A babanapló

A babanaplónk első vaterás szerzeményeim egyike. Mindenképpen akartam ilyet, Anne Geddes-t imádom, tökéletes. Megkaparintottam, és nagyon apránként, nagyon lassan, de haladok vele. Hónapokkal vagyok elmaradva, néha belém hasít a késztetés, hogy írni kéne bele, de ritkán szánom rá magam. Nincs íróasztalunk, az étkezőbe nincs kedvem egyedül kiülni, így jobb híján a nagyszobában szoktam lekuporodni a földre (ez egyre nehezebben megy és egyre kevésbé nevezhető kuporodásnak) és a benti kis asztalkán dolgozom rajta, miközben általában az esti főzős műsort nézem, mikor egyedül vagyok itthon. A másik, hogy egyetemi éveim alatt rá kellett jönnöm, hogy kézzel -sokat- írni rossz és fárasztó. Lényeg, a lényeg, egész jól állunk vele, még a leendő atyát is sikerült rávennem néhány oldalnyi bejegyzésre. Ellenben most mindez veszélybe került. Komoly riválisa lett a babanaplónak: a blog. Félek, hogy mindkettőhöz már nem lesz energiám és kedvem. Ellenben modernkori vívmányok ide vagy oda, hiszem, hogy születendő csemeténk számára egy könyv, amit kézbe lehet venni és ténylegesen birtokolni, mint egy valamirevaló ajándékot, többet ér majd minden internetes bejegyzésnél. Így tehát nem marad más, az önfeláldozó anyának erőt kell vennie magán és folytatnia a kézzel írást. Hogy sikerült-e, majd elmesélem.