2009. február 28., szombat

Édes semmittevés?

Február 10.-én azt írtam a blogomba, hogy mostantól nincs más dolgom, mint pihenni. Ehhez képest lassan egy hete majdnem minden napom olyan pörgős, hogy este 10 körül jövök rá, hogy nem vacsoráztam és nem pihentem (na jó: alig pihentem), leszakad a derekam és hasam. Mai napom: - galambirtás - tároló rendberakása (cipekedés, emelgetés, söprögetés) - rakott tészta főzés - mosás, teregetés, tiszta ruha leszedése - egy lábon kihordott infarktus (leállt a laptop, de visszatért hálistennek) - fél óra pihi, búcsú az uramtól - konyhai atomrobbanás (főzés) utáni takarítás, pakolás - újabb mosás, teregetés - egy Waczak Szálló és egy fél Beugró megtekintése 10 perc belealvással - ebéd - a lapotop elé félóránként tuti leülök- pihenni, fórumozni, csetelni, blogot írni - öt képkeret szétszerelése, öt új kép kiválasztása, méretre vágása, keretbe helyezése - Tv2-n a 10! című műsorba való belefeledkezés (10 legdurvábban plasztikázott híresség), majdnem egy óra pihi - kórházi csomagom szinte végleges összeállítása (!!!!!!) Egyelőre ennyi, de lehet, hogy nem bírok magammal és még csinálok valamit, az "amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra" jegyében. Az ilyen napok estéjén szoktam arra gondolni, hogy "csak ne ma éjjel kelljen szülnöm..."

Pigeon-busters

Ha van még ember a világon, aki ne tudná rólam, elárulom: galambfóbiám van. Persze az öreganyókákat kivéve (akik a "Ha már lúd, legyen kövér" elvén elindulva vallják, hogy "Ha már galamb, legyen tízkilós") senki nem szereti őket, de én leírhatatlanul, emberi szavakkal kifejezhetetlenül gyűlölöm őket. Rettegek és undorodom tőlük, nem tudom őket elviselni. Ha a járdán előttem van egy, inkább átmegyek a túloldara, vagy megkérem a Győzőt, hogy űzze el. Ha a fejemhez közel (azaz húsz méteren belül) repül el egy, képes vagyok életemet és méltóságomat kockáztatva oldalravetődni. Stb.
Na, ezért is érintett finoman szólva rosszul, mikor kiszúrtam, hogy az erkélyen, a klíma dobozának tetején egy ideje galambok tanyáznak. Valóra vált a rémálmom: galambok vannak az életteremben. Azóta ki sem nyitottam az erkélyajtót, nagyjából a közelébe sem mentem, próbáltam ismét az elfojtást választani. De mikor már kettőnél több galambszar lett a kövön (ja, mert galambok nem léteznek ám önmagukban!!!!!), elkezdtem Győzőt piszkálni (ki mást? én ki nem megyek), hogy csináljon már valamit!! Ma végre sor került erre. Széttéptünk két kartondobozt és begyűrtük a klíma tetejére, hogy ne férjenek oda. Pontosabban Győző gyűrte be őket és esküszik rá, hogy így nem férnek be. Továbbá a kőről le kellett söpörni a tudjátokmit, ki kellett dobni néhány cserepet, amiket kissé összepiszkoltak (jajj, de szépen fogalmazom meg, hogy merő galambszar volt mind) és kitartó érvelésemnek köszönhetően lelocsoltuk ( illetve csak ő, én távolról figyeltem és okoskodtam) egy fél flakon domestos-szal az egész erkélyt. Lehet, hogy nem értitek, miért kell erről írni, de számomra akkora trauma minden közelebbi találkozás ezekkel a lényekkel, hogy a feldolgozást gyorsítandó, gondoltam kiírom magamból. Fogadjátok, hát szeretettel ezt a kedves kis anekdotát.

