Ez a hajó is elment....

Az elmúlt majdnem pontosan egy évet egy hajóstársaságnál töltöttem pénzügyi asszisztensként. Az utolsó félévem az egyetemen már kevés időmet kötötte le, ezért munkát kerestem. Csak részidő jöhetett szóba, mert volt még néhány órám, amire be kellett járnom. Egy ismerősöm üzent a wiw üzenőfalán, hogy a cége keres négyórás pozícióba valakit. Azonnal felhívtam, elkértem a HR-s lány számát és felhívtam, kértem időpontot interjúra. Nagyon izgultam, azelőtt még soha nem volt "igazi" munkahelyem és állásinterjún sem voltam. Az interjú után és miután kiderült, hogy enyém az állás, csak fokozódott a szorongásom, mert látván az irodát, rájöttem, én itt nagyon ki fogok lógni a sorból. Csupa öltönyös figura ül az íróasztalánál és végzi nyilván rettentően fontos dolgát. Hogy fogok én ide beilleszkedni? Az első pár napomat ráadásul a recepción töltöttem, mert helyettesítenem kellett, pont beteg volt a recepciós hölgy és ez is a munkakörömbe tartozott. Gyűlöltem ott lenni. Csörgött a telefon, alig mertem felvenni, jöttek az ügyfelek, azt sem tudtam ki kicsoda, mikor mit kell tenni, jajjj tényleg nagyon utáltam. Közben pedig folyt a betanításom a valódi munkámba. Szerencsére a recepciós csaj meggyógyult és mehettem a kis helyemre csinálni a saját kis munkámat. Nem volt egy bonyolult történet, az alapokat elég gyorsan megtanultam, persze elég sokáig kellett különféle dolgokban kikérnem kollégáim segítségét. A munkával elvoltam, a társaságot és a légkört kezdtem kifejezetten élvezni, azt hiszem nyár környékén kezdtem érezni, hogy flottul megy minden és szeretek bejárni. A szerződésem eredetileg félévre szólt, utána hosszabbítottuk meg még félévvel. Hogy még tovább lehetett-e volna maradnom, nem derült ki, mert ugyebár teherbe estem. Persze ezen is agyaltunk, hogy mit lehetne tenni, hogy a legjobban járjak, de nem lett volna korrekt eltitkolni és akár ennél a cégnél, akár másiknál úgy felvetetni magam teljes idős pozícióba, hogy tudom, februárig fogok csak dolgozni. Maradtam itt tehát a kis négyórás melómban. Nyártól már kifejezetten élveztem, összebarátkoztam néhány emberrel. Aztán mikortól bejelentettem, hogy kisbabám lesz, még inkább jó volt bejárni, pláne, hogy rajtam kívül volt még egy kismama, aki egy hónappal járt előttem. Elkezdtünk egyre gyakrabban dumálni, csetelni, hasznos linkeket küldözgetni egymásnak. Mindig "toltam" magam előtt, tudtam milyen vizsgálatok következnek, milyen tünetekre lehet számítani, stb. Erre egyszercsak eljött a pillanat, mikor ő már abbahagyta a munkát és magamra maradtam, éreztem, hogy közeleg az én időm is. Áááááá! Benn az irodában teljesen jól megvoltam, leszámítva egy-két nyűgösebb napomat, nem volt semmi különösebb bajom, de a be-illetve hazajutás már elég nehézkes volt, pláne az ónos esős, esős, havas, hideg időkben. Kezdtem fáradni. Környezetem szolidárisabb tagjai azzal traktáltak, hogy hagyjam már abba a munkát, ne erőltessem, azonban akadt olyan is, aki azt javasolta dolgozzak végig...A terv az volt, hogy az utolsó három-négy hetet már kihagyom. Eltartalékoltam nyolc szabadnapot, ráadásul a cégnél jár évi tizenöt nap százszázalékos táppénzes nap is. Most hétfőn kezdtem meg az utosó hetem, ami egy ritka gusztustalan hétfővel indult. Zuhogott az eső és elég hideg volt. Mire beértem teljesen átfagytam, vizes lett a gatyám és a fejem, úgyhogy döntöttem: elég volt, nem jövök többet. Minek küzdöm be magam minden reggel? Beszéltem gyorsan a főnökömmel, akinek a felesége szintén terhes, így talán még empatikusabb volt velem szemben. Mondta, hogy természetesen megérti, ha nem jövök többet, áldását adta. (Approved. ) Utána gyorsan beszéltem a HR-essel, átbeszéltük még utoljára az adminisztratív dolgokat, kikértem a maradék szabikat, lezsíroztunk mindent. Utána nem maradt más, mint mindent elrendezni az íróasztalomon, szépen rendbe tenni a kis mappáimat, átadogatni a melót, ilyesmi. Jó kapkodósra sikerült a napom, mit ne mondjak. Főnököm még elkapott egy röpke egyórás dumcsizásra, szétküldtem néhány kör-illetve privát búcsúemailt, lecseteltem mindenkivel mindent, aztán még ücsörögtem kicsit a konyhában a két legjobbfej kolléganőmmel. Szomorú voltam, na. Megszerettem itt egy-két embert, hiányozni fog a légkör, jó volt újra egy közösséghez tartozni. Hívtunk nekem egy taxit, Patriszia néni beletuszkolt és ráförmedt a sofőrre, hogy óvatosan vezessen. Imádtam. :)