordítós műsor ment, mint itthon, de ott nem maceráltam, majd holnaptól jön a vasszigor

-Minden reggel még pizsamában kiszökött az utcára és úgy néztük a fecskéket, verebeket, traktorokat, kutyákat, egyéb falusi érdekességeket

-Végig elég ingadozó kedélyállapotban volt, sokat kéredzkedett az ölünkbe, de ma pl. fantasztikus jófej volt egész nap, még délután voltunk a játszótéren is, mint akit puskából lőttek ki, végre

-Voltunk Tihanyban egy tündéri levendulás boltban, ahol egy vagyont ott tudtunk volna hagyni, de csak egy valamit vettem, de az még titok

-Balatonfüreden van egy szökőkút a korzón, ez minden idők szórakozását jelentette Bobónak. Önmagából kikelve rohangált, pedig azzal indított, hogy feldobta a talpát, de nem szegte kedvét, még nem láttam ilyen eksztatikusnak, mint ma. Persze erőszakkal kellett elhoznunk, mert teljesen vizes lett és a víz jéghideg volt. 

-A fürdés zuhanytálcás volt

-Bobó kapott fürdőshajót és felhúzós repülőt, valamint automatából egy gagyi plüsscsirkét és minigumilabdát, amit nagyon akart, de persze elhagytuk

-A reggeli és a vacsora kifli és kizárólag rohangálás és mindent összemorzsázás közben. 

-Az etetőszéket és a babakocsit teljesen feleslegesen vittük

-Iszonyú jó idő volt végig, mindhárman kicsit lepirultunk

-Hazafele direkt ebéd után indultunk, hogy végig aludja az utat. Ide csatolok egy kis fejtörőt nektek.

Hol aludt el Botond?

A) Amint betettük az autós ülésbe

B) A Kosztolányi Dezső téren

Szóval itthon vagyunk. Nagyon jól esett kimozdulni és turistáskodni. Köszönjük a lehetőséget! 

Holnaptól bekeményítek kaja-ügyben és remélem pár nap alatt megoldódik a dolog. A kedve pedig szintén bízom benne, hogy olyan lesz, mint ma volt és ritkulnak a csimpaszkodós-sehogysem-jó kedélyállapotok. Ma tényleg egy tündérbogár volt, egész nap imádtam. Képek voilá:

Alsóörs, 2010 május

X-faktor avagy Találós kérdés 7,

De ez most komoly.

Bobó eddig életében sok feladvány elé állított minket, de mindegyiket elég hamar megoldottuk és tettük ezt anélkül, hogy bárkinek az idegrendszere összeomlott volna. Ami késik, nem múlik. 

A rejtvény pedig a következő.

1. Vegyünk egy csupamosoly, örökmozgó, jókedélyű, jóétvágyú, vidám, nagyjából kiegyensúlyozott 14 hónapos fiúgyermeket, aki folyton csibészkedik, huncutkodik, röhigcsél és minden jóban benne van. Itthon jól elvan egyedül is, lehet mellette tenni-venni, segít a házimunkában, élvezi ha játszunk vele. Vannak nyűgösebb napjai, de ez így van jó, szülei megértőek. Megyünk ide-oda, a játszótéren úgy tűnik el mellőlem, mint akit puskából lőttek ki, messze jár, azt sem tudom hol van, játszóházazunk, és itthon is rengeteget játszunk, olvasunk vele, vendégségeskedünk, mókustornázunk, minden napunk szuperjól telik. Öröm vele az élet.

 

2. Telnek múlnak a napok, közben esős, beteges napok köszöntenek ránk, be vagyunk zárkózva a lakásba. A szóban forgó kisfickó szervezete szerencsére meglehetősen strapabírónak bizonyult az idők során, a láz hamar elmúlik. Egyéb tüntetünk nem volt, az orvos sem tudott mást mondani, minthogy talán a füle fájhat. 

3. Vegyünk mellé egy anyát, akiről saját bevallása szerint sok jó mondható anyaság vonatkozásában, de az nem, hogy türelmes volna. Ez nem azt jelenti, hogy ha kell, ha nem ordít, de nem az a típus, aki olyan, mint akit benyugtatóztak és folyton idült mosollyal a fején járkál, megingathatatlan jókedéllyel.

4. Történik valami, nevezzük X-faktornak, itt jöttök ti a képbe, Kedves Olvasók, lehet tippelni, bréjnsztormigolni, okoskodni. Mi történhetett Botonddal, ami a következőt eredményezi. 

5. Ordít torka szakadtából. Rázza a fejét mindenre: nem, nem. Megfeszíti magát, kettétöri a derekát, kitapossa a belemet, idegességében megharap, leveri magát a földre és ott vergődik ordítva. Mindent kitép a kezemből és földhöz vágja.

Lássuk ez milyen szituációkban fordul elő:  

-Ha olyan étellel kínálom, amit azelőtt imádott,

-Ha olyan étellel kínálom, amit még életében nem látott, tehát fogalma nem lehet az ízéről,

-Ha azt szeretném, hogy reggelizzen, erre egyáltalán nem hajlandó újabban,

-Ha gyümölccsel próbálkozom: a gyümölcsfogyasztása a nullára zuhant, egyedül a banánnal tesz kivételt,
-Ha nem nézhet Bál, bált,
-Ha nem talájuk ki, épp mit akar,
-Ha olvasok neki, de nem azt, amire ő gondol,
-Ha nem veszek le neki egy könyvet, amit ő is elér,
-Ha nem sikerült neki valamit beledugni valahova,
-Ha kimennék a szobából,
-Ha nem azt a zenét teszem be, amire ő gondolt, 
-Ha gumicsizmában kellene megtennie néhány lépést,
-Ha tisztába teszem,
-Ha megtörlöm az orrát,
-Ha cipőt próbálok ráadni
és minden olyan helyzet, ami nem arról szól, hogy birkatürelemmel felvértezve körülötte dongok és lesem minden kívánságát, tótágast állva és vigyázva minden mozdulatomra, nehogy elsírja magát. Nem folytatom tehát a sort.

Ez lenne a feladvány, kicsit kevésbé vidám, mint az eddigiek, viszont számomra annál fontosabb.