Olvasószámláló

Így 2000 felett muszáj megállnom egy pillanatra és kérdőre vonni titeket.
Naponta kb 80-90 olvasó téved az oldalamra. Én összesen kb 30-ról tudok. Tehát vagy az van, hogy az a 20-30 ember megszállottan nézi a blogot naponta 4-5 alkalommal, vagy pedig - ami sanszosabb-: ZUGOLVASÓIM VANNAK!!!!!! Idegenek esetében ez nem zavar, de az annál inkább, hogy anno jópár emberenek elküldtük emailben az értesítést a blog születéséről, és alig valaki jelzett vissza, hogy köszöni, vette az adást. Rosszul esik, mert úgy érzem mégiscsak a bizalmamat fejeztem ki azok felé, akiknek elküldtem és legalább egy válaszemailre méltathattak volna. Ha már beavattam a személyes dolgainkba, akkor jól esne valamiféle visszajelzés. Vagy hogy líraiabban fejezzem ki magam: "Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret" Íme itt egy lehetőség a vezeklésre, meghunyászkodásra, szemlesütésre, esdeklésre, jóvátételre. (javaslom a megjegyzések címkére kattintást)

2009. február 26., csütörtök

14 nap van vissza

Tegnap szülésznőnél jártunk: Ctg-n minden tuti volt, mozgásokat is sikerült prezentálnunk :), vérnyomásom is szuper, ezúttal a vajúdásról és a kitolásról volt szó, néztünk szemléltető ábrákat, megvettük az apuka "szülős ruciját". Szülésznő folyton bíztatott, hogy kérdezzünk bátran, de ilyenkor mindig leblokkolok és semmi nem jut eszembe... Este fájdogált a hasam, olyan pánik fogott el, hogy éjjel 1-ig el sem tudtam aludni, drukkoltam, hogy csak most ne induljon be a szülés, még pár napot szeretnék! (A megérzéseim alapján egyébként egy perccel sem szülök előbb, sőt...) Ma délelőtt nagyjából az előző bejegyzésben foglaltakkal volt tele a fejem, még egy sírás-áradatot is sikerült a szerelmem nyakába zúdítanom. Azon izgultam legjobban, hogy csak jussak el a fodrászhoz (szüléshez minél közelebb akartam menni), mert már vállalhatatlanul néztem ki. (A fotó előtte készült...) Dokinál is voltam utána: méhszáj 2100, baba kb 3400 gramm...(!!!!) Előbbi adat nem utal korábbi szülésre, utóbbi annál inkább. Szóval emberünk annyit mondott, hogy bármikor, de nem tudja mikor... Hát, én azért itthon váltottam pár szót a fiammal, hogy vagy ne nőjön tovább, vagy bújjon ki gyorsan, különben összevonom a szemöldököm. Remélem értett a szóból. Jövő hét közepe felével és 3440 grammal kiegyeznék. Hallod, kisnyuszi??? (Tuti túlhordom és 4 kilós lesz...)

