Újévinemfogadalmakdefontoselhatározások

Ha újévi fogadalmakra nem is, de fontos célok kitűzésére mindenképp ragadtatom magam. Véletlenül futottak így össze a szálak és az sem szándékos, hogy év elején vágok bele ezekbe, mindenesetre komoly és fontos projekt mindegyik, csak legyen erőm véghez vinni őket.

• A legfontosabb: végre nekifeszülök a szakdolgozatomnak. Másfél éve kellett volna leadnom, de a terhességem minden kapacitásom és gondolatom lefoglalta, képtelen voltam bármi másra koncentrálni. Néhány havonta emailt váltottam a konzulensemmel, de persze mindig meg is rekedtem ennyinél. Most valahogy több erőt érzek magamban, Bobótól is talán könnyebben tudnám csinálni, mint eddig, meg már az agyam is kezd kicsit újra kitárulni, sokszor érzem, hogy jól esne némi terhelésnek alávetni és jól lefárasztani magam. Estére a testem mindig hullafáradt, de az agyam pörög ezerrel. A témám megvan, a kérdőíveim megvannak, elvileg a két vizsgálati csoportom is megvan. A szakirodalom viszont szinte kizárólag angol nyelvű lesz, már előre hányok tőle, a statisztikában számítok Alizapu segítségére és persze mindenhez kell Győzim, hogy Bobeszkát távoltartsa tőlem és a számítógéptől, ha majd már ott tartunk, hogy írok gőzerővel. Legfőképpen meg magamnak kell hihetetlen belső erőket, energiákat és motivációkat mozgósítanom, hogy megírjam ezt a szart és egyszer s mindenkorra befejezzem végre az egyetemet. Drukkoljatok!
• A második a sorban a tornázás (újra)elkezdése. Sosem voltam egy örökmozgó sportlady, egy ideje már cipelek magamon némi (=sok) túlsúlyt. Amikor terhes lettem, meggyőződésem volt, hogy a végére undorító hájpacni leszek, de meglepően keveset híztam, pedig a vége felé megettem napi egy tábla epresmilkát. A szoptatás áldásos mellékhatása pedig csak kedvezett az alakomnak, anélkül, hogy bármit tettem volna érte. Ez viszont már a múlté, Bobó már csak reggel és este szopizik, gondolom a tejem is fogy, így megint elkezdtek visszakúszni a passzívan leadott kilóim, ami nagyon nem tetszik. Ráadásul iszonyúan hiányzik a zenére tombolás, meg mozgás, táncolás (régen hetente buliztunk úgy, hogy szarrá tomboltam magam) és egyszercsak eszembe jutott, hogy milyen adaptív és egyben hasznos megoldás lenne bulizásos táncolás helyett a tornázás. Nagymamám megszponzorálta az első bérletem (egy részét), kinéztem a helyet, tök közel van és külön jó, hogy elvileg Anci is fog járni velem, így együtt azért biztos motiváltabbak leszünk, pláne, hogy júniusban mindkettőnknek (pláne neki ;) )csini ruhába kell bújnia. Szerdán startolunk, drukkoljatok, hogy ne adjam fel két hét után és lefogyjak annyira amennyire most akarok!!!
• A harmadik a jogsiprojekt, ami sosem foglalkoztatott, de Bobeszkával igencsak megsínylem a hiányát. Karácsonyra összekoldultam az összeg kicsit több, mint felét, elkezdem, aztán majd meglátjuk, hátha valahonnan jön még hozzá pénz.

Mindhárom tervem legfőként időt igényel. Győző szerencsére sokat van itthon, Bobóval meg fantasztikusan elvannak, de mégsem szeretném, hogy amint ő hazajön, én kiteszem a lábam és hirtelen a fél napomat konditeremben, kreszórán vagy könyvtárban töltöm, úgyhogy amikor kirajzolódott, hogy ezt a három célt tűztem magam elé az elkövetkezendő hónapokra, gyorsan úgy is döntöttem, hogy a jogsi az, ami kicsit (max két hónap) csúszhat, a másik kettő fontosabb. A szakdoga tavaszi határideje márc. 31, de akkor sincs semmi, ha nem készülök el vele, de persze a cél az, hogy most gyorsan megírjam. Utána meg jöhet a jogsi, vagy majd meglátjuk mennyi időmet veszik el ezek a dolgok, ha belefér, elkezdem előbb. A sok tervezgetés közben persze folyton befurakodik az agyamba a csupamosoly gyerekem képe, akitől minden percet sajnálok távol maradni és még ha jól is esik olykor kimozdulni (mostanában többször is volt rá példa) és a magam útját járni, furdal a lelkiismeret, hogy magára hagyom, nem vagyok vele. Sokat agyaltam, de mindegyik dolgot muszáj elkezdenem. Ő meg már tíz hónapos, nagyon szeret az apjával lenni és szép lassan majd anyukámat is be szeretném vonni a Bobóvigyázásra. Talán a javára is válik, ha kicsit nélkülem is létezik, meg én is szokom a gondolatot, hogy van élet a lakáson kívül is. Fokozatosan és lassan, mert nagyon szeretem és szeretek vele lenni, szeretem látni, amikor először csinál meg valamit, az ő nevelgetése a legfontosabb projektem mind közül, úgyhogy ennek rovására semmi nem mehet. Drukkoljatok mindenhez, majd menetközben úgyis jelentkezem. Kéne egy lelkiismeret-tücsök, mint Tihamér Pinokkiónak.