Győzi 32

Tegnap volt Győzim 32. szülinapja. Délelőtt leszedtük a karácsonyfát, kitakarítottunk, Győző bevásárolt, majd levitte Bobót sétálni, míg én előkészültem itthon az ebédhez és a köszöntéshez. Mire megjöttek a fiúk, a kajával nagyjából kész voltam, a lufikat még reggel felfújtuk Bobesszal, (szegény majdnem megőrült, annyira meg akarta őket kaparintani, de várnia kellett). A díszítéssel kicsit elhúztam az időt, mert a felirat (köszi Alizanyu!) annyira összebogozódott, hogy már majdnem széttéptem dühömben, mikor végre sikerült kibogoznom, úgyhogy Bobó is már hulla éhes és nyűgös volt, ráadásul még át is kellett öltözni a meglepi ruhába, úgyhogy a partysapkát már csak erőszakkal bírtam ráadni, de a lufik és a tortán lévő tűzijáték feledtették a búbánatát. Győzit ott vártuk sapkában,Bobó angolmezben, tortával, soklufival, ajándékokkal, felirattal. Bontogatás, örülés, kajálás. Az ebéd isteni fincsi lett, az ünnepelt rendelte: pulykamell csíkok, őszibarackkal, tejszínnel, füstölt sajttal. A tortát előző délután sütöttem meg, nagy fondorlatoskodások közepette, anyukámék jöttek ide Bobeszkát lefoglalni, míg én összedobtam. Hogy izgalmas legyen a dolog, útközben jöttem rá, hogy búzadara helyett zsemlemorzsát tettem bele...gyors telefon Csőri-cukrászhavernak, hogy ez mekkora gáz, de szerencsére fini lett nagyon. Nehezítette a dolgom, hogy iszonyú sütiillatt terjengett a lakásban, pedig egész este szellőztettem, de állítólag Győző nem sejtett meg semmit. A torta a folyosón töltötte az éjszakát, még azon is paráztam, hogy nehogy megfagyjon, de télanyó nagylelkű volt velem. Jó sokat agyaltam, hogy milyen tortát csináljak, hogy a Botond gyerek is ehessen belőle, végül almás-túrós-baracklekváros lett és mondanom sem kell, hogy ízlett neki is, mint ahogy a mi ebédünk is, amiben volt tejszín is, amit a torta esetében kategorikusan kerültem, de végül csak kapott belőle, de szerencsére semmi baja nem lett tőle. Egy szó, mint száz, nagyon jól sikerült minden, az ajándékoknak is örült, a kaják jók lettek, a délután nyugis játszással, pihenéssel telt. Azaz, részemről pihenéssel is izgalommal, merthogy várt még ránk a legnagyobb durranás aznap: meglepetésbulit szerveztem neki.

Egy hete ármánykodtam, titkolóztam, hazudoztam. Akinek tudtam emailt küldtem, de volt akit telefonon kellett becserkésznem, állandóan rejtegettem a telefonom, ha itthon volt Győzi, nehogy épp akkor hívjon vissza valaki a barátai közül. El kellett cserélni a napokat, hogy ne dolgozzon, anyukámat be kellett szervezni, Bobóravigyázni, be kellett küldeni a Traffordba lufikat és feliratot, még egy tortát rendelni kellett, hívogatni az embereket, hogy el ne felejtsék/be ne alibizzenek, ki kellett találni, hogy csaljam oda. Győző úgy tudta, hogy moziba megyünk, Avatar 3D-re. Sajnálkozva mondtam neki, hogy nem tudtam már elmenni a jegyekért, de félre van téve. Győző munkatársával, Gergővel pedig megbeszéltem, hogy legyen készenlétben és amikor megcsörgetem, hívja fel Győzőt, hogy azonnal menjen be a Traffordba, mert fogyasztóvédelmi ellenőrzést kaptak és haza kell ugrania egy hiányzó papírért. Elindultunk a zuhogó esőben, gondoltam úgy kevésbé feltűnő a dolog, ha már leszálltunk a buszról, mikor jön a telefon, így csak akkor adtam jelet, mikor már gyalogoltunk. Attól is tartottam, hogy meg sem hallja/érzi a telefoncsörgést, de nem így lett. Vártuk a másik buszt, ami az Arénába visz, amikor végre hívta Gergő a megbeszélt paráztatós dumával. Először meg is ijedt, de rögtön gyanút fogott és kérdőn nézett rám. Azt mondta szombat este nem jönnek ellenőrizni, ráadásul nincs az az ellenőr, aki készséggel megvárja, míg valaki hazaugrik a hiányzó papírért (van benne valami). Én tagadtam, tagadtam és tagadtam. Szitkozódtam, hogy tönkretették a mozis esténket, gyűlölködtem, hogy ha normális munkahelye lenne, ilyen nem történhetne, annyira beleéltem magam az önsajnálatba, hogy még sírnom is sikerült. A Ferenciek terén megláttam egy haversrácot, akiről tudtam, hogy hozzánk jön, úgyhogy messziről elkerültem, nehogy lebuktasson, egy másik haverom pont rosszkor hívott fel, hogy lemondja az estét én meg szerencsétlenül dadogtam, előző nap egy másik srác kicsit elszólta magát, mert úgy búcsúzott Győzőtől, hogy "viszlát holnap", Győző gyanakodott, gondolkodott és hosszasan tépelődött sajnos, úgyhogy tök késő lett, mire beértünk, de csak odaértünk! Állatjó volt, mert amikor beléptünk, mindenki felkiáltott és kurjongatott, Győzőből persze kiszakadt egy "na, menjetek a p*@&ba!",:) de megkönnyebbült, hogy mégsem razziáról van szó. Nagyon sok fontos ember eljött, néhányan persze hiányoztak, de borzasztóan örült mindenkinek, a második torta is nagy meglepi volt, olyanok is eljöttek, akikkel ritkán vagy régen találkozott, úgyhogy azt hiszem nagyon nagy örömet szereztem neki és kicsit feledtetnem vele, ami miatt mostanában szomorkodik!

Ma reggel még kicsit afteroztunk:

a felirat meg a lufik még maradnak pár napig, aztán vége az ünnepeknek. Indul az új év a maga szürke hétköznapjaival. Még jó, hogy négy tesómból kettőnek és nagymamámnak januárban van a szülinapja, aztán pedig már nincs is olyan messze mikor újra kötényt köthetek köthetek. Ezúttal majd egy szál gyertya kerül az egyszem gyerekünk első tortácskájára.