Induljon a banzáj

Kételyeim, aggodalmaim, paráim, bizonytalanságaim, félelmeim, kérdéseim, rémálmaim, melyek ötszázmilliárd hektoliter víz súlyával nehezednek rám, főleg két téma köré csoportosulnak mostanság. Lássuk egy töredékét. 1.) A szülés és a kórházi kaland - mikor már??? - sikerül-e addig itthon mindent kimosnom, kivasalnom, elrendeznem, kitakarítanom? - amikor indul a banzáj, egyedül leszek-e itthon, éjjel lesz vagy nappal? - meg fogok-e ijedni vagy örülni fogok? - hogy megyünk be a kórházba? - mennyire lesz tele a szülészet, lesz-e saját szülőszobám vagy a folyosón kell vajúdnom? - a szülésznő jófej lesz-e, segíteni fog-e? - az orvos jófej lesz-e, segíteni fog-e? - hol és mennyire fog fájni?? - fogom-e kellemetlenül érezni magamGyőző és más jelenlévők előtt? - fogok-e valakit (Győzőt) megütni, fogok-e üvölteni, káromkodni valakivel (Győzővel), idegesíteni fognak-e a körülöttem lévők (Győző) vagy jól fogok viselkedni? - minden rendben lesz-e, egészségesen meg fog-e születni????? (ez egy külön száztételes para-lista lehetne, ha részletezném) - sikerül-e természetes úton megszülnöm a kislegényt vagy császározni kell esetleg? - az uram hogy fogja viselni? - mennyi ideig fog tartani? - ugye baba és mama egyaránt gond nélkül megússzák a történetet??? - milyen lesz őt megpillantani? - igaz-e, hogy ez lesz a legboldogabb pillanat az életünkben? - milyen lesz ő, kire fog hasonlítani? - szép lesz, ugye? - mennyi ideig maradhatunk hármasban? - hogy fogom magam érezni szülés után? - egyből szeretném magam mellé kérni a gyereket vagy pihenni akarok majd inkább? - milyen lesz a kórházban? - akarok-e majd látogatókat vagy inkább nyugit szeretnék? - meg merem-e majd fogni, fürdetni, tisztába tenni, stb? - gyorsan eltelik az a pár nap vagy alig fogom várni, hogy kiszabaduljunk? 2.) Az első hetek
- mi fog történni, miután hazaérkeztünk, hármasban maradunk és a gyerek először felébred??? - honnan fogjuk tudni, hogy mikor mit kell vele csinálni? - mennyit és miért fog sírni? - mennyire leszünk kimerültek? - lesz-e időnk magunkra, pihenni, hajat mosni, tévézni, netezni (blogot írni), stb? - a szoptatás körüli aggályaim sora szintén vég nélküli, ezt sem részletezném, ha másért nem, férfi olvasóim lelki békéje megőrzése érdekében. Nem szeretném én lerombolni az illúziókat, hogy a szoptatás egy csodálatosan szép természetes dolog. - fogok-e a fürdőszobába bezárkózva hisztériás rohamot kapni? - Győző elhagy-e minket az első héten? - én elhagyom-e őket az első héten?
- a látogatóknak örülni fogok-e vagy inkább nyugit szeretnék? - a bezártságot hogy viselem majd? - igaz-e, hogy ez lesz a legboldogabb időszak az életünkben? Stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb, stb. Hát így 14 nappal a kiírt dátum előtt ilyesmiken pörög az agyam....

2009. február 24., kedd

One of those days...

