2010. január 13., szerda

VV Botond visszatért

Nemrégiben bukkant fel a címszereplő bandita és alighogy eltűnt, már újra itt is van. Hősünk ezúttal nem az alvásán variál -az beállt napi 2x1 órára-, hanem az ebédjén. Mit már számtalanszor beszámoltam róla, igen jó étvággyal fogyasztott nagyjából mindent. Nos, ennek is vége. Először is, a mi kajánk sokkal jobban érdekli, ezt megértem, sőt kap is belőle. Másodszor is, elege van a nagyon pépes cuccokból, ezt is megértem, kapja villával darabolva, van mit rágni, van mit nyammogni. Harmadszor, jobban kell neki ízesíteni, ez is rendben van. Nagyon sokáig még sót sem tettem a főzelékjébe, tehát simán párolt zöldséget evett jó ideig. Most már mindenfélét teszek bele neki, így szívesebben eszi. Igenám, de hiába ugrok meg minden egyes akadályt, mert pár napja azt sem eszi meg, ami eddig tuti siker volt. Olyan kajáktól fordítja el a fejét és visít fejhangon, amit eddig imádott. Ez már olyasmi, amihez egyelőre még nem tudtam alkalmazkodni és a megoldás várat magára. Most két napig francia hagymalevest evett, meg hagymás törtkrumplit májas hurkával, ma pedig kolbásszal. Múlt héten két napig az én lencsefőzelékemet zabálta, a mi húsainkat és köreteinket eszi. A szülinapi tejszínes barackos husit is falta, székelykáposztát is evett már, a levesekért meg odavan. A villámat rendszeresen elszedi tőlem, imád egész darab kajákat a saját kezével a szájába tenni és úgy megenni. Én ezt mind értem, egyre nagyobb, egyre önállóbb, de amit eddig szeretett, az miért nem kell neki?? Mi ilyenkor a teendő, erőltetni kell vagy újra megpróbálni este vagy csak pár nap múlva? Mit kell tenni ahhoz, hogy ne legyen válogatós? Mit kell tenni, amikor torka szakadtából ordít, mert nem kell neki a kajája, ami elvileg pont a szájíze szerint van elkészítve? Nem akarom, hogy megszokja, hogy egyet nyekken és kap valami mást, viszont megtömni sem szeretném, ha valami nem ízlik neki. Remélem ez is csak valami átmeneti hóbort, mert nem annyira tuti, hogy csinálom neki a jobbnál jobb kajákat, ő köpi ki ordítva. A gyümölcsöket egyelőre nem érinti a probléma és valahogy a vacsora is könnyebb. Ebédnél variál a gyerek.

10 megjegyzés:

  1. Ismerem ezt a helyzetet, nálunk mindkét gyerek ezt produkálta, és sosem értettem, mi benne a ráció. Nem akarlak elkeseríteni, de nálunk ez még ma is is tart. Ami egy ideig menő,azt utána tuti szünetelteik vagy 2 hónapig. Így van ez a rendes kajákkal, de a nassikkal, joghurtokkal is. Az elején marhára idegesített, de egy idő után nem foglalkoztam vele. Azt ették, amit én, nem főztem külön nekik, és akkor nem volt para, megettek mindent. Én próbáltam azt h. ha nem kérte a sajátját, nem kapott mást, de mivel du.se kérte, vagy vacsira sem,nem erőltettem, ette azt amit én. Sztem ezt ők még nem szórakozásból csinálják,egyszerűen életkori sajátosság. nem kell 3 félét kínálni neki, elég ha a tieddel próbálkozol be. ha azt sem, akkor nem kap mást :)

    VálaszTörlés
  2. Nálunk is most kezdte Ádám, hogy ebédnél összeszorítja a száját, csak nagyon rafinált cselekkel, illetve alma-krumpli mindenhez adásával tudom rávenni a kajára. De van amikor mégis megeszi...úgyhogy totál kiborít néha, pedig még csak 1 hete kezdte:-D
    Az előttem szólóval egyetértek azt hiszem. Lehet, néhány nap múlva szó nélkül újra megeszi a "sajátját". Most Ő Nagyfiú és kész! Picit pihenj Te is, ne főzz külön minden nap Neki, időnként próbálkozz, de úgyis Ő dönt. :-)
    A menűje /hagymás törtkrumpli-hurka/ nekem is nagyon bejönne :-)
    Tudom ez nem olyan vicces mikor ebédhez készültök...

    VálaszTörlés
  3. Nos, nálunk is pont ez megy... Néha kicsit átverem, uazt adom, csak variálok rajta, aztán vagy eszi, vagy vár a következő kajálásig. Szerintem nem kell erőltetni, van tartalék! Addig nincs is nagy gáz, amíg éjszaka fel nem kel, hogy éhes.

    VálaszTörlés
  4. Virág, ez nálunk dettó!!!!!Drága Vinikém már a (jujj, meg ne kövezzetek:-)))))
    gombapöri tarhonyánál tart,amiben Erős Pista is van:-)))A neki készített főzik mennek a WC-be...
    Olyan édesen álldogál Bobó, majd megeszem:-))))
    A terveidhez kitartást kívánok, s megcsinálod, hisz ilyen vagy...Igaz???

    VálaszTörlés
  5. Huh, erre én nem is tudok okosat mondani :-o Viszont Bobó cukorfalat! :-D

    VálaszTörlés
  6. Vinimama-Andi! Vinike a sztár, imádom a vigyori fejét, nem lep meg h neki is derogálnak már a babakaják :)) Egyébként kvára nem vagyok ilyen sajnos h mindent végigviszek, amit elhatározok :((((( Elég könnyen feladok és félbehagyok dolgokat... :((
    Többi anyukának kajaügyben együttérzésem és kitartás, mi vagyunk az erősebbek :))

    VálaszTörlés
  7. Nemhogy örülnél, hogy nem kell neki külön főznöd :D
    Én adnám azt neki, amit szeret, ha épp van otthon. Azért ez még nem az a helyzet, amikor kizárólag sült krumplit hajlandó enni ketchuppal és sajttal, na akkor majd jöhet a szigor ;)
    Igazuk van szerintem, én is inkább azt enném, amit a körülöttem levők

    VálaszTörlés
  8. Hát, sajnos nem sokat tudok segíteni, pedig szeretnék. 1. nálunk is ez van, mármint az a része, hogy amit tegnap szívesen evett, és eltettem belole mára is, ma elutasítja, és fúj???!!! Fura.
    Aztán pár nap múlva megint imádja.
    2. Túúúdod, hogy teljesen más elvek mentén etetem a bébit, úgyhogy a mikajáink szóba sem jöhetnek nála.
    De úgy látom, azért szépen eszik Bobeszka:-) Piroska

    VálaszTörlés
  9. A borsóleves előtt mekkorát nyeltél :D
    Vagy inkább a brokkoli-répa-póréhagyma-sajt kombináció után? ;)

    VálaszTörlés
  10. Zsuska, nem értem... :(( Én nyeltem nagyot??? wtf?

    VálaszTörlés

Mit szólsz?