Nyilván kicsit túlzok a leírásban, de tényleg csak kicsit. Egész délután az ölembe kéredzkedett, de ott is csak tipródott, megint sokat cumizik, pedig már nagyon rég csak alváshoz és utazáshoz használtuk. Délelőtt végre valahára játszótereztünk, ott is kínlódott, ölben volt, semmit nem akart csinálni, ott is cumizott (előtte soha), délután botrányos volt, tegnap is, ma is. Ma higgadt voltam vele (tegnap sajnos veszekedtem is vele, sőt valamelyik nap az ágyába is bevágtam 2 percre), de így sem volt jobb. Botibaba életében először -a gyermekágyi pszichózisomat leszámítva :) - vagyok teljesen tanácstalan. Fogalmam sincs mi ez.

Mi lehet tehát az X-faktor?

A) Egy fogfájás nem lehet ennyire kegyetlen!! Vagy eddig mákunk volt? Az roncsolná szét ennyire a mindennapjainkat? Nem érzek és nem látok semmit a szájában.

B) Vagy velem van baja és valami pszichológiai oka van annak, amit csinál? Isten látja lelkem, jó anyja vagyok, csak a türelmetlenségem, amin változtatnék. Azon meg akármennyire próbálok, amikor huszadszor rúg belém és vágja le magát a földre és közben én is fáradt és náthás vagyok, akkor már rákiabálok. Ma kb ötször sírtam el magam tehetetlenségemben, pedig nem vagyok egy ilyen kezét tördelős-jajj-istenem-mit csináljak-típus. Győzivel talán nyugisabb, főleg nekem csinálja a balhét, bár kaját tőle sem fogad el., éppenúgy ordít. Szóval ez is bánt, hogy vajon magamban kellene keresnem a hibát?? Érzi, hogy utálom és nehezen viselem, amikor ilyen és ezért csinálja? Ilyen lehet?? Gondolom nincs anya, aki kifejezetten szeretné, ha nyűgös a gyereke, csak maximum türelmesebb, megértőbb.

C) Vagy ez valami dackorszak, hisztikorszak, normatív krízis, tök általános jelenség?? Az akaratával biztos összefügg, mert ugye akkor csinálja, ha nem az van, amit ő gondol, de a kajával meg nekem nem passzol. 

D) Egyéb ok.

Mikor múlik el, mit kell csinálni, hogy kell lereagálni?

Engedni kell nonstop nassolni és dvd-t nézni, csak, hogy nyugi legyen?? Egyelőre tartjuk magunkat és nem kap édességet étkezés helyett, de marha nehéz, mert látom rajta, hogy éhes, de sokkal könnyebb lenne valami nyalánkságot a kezébe nyomni, mint asszisztálni a sikítóüvöltéshez. Az is könnyű volna, ha reggeltől estig menne a Bál,bál, de ezügyben is kemények vagyunk. Napi egy. Nehéz vele egy ideje és azt hittem a bezártság miatt, de ma a játszótéren ez az elmélet is megdőlt. Nem élvezte, nyűgös volt és kedvetlen. Holnap megyünk Balatonra három napra, tiszta görcs vagyok, hogy mi lesz, ha ott is ez lesz a műsor? Vendégségbe megyünk, óriási lenne, ha nem ordítana ennyit. Remélem nem jelentkezem be holnap este, mert akkor az azt jelenti, hogy hazamenekültünk, hogy csak mi hallgassuk a fiatalembert. 

Remélem azt is, hogy ezúttal is bejön a Blogmurphy, vagyis, hogy amint leírok valamit, kb azonnal érvényét veszti. Sokszor volt már ez, értékelném, ha most is így lenne és jó kis hosszú hétvégénk lenne!! Hajrá, Kicsibobó!!!!

Amikor Bobó beteg...

Egyébként szerencsére jobban van (lekopogom). Tegnap, tegnapelőtt délelőtt csak ült a kanapén az ölünkben és olvasgattunk ebédig, nagyon bágyadt, nyűgös és gyenge volt. Délutánra mindig feléledt.   Ma már nem volt lázas, de azért kapja még a gyógyszereit és remélem meggyógyul és végre az idő is megjavul, mert megkattanunk idebenn már harmadik napja...Ma el is mentem délután feszültség-levezető-shoppingolásra, mert muszáj volt kimozdulnom. Szegény Bobó is néha odamegy a bejárati ajtóhoz, de ő sajnos nem mehet ki, még a folyosóra sem. Talán holnap...

Szupernagyik

Rég akarok már erről szót ejteni. 

Nagyszüleimet (Erzsi, Öcsi- ld. bal oldalt a blogban ) rengeteg mindenért szeretem és sok mindenért különösen ragaszkodom hozzájuk, hogy mennyi mindent tettek értem és köszönhetek neki, sose lesz módom összeszedni és az sem véletlen, hogy mai napig az ő házuk az, ahol leginkább otthon érzem magam, ők az egyik legfontosabbak nekem a világom, de most elsősorban nem erről lesz szó. Ha egyszer ők nem lesznek nekem, katasztrófák sora fog bekövetkezni és nem csak a lelkemben. Hanem a házam táján. 

Vegyük sorra mi mindenben támaszkodom rájuk és megértjük miért borul majd fel a homeosztatikus kis háztartásunk.

• Varrás. Mindig minden varrnivalót rájuk sózok. Azt is, ha csak egy gombot kell felvarrni. A nadrágjaimat mindig nagypapám hajtja fel. Minden egyes icipici szakadást rájuk lőcsölök és utólag derül ki, hogy mondjuk 6 órán át varrta nagymamám, engem meg ilyenkor felemészt a lelkiismeret-furdalás, de elég hamar elfelejthetem, mert újra meg újra náluk landolnak a feslett-foszlott-szakadt cuccok. Nagypapám varr géppel, nagymamám kézzel. Stoppolnak, görnyednek, fércelnek. Imádom mikor kiviszek egy holmit és konzíliumra hívják egymást, hogy ezt hogyan kéne megoldani, aztán persze meg is oldják majdnem mindig. Nélkülük mi lesz??? Meg kell tanulnom varrni? Szabónőt, varrónőt kell keresnem és fizetnem? Ki kell dobnom mindent, ami elszakad? Egyik rosszabb, mint a másik. Más mit csinál???