Tegnap este kezdődött az idegbajom. A semmi közepéből rámtört az orrfújás, tüsszögés. Remek, gondoltam, most kapok el valami szart. Ennek ellenére viszonylag jó éjszakám volt, csak kétszer ébredtem fel és reggel fél 11-ig hánykolódtam az ágyban. A náthát úgy tűnik kialudtam, de azért egy oscillo-t rátoltam a bizti kedvéért. Le kellett mennem a boltba kajáért, úgyhogy ittam egy hatalmas bögre kakaót (gondoltam később reggelizek), betettem egy adag ruhát a mosógépbe, elindítottam a mosógépet, erre elment az áram. Életemet kockáztatva felmásztam egy konyhaszékre és megpiszkáltam a biztosítékokat, de egyik sem volt lecsapva. Hmm. Biztos mindenhol áramszünet és semmi köze a mosógéphez. Na, persze. Boltot megjártam (kórházi csomagba vásárlandó tételek csökkentek kettővel), kiderült, hogy nálunk van a hiba és kiderült, hogy van még egy biztosíték, külön a többitől, az természetesen lecsapva. Felnyomtam, áram visszajött. Újra elindítottam a mosógépet, újra lecsapta. Én újra fel. Gyanút fogtam. Közben bekószáltam a nappaliba, ahol láttam, hogy a számítógép kínlódik a rendszer felállításával - nem ment neki. (A hirtelen áramleállás nem esett jól neki) Több restart és áramtalanítás után valahogy felállt végre, de most meg a klaviatúra nem működött...Miután odáig fajultak a dolgok, hogy belemásztam a vezérlőpultba és mindenféle hardvertelpítő programokba - gondoltam hősködök egy kicsit-, hogy elég gyorsan kudarcot valljak, felhívtam telefonos számítógép-para megoldó emberünket, aki közölte, hogy örüljek neki, hogy csak a klaviatúra (pontosabban az usb portok) szartak be. Nemsokára az egér sem működött, úgyhogy kezdtem pánikolni, hogy elvész megint minden a gépről, vihetjük be a szervízbe, hetekig nem lesz gép, stb, stb. Ide-oda húzgáltam, csatlakoztattam, tépkedtem, rángattam mindent, mint egy idióta és szövögettem a különböző terveket, hogy kit és hogyan fogok felelőssé tenni ezért a tragédiáért. Szerettem volna egy bűnbakot találni. Közben mosógép és/vagy villanyszerelőt kellett kerítenünk, kb 5 percenként hívtuk egymást Győzővel valamiért, én már kezdtem elveszíteni a józan eszemet. Jaaaa, majd' elfelejtettem: mindeközben húst kellett klopfolnom, paníroznom, rizst főznöm. Igazi háziasszony, igazi háztartási katasztrófákkal, mi... ? A számítógép nélkül töltött percek számával egyenes arányban nőtt a vérnyomásom és a méhkontrakcióim száma is. Ha van valami, amit nem tudok elviselni, az az, amikor elromlik a számítógép. Kb két óra meddő küzdelem után, dühödten felhívtam a upc-t, hogy mondják meg azonnal, hogy tudom a laptopra rátenni a netet. Na, ez legalább elég hamar sikerült. Végre lecsillapodtam annyira, hogy eszembe jutott, hogy ennem kéne valamit (kb 14.00 körül). Persze elégedetlen vagyok, mert én a gépet szeretem és hirtelen csak olyan dolog jut eszembe, amit a laptopon nem tudok megcsinálni (és hirtelen mosási kényszerem is van...), de mint nemrég megtudtam ezekre még jó pár napot várnom kell, mert persze mégiscsak megy szervízbe, nem ússzuk meg. Grrrrrrrr!!!!! A mosgépszerelő holnap jön, remélem minimum százezerért kell majd új alkatrészt vennünk, amelyeknek remélem több hét a beszerzési ideje. A mai nap egyetlen sikere a rántott husi, rizibizivel, tejfölös ubisalival. Még csak kilenc óra van, fiatal az idő, valami még elromolhat.

