Hatalmas diadalt arattam ma. Megnézettem Győzővel A Föld című filmet. Tavaly májusban láttam anyukámmal a Művészben és azóta könyörgök neki, hogy nézze meg ő is. Győzőről tudni kell valamit: nem egy természetbúvár lélek. Ma mindketten megfelelő hangulatban voltunk, megnéztük.
Először is: végre egy film, amiben nincsenek emberek. Rengeteg természetfilmet nézek, imádom őket. Ez a film egyszerűen fantasztikus, mindenkivel megnézetném. Nevettet és megríkat. Elgondolkodtat és magával sodor. Izgalmas és lélegzetelállító. Izgulsz a kis elefántért, bálnaborjúért, kifejlett hím jegesmedvéért. Távol élnek tőlünk, kezünk azonban közelre érhet hozzájuk. Felelősségre int és felnyitja a szemet, vegyük észre a környezetünk kincseit, és vegyük észre, hogy ajándékot kaptunk, mellyel folyamatosan játszunk és melyet nap, mint nap kockára teszünk, pusztítjuk. De ha nem is sarkall tettekre, legalább ellene ne tegyünk, hogy még sokáig osztozhassunk a csodálatos bolygónkon ezekkel a páratlan élőlényekkel. Egyszerű a mondanivalója, de ütős. 10 pont.
És ami külön öröm, hogy az uram sem tépkedte ki közben a hajszálait az unalomtól (miattam kellett megszakítani egy félórára, mert bealudtam, de annak semmi köze az unalomhoz, a fél 7-es ébredésemhez viszont annál inkább). Rácsodálkozott arra, hogy a pingvinek hason csúsznak, hogy az oroszlánok megtámadják az elefántot, hogy a hím madarak a díszesebbek, stb. Ma is tanult valamit, javára válik, mert finoman szólva is műveletlen az állatvilágban. Asszem gyakrabban kéne ilyesmit nézetnem vele, mert bár nem illendő elmondanom, de lejaguározta a gepárdot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mit szólsz?