A babakocsi-para

Az elmúlt félév legnagyobb beruházása és ezáltal a legjobban megfontolandó dolgok egyike a babakocsi volt. Ehhez képest az elején ezt kapkodtam el a legjobban, a végén pedig ezen tököltem a legtöbbet. Még jó pár hónappal ezelőtt egy kollégám odajött hozzám, hogy nekik van egy multifunkciós tök tuti, zsír új babakocsijuk, amit nagyon jutányos áron eladna nekünk. Akkoriban még azt sem tudtam miket kell figyelni a babakocsi választásnál, úgyhogy beértem egy aprócska fotóval a mobilján. Hazaszóltam, hogy megkérdezzem, mit szól hozzá az uram, de ő is repesett a dologtól. Bennem zsigeri ellenállás volt a babakocsi nézegetést és válogatást illetően, Győző pedig alig várta, hogy letudjuk ezt a gondot is. E kettő eredménye: megtanultam aukciót hirdetni is, nem csak részt venni azokon, a már korábban említett kedvenc oldalaim egyikén. Valóban nagyon szép volt - élőben is, nem csak a mobilon-, ellenben olyan nehéz volt, hogy már üresen sem tudtam megmozdítani. Kezdtem sejteni, hogy ez bizony nem megfelelő számunkra, lévén, hogy nincs lift a házban (azért egy nap mosolyszünetnyi büntetést kaptam a szerelmemtől ezért a döntésért) és nemhogy egy gonddal kevesebb lett volna, hanem még ettől is meg kellett szabadulnom, mielőtt egyáltalán új után nézhettem. Ezt az egyet kötötte ki: ne is nézelődjek, míg ez itt áll az előszobasarokban. Na, szép. Az aukciót szerencsére gyorsan lezárta egy lelkes párocska, így némi haszonnal zártuk az etapot. A következő periódusra legjobban a szarozás kifejezés illik. Anyukám, aki öt gyerekét tologatta mózeskosaras, régi típusú, mély babakocsiban, erre a fajtára esküszik és próbált efelé terelgetni. A közízlés és saját esztétikai érzékem azonban azt kívánta, hogy valami csinosabb megoldás után nézzünk. Engem a továbbiakban egy fő szempont vezérelt (a szépségen kívül), hogy könnyű legyen. Rossz hír: könnyű babakocsi persze nincsen. Olyan sincsen ám, ami minden egyes elvárásunknak megfelel és mindenki elképzeléseit egyaránt kielégíti. Ezért a szarozás heteken-hónapokon át. A fordulatot a munkahelyemtől egy percre lévő útba eső babakocsibolt hozta. A kirakattal heteken át szemeztem, mielőtt bemerészkedtem volna. Újszülöttnek való típusból szerencsére csak kettő volt (többet nem is tudtam volna befogadni), az egyik olcsóbb pár ezerrel és könnyebb pár kilóval. Ennyi. Ráadásul gyönyörű. Nem, nem. Nem vettük meg egyből, még heteken keresztül visszajártam újra és újra megnézni, okoskodni. Egy hátránya van, nem rugózik, ami anyukám szerint kizáró ok. Nyilván pár hét múlva kiderül, hogy ezúttal is igaza volt, de úgy döntöttünk, megvesszük, nem húzzuk tovább az időt. Pláne, hogy már csak két hétig dolgozom, utána már csak emiatt kéne elmenni a Váci útra és az tragikus volna. Sok-sok ezer kifizetve, babakocsi hazahozva, röpke két óra alatt összerakva, majd szétszerelve, dobozába visszatéve. Ennyi. Nem is értem, mi volt olyan nehéz ezen!?? Ezek után, ha mégis nehéznek bizonyul, lakást cserélünk; ha gyerek feje minden porszemen való áthaladáskor koppan egyet, kap egy bukósisakot (biztos árulnak a vaterán); ha nyomja a hátát a váz, majd hamarabb megtanul ülni; egy biztos: nem adjuk el soha, de soha és legalább három évig örömünket fogjuk lelni benne, mosolyogni fogunk, még ha belül kínzó fájdalom is gyötör minket és mindenki irígykedni fog, hogy milyen szép babakocsink van. Íme Ő: Mózes. Hordozó/autósülés. Sportrész.