• Folttalanítás. A helyzet hasonló a varráshoz. Minden apró pecsét nagymamám pultján és szemüveghegyén végzi. Ráadásul nagymamám először körbeférceli a foltot (soha nem fogom megérteni), mert állítólag úgy jobban látja. Mindig mindent kiszed, ez valami hihetetlen. Néha veszek valami csodafolttalanítót, hogy ne kelljen mindennel őt terhelnem, de valahogy nekem ez nem megy és végül persze nála landol. Ha én még nem lennék elég szegénynek, szültem egy gyereket, aki szinte naponta keni össze vagy szarral vagy kajával a ruhadarabjait, így nőttön nő a göngyöleg, amit kiviszünk magunkkal. A body-k tisztításáról már letettem, nincs annyi, hogy a fele folyton nagymamámnál legyen, úgyhogy jelzem, ha Bobó alsóneműje foltos, az nem -feltétlenül- friss cucc, nyugalom ,hanem jó mélyen beleivódott, kimosott kakifolt. Minden alkalommal azzal az illúzióval helyezem be, idült mosollyal őket a mosógépbe, hogy egyből kijön a folt, de nem. Nem jön ki. Mi lesz velünk nélküle???? A Tisztítóra fogjuk elkölteni a kajapénzt?? Vagy türelmet tanulok és folttalanító leckéket veszek? Vagy foltos ruhában fogunk járni? Vagy kidobjuk egyből, ami pecsétes lesz??? Más mit csinál??? Ez egyik sem tetszik!
• Szerelés. Ha BÁRMIT  fúrni, faragni, szerkeszteni, hajlítani, csiszolni, levágni, flexelni, gyártani, kitalálni, hegeszteni kell, Öcsike megoldja. Nem tudom felsorolni mi mindent csinált meg maguknak, anyámnak és nekünk eddig. Bármire képes. Bármire. Mi lesz velem, ha bármire szükségem van???? Ki fogja nekem megcsinálni?? Ha bármi gépünk elromlik, először ő néz rá, hogy hátha megússzuk a szerelőt. Van egy műhelye. Landolt ott már hajszárító, olvasólámpa, karácsonyi égősor, ruhaszárító, öv, képkeret, stb. Mindent megjavít. A régi bútorokat restaurálja, homokozót, hintát épített az unokáknak, a saját házukban mindent ők ketten csináltak, ezt nem sorolom fel tételesen, de amin pl. hátast dobtam: nemrég tudtam meg, hogy annak idején nem volt pénzük és ők csinálták (!!) a fűtőtesteket-valami fémből ....meg még régebben jövedelemkiegészítésnek lámpákat szőttek (!!!).... És még ki tudja, mi mindent. Vízvezetéket szerel, csőgörényez, villanyt szerel. Mi lesz tehát velük, ha BÁRMIRE szükségünk van, elromlik valami, eltörik valami?? Ki fogja megjavítani?? Ki fog pl. vashuzalt szerkeszteni nekem az ablakokba, hogy ne essenek le a virágládák??? Ilyenekre nincs szakember, de még az Obiban sem tudnék ilyet venni... Ki fogja szétszedni a lefolyónkat, ha dugulás van? A fúrást még csak megoldja valaki (sajnos Győzi nem egy ezermester), mondjuk a szomszédsrác vagy apám, de ezeket az apró, ám de hatalmas melókat ki fogja megcsinálni??? 
• Receptek, főzés. Mai napig előfordul, hogy nagymamám hívom, ha valamit főzök. Leírni persze lusta vagyok, tehát legközelebb újra neki kell elmondania. Minden évben megkérdezem tőle, hogy kell lecsót befőzni, karácsonykor meg a töltött káposztával kapcsolatban teszek fel húsz kérdést, hiába van meg a recept. Ha elrontok valamit, valamiből sokat teszek a kajába, nagymamámat hívom pánikolva, hogy milyen fűszerrel lehet menteni a menthetőt. Ez talán megoldható nélküle is.
• Tanácsok. Mit hogy kell. Csak néhány. A hűtő leengedését  pl. képtelen vagyok egyedül leorganizálni, minden alkalommal (nem sűrűn...) őt hívom, hogy mondja el, hogy is kell, mit húzok ki először, mikor kapcsolom vissza. Ha szerelőt hívunk, ők mondják meg sok-e az ár, amit mondott, hívjak másikat, vagy reális. Mi milyen tisztítószerrel jön le, mit csináljak a vízkővel, mit csináljak, hogy lágyabb legyen a víz. Kikérem a véleményüket sok mindenben.
• Növényápolás. Minden évben nagymamámtól kérdezem meg, hova milyen virágot ültessek. Ha valamelyiknek valami baja van, őt hívom, hogy mit kell csinálni. Ez is megoldható nélküle. 
• Még biztos írok majd ide, tuti nem ez a teljes lista. 

Ha nagypapám 103 évig is fog élni - ahogy ő tervezi-, az az idő is kevés ahhoz, hogy mindent megtanuljak tőlük, de az az igazság, hogy nem akarom megtanulni. Azt akarom, hogy mindig maradjanak meg nekünk. Na, és persze nem csak ezek miatt :) Ők a Szupernagyik!

Két csaj beszélget

21.28. Gmail chat:
Én: Flekszel? Flexszel? Flex-szel?
Judit: Talán az utsó...nemtom. Mi az a flex?

AB Negatív

Nem a vércsoportok világába foglak elkalauzolni benneteket, hanem az új rovatunk, az Apró Bobócukiság negáltjáról van szó. Aki nem értené: panaszkodni akarok a gyerekemről és mivel gyanítom lesz még ilyen, új témakört indítok neki.

Kezdődött azzal, hogy éjjel félóránként-majd óránként, összesen asszem 8-9-szer kellett átlátogatnom hozzá, reggel már hangosan káromkodtam, annyira ideges voltam, pláne, hogy 7-kor már nem akart visszaaludni, a fejét viszont alig bírta meg-, a szemét pedig nyitva tartani. Meleg volt a kis teste, hőemelkedése volt. Ágyból megnéztük a Gyerekdalokat, utána vergődtünk egy sort, majd fél 10 körül letettük, mert alig látott ki a szemén, olyan álmos volt, de nem aludt el. Délelőtt közepesnek mondanám az állapotát, nyűgös volt nagyon, de ha foglalkoztunk vele, elvolt. Nem folyik az orra, nem látszik rajta semmi, de valamije nagyon fájhat...Ebédnél már szakadt a cérna, utána viszont borzasztó nehezen akart elaludni, fél órába telt, ami máskor 5 perc. Mindegy, elaludt. Végre ledobtam magam az ágyra, hogy befejezem a Gladiátort és szusszanok egyet, de 12, azaz tizenkét perc múlva felsírt. Ezzel egy szöget verve a koporsómba. Szerintetek visszaaludt? Nem. Ordított, nyöszörgött több, mint fél órát, de nem bírt szegény visszaaludni. Juhhhú. Győző elment dolgozni, kihoztam és kicsit összebújva pihegtünk, de hamar elkezdett zizgeni, én viszont marha álmos voltam, úgyhogy még a Maszkabált is végignéztük ágyból. (Ezen a ponton felmerülhet az olvasóban, hogy 10-kor fekszem, fél 11-kor alszom, fél 8-kor kelek, rengeteget internetezek és még délután is ágyban rohadok egy órát, mit sír a szám; de ki kell ábrándítanom a szkeptikusokat: sokat ülök, nagy a seggem, de nem vagyok kipihent SOHA. Sőt: mindig álmos és fáradt vagyok.)

