2010. január 19., kedd

Corn flakes-es, sajtos csirkecombi

Nem mintha annyit és olyanokat főznék, amit érdemes megosztani, de néha talán mégis.
Egész csirkecombok kellenek hozzá, próbáltam filével is, de kiszáradt és ízetlenebb volt, mint ez. Bőrét le kell húzni, jól beizélgetjük vegetával és bekenegetjük natúr joghurttal. Az okosok szerint jó ha áll egy kicsit, de szerintem az sem tragédia, ha nem. Ezek után beleforgatjuk corn flakes-be és reszelt sajtba. Biztos füstölt sajjtal még jobb, de most spórolósra vettük a figurát. A tepsi aljára most tettem bacont, mert múltkor anélkül volt és kicsit leégett, így viszont hibátlanra sikerült. Ráhelyeztem a combikat, közé pedig almacikkeket tömködtem. Fóliával be a sütőbe, nem tudom hány fokra és nem tudom mennyi ideig. Kb 1 óra talán, a végén fólia nélkül pirítottam 20 percet. Mennyei lett. Az eredeti reciért köszönet Alizanyunak! ;) Szeretem az egyszerű, de isteni, sütőbe bedobandó kajákat! Az apropó nagymamám szülinapja volt, aki mindig panaszkodik, hogy öreg ő már ennyi (most épp 11) ember vendégül látásához, úgyhogy kitaláltam, hogy a kaját visszük mi anyukámmal, ugyanis csak náluk tud leülni ennyi ember, tehát muszáj minden ünnepet ott tartani. A levest bevállalta nagymamám, én vittem ezt itt fenn, ni, anyukám pedig egy szintén isteni csirketortát. Plusz volt még zserbó és két torta....

1 megjegyzés:

Mit szólsz?