2009. február 22., vasárnap

Imax, Jokkmokk, Carcassone

Tegnap dél körül elindultunk az Arénába. 4-től mozijegyünk volt Hakeszékkal 3D szafari movie-ra (óó, jeee) és előtte még szerettem volna jelentős előrehaladást elérni a kórházi csomagom tekintetében. Sikertelenül. Hálóingeket és fehérneműket akartam venni, gondoltam a Tescoban csak kapunk valami hulladékabb fajtát. Fehérneműt hagyjuk is, semmi kínálat. Hálóing/pizsama volt körülbelül három féle, azok is odahányva egy akasztós alkalmatosságon, összevissza, pár nélkül, méret nélkül, ár nélkül, stb. Találtam egyet, ami tetszett, gondoltam megpróbálom. Igenám, de a gatya rész és a felső össze volt tűzve a lopásgátló bigyóval, és ráadásul úgy, hogy lehetetlen volt felpróbálni. (Ezzel már más boltokban is találkoztam, nem tudom mit gondolnak...) A ruhaosztály információs pultjánál két nő: az egyik épp valami cipőt próbált felhúzott lábbal, eközben kelletlenül odavetette nekem, hogy ők nem tudják kivenni belőle a bilétát. Ennyi. Megpróbáltam felvenni, de nem sikerült, úgyhogy feladtam. Bosszúból nem tettem vissza rendesen a pizsit, hanem odadobtam a többi tetejére... hehe. Következő állomás a H&M, ebben nem csalódtam szokás szerint és ha nem is a kórházi csomagomba, de itthonra vettem néhány cuccot! Juhhúú!
Másra nem volt idő, mert még kajálunk is kellett. (Főzelékfalóban tökszar, tökdrága spagettit és mirelit húst. Valamiért hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy itt olcsóbb és jobb a kaja, mint a többi plázás gyorsétteremben, de nem!!)
Na, a 3D szafari: Még egyikünk sem volt a híres Imax-ban, kíváncsiak voltunk. A szemüveg kicsit modernebb, mint régen a papír, de ugyanolyan béna. A tematika az volt, hogy egy dzsip hátsó ülésén ülve visznek minket körbe Afrikában. Az ötlet tökjó, és eleinte még élveztük, hogy az elefántok az előttünk ülő kopasz pasi fején állnak, hogy a fűszálak az orrunkat csiklandozzák, stb. De maga a film elég eseménytelen (legalább egy véres támadást elvártam volna), ráadásul sok a nagyon közeli kép, amit tök homályosan lehet látni ebben a szemüvegben, így ezeket nem lehetett élvezni. Bal oldalamon az uram rázta a fotelt, próbálva autentikusabbá tenni a dzsipben való rázkódást; jobb oldalamon Haka suttogott mindenféle trágárságokat a fülembe- ezek kicsit javítottak a helyzeten, majdnem végigvinnyogtam a 45 percet (ennyit pont kibírtam wc nélkül). Nem akarom nagyon lehúzni, de nem igazán voltunk elájulva, na. Egyszer azért megérte (pláne kultúrautalványból).
Utána futottunk egy Ikea-kört, sajnos mi csak kísérők voltunk, de szerencsére főleg a kanapéknál és étkezőknél időztünk, így mindenhol le tudtam dögleni. (Ekkorra már finoman szólva elfáradtam.) Végül fel hozzánk, pizzát rendel, lepunnyad, fiúk sört kibont, Carcassone-parti (végre én nyertem), még kicsi punnyadás, vendégek haza, zuhanyzás, Grammy-díjkiosztó ágyból, mint két hulla. Nagyon elfáradtam... Ez mondjuk nem akadályozott meg abban, hogy éjjel 3 és 4 között virrasszak, majd reggel 8-kor felébredjek. Mindegy, nagyon jó kis napunk volt, ma meg pihenhettem.

Az első videó

Igyekszem majd jobbakat készíteni, csak az úrfi enyhén kamerafób és amint benyomom a REC gombot, elkezd lapítani. Ez legyen csak ízelítő, sokkal komolyabb mutatványokra is képesek vagyunk.

Hasamra süt a nap

Ma reggel 10 körül, 37 hetes kis mazsolával.

Pannibaba

Ma délelőtt végre megérkezett az sms, amire két hete várok!!!! Megszületett Pannika!! 54 cm, 3950 gramm (nem semmi...), baba is mama is jól vannak. Ha ez lehetséges, én már izgatottabb voltam, mint a szülei....Keddre volt kiírva a kolléganőm, szerdán kellett befeküdnie szegénynek a kórházba, úgy volt, hogy holnap indítják be a szülést, ha addig magától nem történne semmi. Szegény kolléganőmet majd' mindennap zaklattam, hogy mi van már, tud-e már valamit, van-e már valami fejlemény. Szegényke, olyan fáradt volt már a hangja, nagyon-nagyon várta már ezt a pillanatot, én meg úgy sajnáltam! Benn a kórházban, látogatási tilalom, várakozás, türelmetlenség, vánszorgó idő. Mindenesetre eljött az ő napjuk is!! :)) Sajnos bővebb részleteket még nem tudok, de rettenetesen kíváncsi vagyok, meg izgulok még mindig értük, hogy minden rendben volt-e, mennyire szenvedtek, hogy zajlott az egész, mindent tudni szeretnék. Hát hiába, ő az első ismerősöm, akinek végigkísértem a terhességét. Arról csak zárójelben teszek említést, hogy sírtam vagy öt percig a hír hallatán és most is kb olyan izgatott vagyok, mintha a mi gyerekünk született volna meg... Na, de most már tényleg én következem...Nincs kit "tolnom" tovább magam előtt....áááááááááááá!!!