A délutánunk viszont fantasztikus volt: Bobó úgy pörgött, mint akinek ez élete legjobb napja, többek között megtanult az asztalra felmászni...Itt volt nálunk Ákos öcsém, iszonyú jól eljátszottak ketten, mi meg beszélgettünk is, szóval kerek volt az egész. Vacsorára már kicsit elvesztette a türelmét, amikor a kúpot feldugtam a kis popójába, akkor meg egyenesen vérig sértődött és megint nagyon nehezen aludt el. Sírdogált, nyöszörgött, a cumiját hajigálta ki az ágyából. Végre elaludt, reméltem a kúp annyira kiüti, hogy legközelebb reggel fél 8-kor látom. Aha. Azóta kétszer ébredt fel és alig akart visszaaludni. Remek éjszakánk lesz, érzem.

Csak tudnám, mije fáj szegény kicsi Bobeszkámnak....rossz ez így, hogy fogalmam sincs, mi baja! Reggel jön a dokinénink, remélem ő megmondja.

A kis névnaposunk...

...aki tegnap megjárta esőben a Vársoligetet és a Sörcsarnokot, pont nem érdekelte milyen időben rohangál ide-oda, majd délután somlóizott a szüleivel a lenti étteremben, ma pedig a Művészetek Palotájában tette tiszteletét, ahol végre teljesülhetett az álma: mozgólépcsőzhetett és sima lépcsőzhetett-mert hol máshol penderítenek elé vörös bársony posztót, hogy azon mászkáljon fel s alá?

Hát, így telnek napjaink ebben a remek, aranyat érő időjárásban, hopp egy hónapforduló, hopp egy névnap... van még egy-két beltéri programlehetőség a tarsolyomban, de azért értékelném, ha jövő hét közepétől kiderülne az ég, mert csütörtökön dolgom lenne a ZP-ben, hétvégén pedig mennénk Balatonra... Bobónak mondjuk azt hiszem tényleg mindegy, csak kellene már egy illős gumicsizma.

Kislány, ugye?...

...-kérdezte egy öregasszony a minap, mikor Bobóval épp mókustornára igyekeztünk. Még szerencse, hogy soha nem zavart, ha lánynak nézik.

Bobó így nézett ki:

 

Elismerem, hogy nem egy mélyen barázdázott, acélos tekintetű klintísztvúdos férfiember a migyerekünk, no de azért full-sötétkékben tessék már inkább fiúra tippelni, ha nem tetszik biztosnak lenni benne, hogy fiú vagy lány...

Prekvapenie

Épp azon gondolkodtam, mivel kedveskedhetnék az Olvasóinknak így a hétvégére és mivel rengeteg reklamáló levelet kaptunk, hogy rég nem volt szarós történet a blogban, így arra jutottam, hogy most összekötöm a kellemeset a hasznossal és megosztom veletek, mit találtam az imént abban a hatalmas adag kakiban, amitől hősünket az előbb megszabadítottam: egy kavicsot.

Szép hétvégét mindenkinek!

Puszi, Mama!

Két mai könnyfakasztós kisszínes.

Kezdem ott, hogy kb. egy hete tud puszit adni. Azóta este ha ő már az ágyban van, én meg itt a gépnél, még szoktunk egymásnak cuppogtatni, kérdés-felelet formában. Ilyenkor soha nem bírok magammal, benézek hozzá, fülig ér a szája és csillog a szeme! Csak a levegőbe cuppogtatott eleinte, de tegnapelőtt már megkaptam életem első Bobópusziját, igaz én toltam oda az arcom, ő meg cuppantott. Ma viszont???? Zenét hallgattunk és táncoltunk, erre odajön hozzám, bekerít, nem is értettem, mit akar, éééééés megpuszilt!!!!!!! Beszarás mennyire jó érzés volt. Csimpaszkodott belém a kis karjaival és megpuszilt. A gyerekem.

Vacsorázunk. Illetve ő. Én meg adagolom a májkrémes csíkokat. Egy pillanatra abbahagyta a rágást, rám mutatott, nem értettem mit akar, kinyomni a szemem vagy letépni az orrom (újabban mindenkin ezeket kérdezgeti) ó, erre azt mondta, hogy "mama"!!!! Régóta tudja mondani, de eddig csak úgy, ha mondtuk neki és ő megismételte. Már azt is iszonyú jó volt hallani, de biztos vagyok benne, hogy ezt tudatosan mondta, mert amikor kimondta és lefagyva, elérzékenyülten mosolyogtam rá, neki fülig szaladt a szája, csillogott a szeme és látszott rajta, hogy tudja, hogy mekkora örömet szerzett. Nem túlzok, nem belemagyarázás, tuti. Tudom, hogy odébb van még, hogy arra ébredjek, hogy MAMMMMA!!!! De azért leírhatatlan érzés volt.

Telki projekt

Nagyszüleimnek van egy telke, ahol a fél gyerekkoromat töltöttem, de sajnos jó néhány éve nem használja senki. Egy ötven négyzetméteres kis faház. Víz nincs a házban. Két oldalról erdő határolja, a legjobb telek az üdülőövezetben. Két hatalmas diófa van rajta, mogyoróbokor, régen nagy veteményes volt, meg málnabokor és egy meggyfa. Na, meg egy budi a kert végében. Állatjó helyen van, a legutolsó ház a sorban, halál csendes és nyugis. Hatalmas terasszal, ahonnan egykor távcsővel kukkoltuk Öregapával a madarakat és a muflonokat (!!!). A gaz alatt valahol a szalonnasütő és a homokozóm is. A telek érintetlen egy ideje, alaposan elburjánzott a növényzet.

Van egy dédelgetett álmom, miszerint rendbe tesszük ezt a kis házat, ahova annyi emlék köt és Bobóval kijárunk ide hétvégente. Vagy akár hosszabb időre is simán ki lehetne költözni. Kimentünk ma apukámmal felmérni a terepet meg én begyűjtöttem néhány régi játékomat :), szereztem pl. Bobónak egy újabb vasvillát.

