Édes teher?

Na, ma volt az a nap, hogy ki sem bújtam a melegítőmből és az ülőgarnitúrát is alig hagytam el. Reggel a védőnéni járt nálunk, hozott néhány receptet meg ránkpillantott még utoljára. Szegény úgy várta, hogy elárasszam kérdésekkel és ő megcsillogtathassa tudását, de csak annyit akartam tőle tudni, hogy a babacuccokat tényleg külön kell-e mosni a miénktől és tényleg nem szabad-e öblítőt használni? (Nekem eszembe nem jutott volna, az interneten bukkantam rá erre is és nem kicsit lepődtem meg.) A válasz igen és igen. Nagyszerű, még egy dolog, amivel megnehezíthetem az életem. Aztán úgy volt, hogy étteremben kajálunk vidékről érkező unokatesómmal, de a vonata késett másfél órát, úgyhogy tegnapi maradékevés és itthonmaradás lett a vége. Ilyen időben nem is bántam. Egész nap nyomott, béna hangulatban voltam/vagyok, nem volt kedvem semmihez, kínlódtam egész nap, ráadásul a kis manócskám sem az elvárásaimnak megfelelően mozgott a délelőtt folyamán, rám hozta a frászt. Délután a kanapén vergődtem három órát, uncsitesóval dumáltunk. A gép előtt nem jó hosszan ülnöm, már tíz percre csökkent a kényelmesen eltölthető perceim száma. Az ülőgarnitúrán is csak két pozícióban tudok feküdni, összesen öt párnát és két pokrócot gyűrök a különböző testrészeim alá. Még így is maximum öt percet tudok egy pozícióban maradni, viszont a helyváltoztatás sem esik jól, tehát az egész napom ide-oda dőlésből, küzdésből, hánykolódásból áll. Az a legjobb, mikor csinálok valamit, járkálok, tevékenykedem, pakolászok, stb. Igenám, de ezekben pedig nagyon hamar elfáradok. Fáj a derekam, a hátam, feszül a hasam, nyűgös, hisztis, türelmetlen vagyok. Vannak ilyen napjaim.