Almodóvar: Megtört ölelések

Almodóvar-mestertől először a Mindent anyámról-t láttam és egyből beleszerettem. A filmbe is és abba is, aki csinálta. Valahol itt kezdődött a művészfilm-rajongó korszakom, mely azóta is tart , igaz, változó intenzitással. A mester összes fellelhető filmjét megnéztem azóta és bár állítom, hogy nem való mindenkinek, én odavagyok értük. Beszélj hozzá, Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, Titkom virága, Szenvedélyek labirintusa, Volver, stb stb. Már a címük is izgalmas. Most pedig a Megtört ölelések, ami megint zseniális lett. Győző csak úgy hívja a (spanyol) művészfilmeket, hogy buzipornó. :) Ennél azért árnyaltabb a kérdés, de tény, hogy minden filmje főszereplői homo-és/vagy transzszexuális figurák, ráadásul a társadalom legaljából valók, a legbetegebb, legelkorcsosultabb, legvisszataszítóbb egyedek, akiket csak el lehet képzelni. Érdekes, hogy egyik filmje sem a szexről szól, mégis mindegyikben kiemelt jelenetet szentel neki, méghozzá általában igen rendhagyó képsorokkal. Mindegyik filmje kőkemény dráma, kegyetlen sorsokkal, kómával,csúnya betegségekkel, halállal, elválással, elhagyással, gyásszal, elmebajjal és mégis: egyáltalán nem lehúzós egyik filmje sem. Hihetetlen irónia van a történetekben, ezért sokkal inkább lehet (kár)örvendeni a filmjein, mint sírni vagy szorongani. Nem úgy vicces, mint a Dumb és Dumber és nem úgy tragikus, mint a Titanic. Talán mert nem amerikai és ez egyik legjobb tulajdonsága. Így életszerű. Ha azon gondolkodom, mitől művészfilm egy művészfilm, talán az életszerűségtől. Nagy romantikus vígjáték faló vagyok, de lássuk be Hollywood nem a való világot jeleníti meg (tisztelet a kivételnek), egyébként épp ezért esik jól nézni. Néha viszont épp ezért jó európai filmeket nézni, mert ezek a karakterek sokkal közelebb állnak hozzánk. Viseljenek bár női ruhát férfi létükre. Nem ez számít.