Rendbe kellene tenni a kertet; el kellene vitetni a sok bútort meg lomot, ami nem kell; fürdőszobát kellene csinálni és a konyhába is bevezetni a vizet; esetleg burkolatot cserélni; megnézetni a villanyvezetékeket; a teraszt megcsinálni; tapétát levakarni, kifesteni, berendezni. 

Én iszonyú nagy fantáziát látok benne, szerintem marha jó hétvégi házat lehetne belőle csinálni (az is volt). Azt számoltuk, hogy olyan 7-800.000 forintból meg lehetne csinálni, persze úgy, hogy amit lehet magunk csinálnánk. Természetesen nincs ennyi pénzünk. Nem tudom mi lesz. Belevágjunk-e, elkezdjük-e apránként rendbe tenni, vagy annak nincs értelme. Nem tudom. Nekem egyrészt borzasztó erős lelki kötődésem van a helyhez, másrészt Bobóval ideális helyszín lenne. Van hinta, homokozó, dombok,  ott a terasz, lehet meggyfára mászni, esténként tüzet rakni, ott az erdő, lehet kirándulni, van egy magasles közel a kerthez, szóval fantasztikus lenne!!!! A kis konyhában lehetne még főzni is, ahogy régen is tettük. Fürdeni már nem lavórban kéne a ház mögött, ez mondjuk nem baj.

Ha tényleg, amit lehet mi csinálunk meg, akkor is kell minimum félmilló forint...hogy mikor és honnan lesz ennyink??????? Soha...

Öcsike hozzászól

Blogpremier van.  

Nagyszüleimnek rögös úton, de sikerült beköttetniük az Internetet. Nagypapám már rég vett egy számítógépet, de Internet nélkül csak pasziánszozni tudott rajta. Mindegy, mert ezzel is eltöltött napi két órát gond nélkül. Ekkoriban a blogot kimásoltam nekik word-be és rátettem a gépükre, nagypapám élvezettel olvasta el, itt-ott könnyezett is, mindig referált, hogy milyen jókat írtam.

Aztán végül lett Internet. Szerettem volna, ha végre rendesen tudják olvasni, de nem feszültségtől mentes nagypapám és az Internet kapcsolata, úgyhogy ez nem ment olyan könnyen.

Mindenesetre este kapcsolom be a gépet, megnyitom a postaládám, mit látok??? Egy MEGJEGYZÉST ÖCSIKÉTŐL!!!!!!!!!!!!!!! Persze azonnal felhívtam őket és kiderült, hogy valahogy sikerült megnyitniuk a blogomat és több mint két órán át olvastak vissza. Édesek lehettek, ahogy gubbasztanak a felső szinten és veszekszenek, hogy még ne tekerje lejjebb az egyikük, még ne lapozzon a másik, stb...és közben nézegetik Bobeszkát. 

Ezentúl jobban kell vigyáznom mikor a családomat szapulom. Új olvasóink vannak. Az imádott nagyszüleim!!! Sziasztok!!!

Vadász, vadász, lopakodj!

Bármennyire is gyűlölöm őket, újabban a tekintetem folyton a terepet pásztázza, hogy felhívhassam Botondunk figyelmét rájuk, mert megőrül értük. A videó elég béna, mert sütött a nap és elég hosszú, de mégis itt van, hátha valakit érdekel. 

Látnotok kéne (de nem fogjátok-legalábbis ezen a videón nem) az kis arcát futás közben, valami hihetetlen elszántsággal és komolysággal rohan utánuk. Szakadok tőle a röhögéstől, annyira édes.

Viszont a kis vadász ma lebukott, mert kifigyeltem ám, hogy amint olyan közél ér áldozataihoz, hogy ténylegesen megfoghatná őket, megáll. Ha a galambok annyira lelassítanak, hogy beléjük rohanna, ha nem állna meg, megáll. Az egyik madár annyira hozzá volt szokva az emberhez, hogy Bobó szó szerint leguggolhatott volna hozzá és megfoghatta volna, de hősünk ekkor irányt változtatott és inkább a másikat kergette tovább. Óvatos duhaj, na. De a miénk.

Vallomás

Nem foglak szentágostoni mélységekbe repíteni titeket, de a magam kis szerény életéből is tartozom néhány vallomással, ami régóta nyomja a lelkem.

Vannak olyan dolgok, előadók, írók, akiket MINDENKI szeret. Kivétel nélkül. Olyan műalkotások vagy művészek, akiket NEM LEHET NEM SZERETNI, mert annyira zseniális, hogy valóban MINDENKI rajong értük. 

Na, nézzünk, néhány ilyet, amit én mégis GYŰLÖLÖK, de legalábbis nem szeretek és bár kicsit tartok tőle, hogy vesztünk néhány olvasót, ha közzéteszem a bejegyzést, de vállalom. Szentségtörés lesz, vigyázzatok. A teljesség igénye nélkül.

• Kezdem a legdurvábbal, hogy gyorsan túlessünk a nehezén: HOFI. Győző azt mondta, biztos azért unom, mert nem értem. De értem! Jó, nem minden egyes poénját, de értem a társadalmi utalásait, de nem vicces!!!! Hofi unalmas!!! Annyit hajlandó vagyok elismerni, hogy a maga korában humoros volt, mert akkor új volt és aktuális és úttörő, stb. Tudom, hogy most aktuálisabb, mint valaha, ne kövezzetek meg, de nekem nem tetszik. Ez van. 
• A Beatles.  Van néhány (maximum öt) számuk, amit szeretek, de a többi egyszerűen borzalmasan unalmas. Ugyanolyan mind és marha idegesítő. Az Imagine az más. Azt szeretem nagyon. De az nem is Beatles. 
• Elvis Presley. Itt még kivétel sincs. Katasztrófa az ember (RIP). Őszintén sajnálom, de nagyon nem bejövős a zenéje. 
• A South Park. (Lehet, hogy ez a legdurvább, nem a Hofi...) Egyszerűen nézhetetlen. Szarrá unom magam közben. Esküszöm, néha belenézek, hogy hátha megtetszik, de botrány. A legrémesebb, hogy mindenki folyton idézget belőle (mint én a Jóbarátokból), és anélkül, hogy ismerném, érzem, hogy ez SP idézet és baromira nem nevetek rajta, sőt, és nem értem, hogy lehet fetrengve röhögni rajta. Embert nem hallottam még, aki ne szeretné rajtam kívül. 
• Az LGT. Itt megint parázom egy kicsit, hány szitkozódó kommentet fogok kapni érte, de ez is ide kívánkozik. Szóval egyszerűen utálom az LGT-dalokat. Irritál mind. Egyetlenegy kivétel van: A Mindenki másképp csinálja. De Torres Dani verziójában. Ég a pofám, de így van. 
• Az Illés zenekar. Szörényi Leventénél nem tudok idegesítőbbet mondani.
• József Attila. Na, őt tényleg nincs pofám szapulni, elég az, hogy idekerült ő is. Nem szeretem.  
• Csengetett, Mylord?  Faarccal néztem végig azt az egy részt, amit Győző rám erőltetett, hogy megszeressem. Waczak Szálló fan vagyok, bocsi.
• Nagymenők. Sokáig nem láttam, aztán alig vártam, hogy megnézzem ezt a hatttttalmas filmet és nem jött be, basszameg. Unalmas. Nem értem a szenzációt körülötte. 
• A Petróleum lámpa és a Pocsolyába léptem című dalok, amiktől mindenki eszét veszti, ha megszólalnak egy buliban. Én ilyenkor duzzogva, fintorogva, szitkozódva leülök. Hányok mindkettőtől. 

