2010. január 6., szerda

1:1

Ennyi az állás a meg nem hirdetett, hanem csak alattomosan nekem szegezett versenyben, amit Győző indított ellenem. Amit sikerült megkajálnom:: itt voltak ma Simi barátnőmék, aki egyszercsak megkérdezte, hogy beválik-e a borostyánlánc. Mondom igen és közben elkezdtem birizgálni Botond nyakában. Azaz, csak akartam, merthogy hűlt helyét találtam. Gyorsan körülnéztem, hogy hol eshetett le, meg főleg, hogy hogyan, de pár másodperc alatt világosság gyúlt az agyamban és tárcsáztam a gyanúsítottamat. Nagyképűen megkérdeztem, hogy ez azt jelenti-e, hogy mától ő kel éjjelente Bobóhoz? Közölte, hogy már Dec. 31.-én levette a gyerekéről a láncot, aki azóta egész jókat alszik, úgyhogy jól beégtem, egy hete fel sem tűnt, hogy nincs a nyakában. Persze nagy nevetések közepette jól legörényeztem meg leköcsögöztem, de vereségemtől megalázva be kell látnom: valószínűleg tényleg átverés a borostyánlánc. Amellett persze kitartok, hogy igazán csak akkor derül(ne) ki, ha kijönne a következő fog és lánc nélkül is zökkenőmentes lenne, nem úgy, mint az első kettő, amivel megszenvedtünk. Amit viszont nem kajáltam meg: szintén Dec.31.-én történt (tréfás kedvében lehetett az én uram), Győzi csinált teát a gyereknek, aki feltűnően jóízűen itta az egyébként kelletlenül szürcsögött italt. Belekóstoltam: szokatlanul édes volt. Édes-mondom-tettél bele cukrot is?? Nem, nem tett bele, csak már a hársfavirág tea legalja volt, lehet hogy az édesebb. Botond 2x200 ml-t vágott be a teából (szemben az átlagos pár korttyal). Itthon is sűrűn rákérdeztem, hogy tuti nem tett-e bele cukrot, mert én elég sűrűn iszom hársfateát, pontosan tudom, hogy milyen az íze, de amikor Anciékhoz tartottunk, bekeményítettem és nem hagytam nyugton. Körülbelül a harmincadik kérdésemnél tört meg és vallotta be, hogy tett bele cukrot. Jött megint a legörényezés, kiegészítve egy kiselőadással a szuvas fogakról. Szóval így állunk, nem tudom mikor kell újabb hátbatámadásra számítanom, de résen leszek. Győzzön a jobbik. (Ez véletlenül sem tekintendő kampányolásnak a nevezett párt mellett!!) :)

8 megjegyzés:

  1. Hajrá Virág! Drukkolunk!

    És ezt sütöttem el anno, hátha nálad is működne és szereznél vele egy pontot!
    :
    http://jandodorka.blog.hu/2009/04/24/beteg_a_gyerek

    Lánc: lehet, hogy tényleg parasztvakítás. Én már rajtahagyom, mert tetszik is, csini is rajta, meg aztán háthahátha :)))

    Tea: én már végigpróbáltam D-nél mindent, mert kaptam a sajnálkozó tekinteteket, hogy a gyerek nem tudja milyen jó a barack/narancslé, banánturmix, stb. tea és társai. Hát, végigpróbálgattam de a kisasszonynak semmi nem kell csak a víz, de az nagyon!

    VálaszTörlés
  2. Jaj, ezért kizárnám itthonról Farkast!!!!!:-( Az ilyet jobb megbeszélni, bár lehet, csak a cukros tea hozott ki a sodromból:-))))
    A láncon én is gondolkodtam, de aztán nem vettem meg. Egyébként meg mindent bespájzolnék, ha csak egy picit is hinném, hogy segítene, ha sírna, szenvedne, és tuti majd' minden anya így van vele.
    A legjobb vásárlóerőt mi kezdőanyák képviseljük, minden hülyeséget megveszünk, ha bírja a pénztárcánk....
    :-)
    Bobó fazonját továbbra is imádjuk családilag!
    Piroska

    VálaszTörlés
  3. Nem azért, de a szilveszteri képen én azonnal azt kerestem, hol a lánc?! Rá is kérdeztem volna, de gondoltam csak én vagyok a béna, valamiért biztosan levetted...
    Én alapból nem hiszek az ilyesmiben, de másban pedig ugyanígy, úgyhogy mindenkinél totál természetes, hogy akárhogyan is javítani szeretne a gyerek és a saját hangulatán/napjain így vagy úgy.
    Azért én az "előre nem megbeszélt változtatás" dolgokon én is nagyon ki tudok akadni, vagy a hátam mögött jó lesz úgy is /pl. anyuék, húgom közbeavatkozásai/ hozzáálláson...
    De az jó, hogy Bobót nem érdekelte a nyaklánc hiánya. :-)

    VálaszTörlés
  4. Hát...Virág....mi most vettük meg a nyakláncot,így, hogy az 5. fogacska nagggyon kínzóan bújik.Meglátjuk mi lesz...
    Sajnálom, hogy beégetett a párod,de nem féltelek ám én Téged:-)))

    VálaszTörlés
  5. Hát ez ciki ;) :D
    A tea az viszont tényleg görénység volt tőle. Még ha nem is ért veled egyet, azért "tisztelhetné", hogy te mit nem akarsz neki adni... De legalább sokat ivott a gyerek aznap ;)

    VálaszTörlés
  6. Amúgy nálunk nagyon durva volt a 4-ből 3 fog kijövetele és az azelőtti napok. Mi a filozófia mögötte, hogy működik a lánc?
    Tényleg igaz, soha nem tudod meg, hat-e vagy sem, mert hát honnan tudhatnánk, hogy pont az az egy fog hogy jött volna ki?
    A lánccal milyeneket aludt egyébként?

    VálaszTörlés
  7. Hát azért ez majdnem 2:0 az 1:1 helyett, mert oké hogy nem kajáltad meg, de mégiscsak véghezvitte az akaratod ellenére! ;-)

    VálaszTörlés
  8. Hm... én végig Neked drukkoltam, de be kell látnom, a lánc-sztori vicces.

    És azért egy kis cukortól (tejszíntől, stb) SEMMI baja nem lesz Bobógyereknek, de azért persze Anya szava számít, úgyhogy nem szabad cukrot CSEMPÉSZNI a teába!!!!

    VálaszTörlés

Mit szólsz?