2010. január 19., kedd

A focilabda

Az úgy kezdődött, hogy a féléves szülinapi zsúrjára Alizanyutól megkaptuk őt: a focilabdát. Az elején is szerette, de egyszercsak azon kaptuk magunkat, hogy állandóan a bal kezében van. Tényleg, ha szem előtt van, fülig szalad a szája, odarohan érte és megy a bal kezébe. Ha elveszíti, akkor előfordul, hogy leselkedik az ülőgranitúrák alá vagy megáll a nappali egy pontján és pásztázza a terepet a kis szemével. Ha nem találja, azért nincs balhé, de nagyon megörül neki, ha meglátja. Bárhonnan kiszúrja a lakásban. Először rámnéz, majd elvigyorodik és startol. Mivel folyton a bal kezében van, úgy mászik, mint egy gorilla és mindent a jobb kezével csinál. Én néha szándékosan elrejtem előle, hogy a bal kezét is használja, de megfigyeltem, hogy akkor hajlamos valami mást szorongatni a bal kezében, pl. napocskát, pici focilabdát vagy valamit. :) A focilabdája amúgy lassan teljesen elfogy, a fekete foltok már lekoptak és a fehér festék is alig van már rajta, na meg jó néhány darabka is hiányzik a szivacsból, mert kikapirgálta őket. Szeretnék venni még egy ugyanilyet neki, de egyelőre nincs. Persze ott még nem tartunk, hogy sír, ha nincs meg, én meg, mondom sokszor eldugom, hogy ne csak arra fókuszáljon, de biztos megnyugtatja, mi lesz, ha teljesen elfogy a szivacs? :( Kajáláshoz és alvás előtt mindig elkérem tőle és a szeme láttára bedobom a labdás hálóba. Ha megyünk valahova, nem feltétlenül visszük magunkkal. Hazaérve vagy ébredés után az első dolga megkaparintani. A focilabdát. Az első fénykép három hónapja készült, érdemes szemügyre venni a labda állapotában beállt hanyatlást és amortizációs indexet számolni. És egy videó arról, hogy úgy mászkál, mint egy bedilizett gorilla a ketrecében. Még a fejét is úgy ingatja...Remélem azért odabenn minden rendben...

5 megjegyzés:

  1. könnyesre röhögtem magam a gorilla-hasonlaton :-) és persze a videón :-D

    VálaszTörlés
  2. De ha egyszer full olyan!!!!!!!!!!!??!!!! :)

    VálaszTörlés
  3. Videó: :-))
    Atyavilág, hogy néz ki az a labda! :-))

    VálaszTörlés
  4. Ez tényleg gorilla-mászás :DDD Meg kell néznem még egyszer! :)

    VálaszTörlés

Mit szólsz?