Hirtelen ennyi, de érdemes lesz visszanézni, mert biztos eszembe fog jutni még néhány. Na, várom a méltatlankodást. Ne kíméljetek!

Ja, és csak mert az a bejegyzés címe, ami elárulom -de ezt csak tényleg nagyon halkan-, hogy Bobót betettem az ágyába, hogy reggelizhessek és meg tudjam írni ezt a posztot, holott tudtam, hogy semmi esély rá, hogy elaludjon. Javamra legyen mondva, odarejtettem neki egy tömb post it-et, amit "véletlenül" megtalálhatott és örülhetett önnön leleményességének.
Szóval nem csak az ízlésem felháborító, de még anyának is alkalmatlan vagyok. Tegnap beneveztem egy baby-blogger versenyre, azt hiszem ez az írás megfelelő kortesbeszéd lesz....Mindenki ránk fog szavazni érzem.

Patríszia nénivel

Egy titka van ennek az idillnek: Patríciának irdatlan tempóban kellett adagolnia a körte-mák fagyi mixet.

Az én gyönyörű gyerekem

Ha én magam állíthattam volna össze, hogy hogy nézzen ki, akkor is pontosan ugyanilyet szerettem volna. Amikor még a hasamban húzta meg magát, élt bennem egy halvány képfoszlány arról, hogy is fog kinézni az én gyerekem. Akkor még nem tudtam volna körbeírni, milyennek látom, mert elmosódott volt bennem a képe, de amikor megszületett, beigazolódott, hogy NEKEM CSAK ILYEN GYEREKEM lehetett. Semmije nem lehetne másmilyen. Kicsit tartottam tőle, hogy mi lesz, ha Győzőből kiindulva, fekete hajú és sötét szemű lesz,  mert aggódtam, hogy azt idegennek érezném (nyilván hülyeség), de valahol mélyen tudtam, hogy nem olyan lesz. Olyan lesz, mint a mi családunk sarjai, szőkés barna hajú, kék szemű. És gyönyörű. Durván bele vagyunk szerelmesedve. Az apja meg én.

Külön Piroskának 1-2

1.

2.

 

Mi lesz, ha nagy lesz? 3. rész.

Volt már ugye szó róla, hogy Botondunkban sok lehetőség rejlik, aztán volt időszak, mikor tengerbiológiát tanult, manapság pedig úgy gondolom zoológus vagy ornitológus lesz a Migyerekünk, bár a halakat sem felejtette el. 

Nem is tudom, hogy, de 1-2 hónapja felfedezte a hálóban lévő könyvesplocon az állatos könyveimet. Annyira rájuk kattant, hogy gyakorlatilag, amikor itthon vagyunk, kizárólag ezeket nézegeti. Ezt a sorozatot szereti a legjobban, a könyv borítóján és hátlapján piciben ott vannak a könyvben szereplő állatok, imád azok között böngészni és körbemutogatni az össze rókát, majd az összes majmot, majd az összes hiénát, stb, keresgél, magyaráz, kérdezget;  a Búvár zsebkönyves madárhatározót is gyakran lapozgatjuk, sok madárnak tudja már külön a nevét, megismeri őket; a Kis állathatározót is lapozgatjuk; ez pedig talán a legnagyobb kedvence, apukám feleségétől kaptuk, naponta egy órát tuti hogy eltöltünk vele; de minden jöhet neki, amiben állatokról van fotó vagy rajz. 

Már nagyon sokat ismer közülük és teljesen új, soha nem látott könyvekben is megtalálja azt, amit kérdezek tőle. Egyszerűen csak ámulunk, hogy miket tud. (pl. meg tudja különböztetni a gyíkot a gőtétől...) 

Ha itthon vagyunk, ez megy egész nap: mutogat, kérdez, hogy mi micsoda, újra és újra megnézi a képeket, lapozgat, rámol, keresgél, nézeget, minden könyvben megvannak a maga kedvencei, azoknál mindig felderül a kis arca, képes huszonötször végignézni ugyanazt a könyvet és ez több hete tart... Tegnap csináltam neki a nappaliban egy nagyfiús könyvespolcot, mert eddig a mi ágyunk tövében húzta meg magát és ott rámolt. Így viszont ma reggel, mikor áthoztam hozzánk összebújni, már hiába csusszant le hálózsákban a könyveiért, sehol nem találta őket...A Gauguin-albummal nem nagyon tudott mit kezdeni, de megszántam és áthoztam neki a Farkasos könyvét. Így indult ugyanis minden napunk az elmúlt kb egy hónapban: farkasokkal és főemlősökkel.  tudásszomja nagyobb az éhségénél, alig bírom elcibálni reggelizni: olvasni akar. Kell ennél jobb gyerek??

Nem sokra tartja az új cipőjét...

Az teljesen megszokott, hogy meglóg mellőlünk a játszótéren, a parkban, az utcán, vagy igazából bárhol. Egyelőre szerencsére nem rajtam csüng. Sőt. Győzzem rajta tartani a szemem.

Ma is lelépett, amint letettem Mártiéknál a lakópark kertjében. Csak úgy porzott utána a járókő. Messziről figyeltem, illetve néha ránéztem, de valami gyanús lett: feltűnően hosszú ideje ült egy helyben. Ilyet soha nem szokott csinálni, örökké mozgásban van. Természetesen volt oka az ücsörgésnek: levette az egyik zokniját és cipőjét, módszeresen belegyömöszölte a zoknit és egy kavicsot a levetett lábbelibe, majd útnak eredt.

