2009. február 11., szerda

A babaszoba

Végre-valahára nagyjából készen van a babaszoba!! Nem azért végre-valahára, mert már szükség lenne rá, hanem mert én már türelmetlen voltam, szerettem volna egyben látni.
Úgy volt, hogy szombaton rendezzük be, mert a pelenkázót apósom akkorra készítette el, de a bordűrről kiderült, hogy mégsem öntapadós, ahogy azt a görény eladó állította, úgyhogy bármennyire is csalódott voltam (nem bírom a késleltetett kielégülést), várnom kellett máig, míg egy szuperjófej festő haver feltolta nekünk. A számítógépet már tegnap áthozattuk a nappaliba, át kellett köttetni a netet (csekély 2400 ft-ért..). Szóval ma végre fenn a bordűr és már csak az ő kis cuccai, bútorai vannak a szobában. Végre feltéphettem a rácsvédő és a szőnyeg zacskóját (ezen késztetésem is komoly elfojtás alatt állt néhány hete), nagyjából elrendezgettük azt a három bútordarabot, amije van és megágyaztunk neki. :) Remélem senki nem kérdőjelezi meg ennek időszerűségét. Íme:
Természetesen még el kell játszanunk a bútorokkal, mire minden a helyére kerül és halkan jegyzem meg, hogy a kiságy, amint megleli végleges helyét ebben a szobában, egyből átkerül majd a hálónkba, hogy az első időkben nagyobb kényelmünket szolgálja.

1 megjegyzés:

Mit szólsz?