2009. február 13., péntek

Otthonszülés

Mára már csak egy darab tollpárna maradt a háztartásunkban, a többi ágynemű hálistennek szintetikus anyagból van. Ezt az egyet is a szekrény mélyén vagyok hajlandó csak megtűrni. A minap eljött az idő, hogy csináljak valamit, mert elég undorító állapotban bukkantam rá. Anyukám azt mondta, nyugodtan ki lehet mosni gépben, csak hosszú a száradási ideje, de baja nem lesz. Hipp-hipp hurrá! A mosás lejárt, de gyanítottam, hogy valami porszem került a gépezetbe, mert mintha nem centrifugált volna. Kinyitottam az ajtaját és nem láttam mást, mint a párna huzatjának megdagadt, a résen kitüremkedő víztől felpüffedt verzióját. Próbáltam mellette benyúlni és tapogatózni, de csak az immáron kb 100 kg-ra duzzadt tollpihéket éreztem, fogást nem találtam rajta. A kimeneti nyílásnál sokkal nagyobbra nőtt a bennlévő párna, amit valahogy ki kellett szednem. Már arra is gondoltam, hogy szétvágom egy helyen, de gyorsan elképzeltem, ahogy a konyhámban egymillió madártoll hever, úgyhogy további megoldást kellett keresnem. Nekitámaszkodtam a mosógép ajtajának (elöltöltős), a másik kezemmel meg téptem a párnát. A negyedik vagy ötödik húzófájásomnál kiszabadult a kis rohadék. Születési súlya mondom kb 100 kg körül lehetett. Iszonyúan megkönnyebbültem és hihetetlenül büszke voltam magamra. Tele volt vízzel, valamiért nem bírt el vele a mosógép. Néhány napig a fürdőben csöpögött ki belőle a víz, aztán tegnap már olyan büdös volt, hogy levittük és kidobtuk. Nem kár érte, gyűlölöm a madarakat és minden velük kapcsolatos dolgot. Na, hát így képzelem el a szülészek mindennapjait is. Le a kalappal. Megérdemlik azt a százezret.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mit szólsz?