Playdate with old pals

Zsófival oviban évfolyamtársak voltunk és nem túlzok: gyűlöltük egymást; általános iskolában megint évfolyamtársak, itt már a gyűlölet talán közönnyé szelídült :) aztán gimiben lettünk osztálytársak, ahol már azt hiszem, semmi negatív érzelem nem volt, igaz különösebben jóban sem voltunk. Most kifejezetten bírom :))

Judittal 12 évig voltunk osztálytársak, hol jóban voltunk, hol nem, hol legjobb barátnők voltunk, hol padtársak, hol eltávolodtunk egymástól, hol visszataláltunk. Mindig is barátnőmként tartottam őt számon, hat éves korom óta. Je t'aime ma chérie.

Ők ketten tudtommal egymással mindig jóban voltak. Hát így. 

Mára úgy alakult, hogy mindhármunknak van(nak) gyereke(i) és körforgásban playdate-ezünk egy ideje és ez jó. Nem csak a gyerektéma közös. Mindkettejükkel több, mint húsz év közös múltunk van... Nem sok a kínos csend ilyenkor.... Képek.

Évike, gyorsan tessék megszülni és csatlakozni!! :) Angol-tagozatosok sokasodjatok!

Ha kell, ha nem, megfordul... 2. rész

Anyák napja

Na, nem azért, mert olyan előnyös lenne bármelyikünkről. Hanem azért mert Anyák napja van és véletlenül nagypapám lőtt rólunk egyet. Kaptam egy korallvirágot "Bobótól", ami jól esett, de megmondom őszintén, nem járkáltam egész nap könnyes szemmel, elérzékenyült sem voltam és általában még mindig megrökönyödöm, ha arra gondolok, hogy én akkor most anya vagyok....Jójó, itt ez a Botigyerek, aki itt lakik velünk, akit nevelgetünk, terelgetünk, akit 40 hétig hordoztam a testemben, majd akit a világra szültem és azóta ellátom és akit úgy szeretek, amiről korábban nem is tudtam, hogy létezik, de hogy én anya vagyok????? Még mindig hihetetlen....Továbbra is hülyén érzem magam, ha valahol úgy szólnak hozzám, hogy "anyuka".....Virág vagyok, anyád az anyuka...kackac......Na, mindegy, a lényeg:

Isten éltesse sokáig Anyukámat!!!!!!!!!!
Isten éltesse sokáig a két nagymamámat!!!!!!!!!

Nem kívánok minden anyának boldog anyák napját, jó? 

Na, ehhez mit szólt volna az öregasszony??

Wind Of Change

, Nem lesz rövid.....

Jópár éve egy TF-bulin egy hatalmas gesztenyafa alatt zokogtam Zsoltika barátom vállán. És közben ez a dal szólt. Szerettem részegen kiborulni és átadni magam a sírásnak. Szerettem részegen hatalmasakat beszélgetni, szívet-lelket feltárni, olyat is kikotyogni, amit egyébként nem mondtam volna el. Szerettem részegen a barátaimat hallgatni és addig beszélgetni valami lépcsőn vagy az utca kövén üldögélve, amíg ránk nem hajnalodott. Ezek az átbeszélgetett éjszakák borzalmasan hiányoznak. Most részeg ugyan nem vagyok, de kiönteni valóm van.

Nem tudom miért, de ez a szám nekem azóta is a nagyszüleimről szól. Megint inkább a hangulata, mint a szövege miatt. Gyönyörű! Sokszor elkapcsoltam, ha szólt a rádióban, mert amint meghallom, potyognak a könnyeim, összeszorul a gyomrom és fáj a múlt, fáj a múlandóság, fáj a nagyszüleim sorsa, az öregedésük. Fáj a gondolat, hogy nem lesznek mindig itt velem, hogy egyszer el kell engednünk egymás kezét, hogy egyszer majd hiába hívom őket, ha velem valami történik, nem tudom elmondani nekik. Fáj, hogy így alakult az életük, pláne az utolsó kilenc év, fáj, hogy a sors ilyen nehéz próbák elé állította őket, fáj, hogy a nagybátyám miatt rengeteget szenvedtek, fáj, hogy apukám nehezen dolgozza fel az őket ért csapásokat, fáj, hogy nagypapámnak végig kellett nézni, amint nagymamám magatehetetlenné és kiszolgáltatottá válik, fáj, hogy végig kellett csinálniuk az elmúlt kilenc évet. A szerelmük a mai napig tart és ez hihetetlen. Novemberben lesz az 50 éves házassági évfordulójuk. A hitük is tart, sőt nagypapám az elmúlt években azt hiszem, egyre többet fordult a Biblia felé. Fáj, hogy kopnak az emlékei, bánom, hogy ha régen hosszasan sztorizott, nem figyeltem eléggé, mert a negyedét sem tudom annak, amit szeretnék és azt hiszem már késő. Nem kérdeztem meg tőle egy csomó mindent, amit szerettem volna. Jó lenne, ha mindig itt maradna legalább annyira, hogy ha valami fontos eszembe jut, legalább arra válaszolhatna. 

Az elmúlt egy évben teljesen világossá vált, hogy nem tudnak az otthonukban maradni, nem tudják magukat ellátni. A 86 éves nagypapám majdnem nyolc évig teljesen egyedül látta el nagymamám, viszont pár hónapja többször összeesett, majd kórházba került és végre mindenki belátta, hogy be kell költözniük egy idősek otthonába. Nekiálltam keresgélni és meglepően hamar találtunk egy olyat, ami tetszett mindenkinek, elérhető áron és közelségben van, abban pedig már csak reménykedünk, hogy beválik és sokkal könnyebb és jobb életük lesz, mint amit eddig éltek. Kilenc éve gyakorlatilag bezárva élnek a harmadik emeleti lift nélküli nyolcadik kerületi lakásukban, ahonnan eleinte még le tudott menni nagymamám, de elég régóta már egyáltalán nem. Öregapa elég sokáig lejárkált vásárolni, ügyeket intézni, de az utóbbi időben már ő sem bírja. Itt földszintes, teraszos lakást foglaltunk nekik, gyönyörű a park, olyan jó lenne, ha kiélveznék az otthon adta lehetőséget és nem reggeltől estig az apartmanban lennének!!

Az elmúlt három hétben minden szabad délelőttömet, mikor Győző itthon volt, azzal töltöttem, hogy segítettem nekik pakolni. Ez azt jelenti, hogy a 110 nm-es lakásukat fenekestül fel kellett forgatni, átnyálazni, selejtezni, csoportosítani, mindezt úgy, hogy nagypapám rosszul hall, rosszul ért és iszonyú lassan tudtunk haladni, mivel minden egyes cérnaszálat a kezébe akart venni, mielőtt áldását adta volna, hogy pl. kidobjam. Értem én: egy élet felhalmozott kacatjait kellett átnézni és mérlegelni, hogy mi kell és mi nem, de idegőrlő volt. Meglepő közönnyel állt egyébként az emlékekhez és a költözéshez, azt mondta, nincs benne nosztalgia. Bennem annál több. Nagymamám ruháit válogattuk, amiket emlékszem, hogy az agyvérzése előtt hordott, a gyöngysorai, a táskái, a cipői, mind mind a kukában landoltak. Szomorú volt. Képeslapokat, leveleket dobtunk ki. Csomó olyan haszontalan apróság került elő, amiket ezer éve nem láttam, a gyerekkoromból emlékszem rájuk. Valahol egy szemétdombon fognak szétrohadni. Szomorú. Ma a fényképeket válogattuk, hát az  nekem végleg betette a kaput. A fiatalságuk, a kapcsolatuk, a szerelmük, a gyerekeik, majd az unokáik képkockái......alig tudtam visszatartani a zokogást, hogy ne készítsem ki őket. Az én gyerekkori fotóimat eltettem, soha nem látottakra bukkantam, csak gyorsan bevágtam egy zacskóba, hogy ne ott zuhanjak meg. A többi fotót ömlesztve bedobtam pár zacskóba apukámnak válogatásra, bízom benne, hogy méltón kezeli őket és nem dob ki semmi olyat, amit én nem tennék. Öregapa így is kidobatott velem néhány régi igazolványképet, szomorú voltam. A nagyszüleim fényképe. Hazafele a buszon vettem elő az én képeim, még jó, hogy mindig van rajtam napszemüveg.......mire odaértem a játszótérre az én fiaimhoz, nagyjából lecsillapodtam. 

Elvileg hétfőn költöznek. Sok mindent visznek, de ami ott marad, az jobban érdekel. A lépcsőház, ahol 11+3x27 lépcsőfok van és ahol régen a lépcsőfordulóban nagymamám megállt cigarettázni; a förtelmesen ronda előszoba kő és a lámpán a csilingelő; a fehér előszobaszekrény, ahol a tükör csak felül van odaszegezve és mindig odacsapódik az ajtóhoz; a kártyapaklik, amikkel régen naponta játszott valaki, egy ideje por lepi el őket; a konyhában a földön a sarokban a citromlé, a falipolcon a fűszerek, amik szintén érintetlenek egy ideje; a fregoli és a falikút; a hokedli és kissámli, ahol Öreganya dohányzott; a cukortartó, amiről nehezen jön le a teteje; a wc ablak, amin sose mertem kinézni és a wc, amire sose ültem rá; a spejzben az ajtón a műanyag zacskók; a rumliszoba, ami önmagában is egy fogalom, de régen dédnagypapám szobája volt, mindig ott adta nekem a 100-asokat, mielőtt kimentem volna a szobából; a borzasztó tapéta a falon mindenhol; a retro textíliák, függönykék és terítők; a kék hálószoba ajtó, dédnagymamám cukortartó porcelánvára; a rengetegnél is több könyv, aminek a 80 %-kát olvasták is; a függönyök, amiket ha gyerekként néha ott kellett aludnom, félve bámultam elalvás előtt; a nagyszobai kerekasztal, ahol kanasztacsatáinkat vívtuk; a vitrin a poharakkal; a nagypapám íróasztala, amit olyan nagyon szeretett; a polcrendszer, amit Attilával csinált; az ablakkitámasztó kis fa kockák; a vázák, gyertyák, képek és csecsebecsék, amik senkinek nem kellenek, de nekem őket jelentik; ottmarad a telefonvonal, amit annyiszor tárcsáztam és ami MAMAMOLY-ként van benne a telefonjaimban; ott marad az illatuk, a szaguk, a kezük nyoma, a szellemük, az életük, amit ebben a lakásban leéltek. Ide született a két fiuk, itt nőttek fel, itt játszottak, itt hintáztak, innen jártak iskolába, itt öregedett velük Öreganya két szülője is, apukám innen költözött el, ide jártam fel egy ideig minden délután tanulni, innen vittek cirkuszba, állatkertbe, nyaralni. Itt kellett dekkolnom, míg bárányhimlős voltam, mert Ákosöcsém akkor született. A gyerekkorom egy része itt zajlott, hogy ne fájna, hogy elveszítem? Itt marad a bejárati ajtó is, ahonnan mindig addig integettek nekem távozáskor, amíg el nem tűntem a fordulóban. Amikor ma jöttem el, visszanéztem a szokásos módon és Öregapa vagy nem integetett vagy nem láttam, mert a szomszéd oda teregetett az útba. Elkezdtem zokogni és itthon hagytam abba. Utoljára voltam ott?? Nem valószínű. De úgy igen, hogy ők benn vártak volna. (Pedig épp megjegyeztem a kapukódot....) Hétfőtől a nagybátyámé a lakás....nem akarom tudni, mit fog csinálni vele. Azt a pár dolgot, ami kellett nekem, elhoztam. Már nincs ott igazán keresnivalóm. Ezentúl egy olyan helyre megyünk hozzájuk, ami teljesen idegen számunkra. Remélem és bízom benne, hogy megéri a költözéssel járó tortúra és valóban könnyebb és jobb lesz ott az életük. Remélem megéri őket kitenni annak, hogy kiszakítjuk őket az otthonukból, ahol majd' ötven évig éltek és remélem ezt az utolsó akadályt még meg tudják ugrani, mert többre úgy érzem, nem képesek. 

Emberfeletti erejük van. Szeretem őket nagyon. És jó lenne, ha ki tudnám mondani és gyakran a fülükbe súgni, miközben átölelem és szorítom őket. Rettenetesen sokat kaptam tőlük és nem tudom, tudják-e hogy ezt mennyire értékelem. Mennyire nagyon sokra tartom őket és mennyire tisztelem őket, ahogy élték az életüket. Búcsúznom kellett ma elég sok mindentől és bár hetek pakolunk, tudhattam, hogy mi lesz a vége, pofon vágott a mai nap. Valami kirántotta a talajt a lábam alól. A változás szele. 

Hallgassátok, mert gyönyörű, ahogy a nagyszüleim élete is az volt.