2009. február 21., szombat

Ma reggel

Jövök ki a fürdőből, felkelés után két perccel. Ő: -Ilyenkor Te fürdeni szoktál?? Én: -Mi???!? Ő: -Vízcsobogást hallottam. Én: -Fogat mostam, édes. Négy éve élünk együtt, egyebet nem tudok elmondani.

2009. február 20., péntek

A kórházi csomag-para

Eddig halogattam. Egyrészt nem volt kedvem hozzá, lusta voltam, stb. Másrészt, ha össze lenne állítva, akkor már olyan lenne, mintha tényleg bármelyik pillanatban szükség lehetne rá. Márpedig még nincs!!! Ugye, nincs? Van a fórum, ahol csupacsupa márciusra kiírt anyuka verődött össze és élte meg együtt a kilenc hónapot. Na, ebben a márciusi fórumban eddig 13 (!!!) baba született meg. Ki tervezetten, ki váratlanul. Engem mindenesetre tök váratlanul ért az események ilyetén módon való felgyorsulása. Épphogy megkezdtem a 37. hetet, még három bőven hátra van. Múlt heti vizit szerint méhszáj tök zárt, baba tökjól van, fájások nincsenek, hasam még nem ereszkedett le, baba feje még nem illeszkedett be, az én fejem meg még nem püffedt fel-állítólag ez is egy jel. Szóval a világon semmi nem utal arra, hogy előbb szülnék, mint a kiírt dátum. (Sőt, én úgy érzem, tovább fogom hordani....)Mindenesetre ma kicsit ráparáztam a kórházi csomagra- a fórumos csajok miatt. Eddig tutira vettem, hogy a 40 hét, az 40 hét, de ezek után már -ha nem is bármelyik pillanatban-, de lassan szükség lehet rá. Nehezítések: 1.) még soha nem voltam kórházban, fogalmam sincs milyenek ott a körülmények. 2.) külön kell szülőszobai csomag, külön kórházi csomag, külön baba csomag. 3.) a szülésznőtől kapott listán szereplő tételek háromnegyed része még nincs meg (táskám sincs, amibe pakolhatnék, de egy szuperjófej könyvelőlány ígért egy bőröndöt, remélem komolyan gondolta...). Márpedig ma azonnal kellett volna ezt nagy ijedtségemben összepakolnom, hogy megnyugodjak, de sajnos be kellett érnem azzal, hogy néhány cuccot átcsoportosítottam egy polcra és mellé tettem a vásárolandó-beszerzendő tételek listáját. (Győzőt már telefonban felkészítettem, hogy kell menni még néhány gyógyszertár-DM-kört.) Jövő héten mindent kulcsrakészre kell pakolnunk, különben tuti összeomlok én is. Ps: Remélem a képet mindenki vágja.

:o

A neten akadtam bele ebbe a képbe, egy blogon. Szerintetek ez lehet valódi???

2009. február 19., csütörtök

Imádom a csütörtököt...

egy ideje... Az a hivatalos hétfordulónk. Ma léptünk a 37. hétbe!! Mától már nem számítana koraszülöttnek!!!!! Sálllááállllláááá!!!!!! A fórumon már folyamatosan születnek a márciusra várt bébik :)) Viszont szegény kolléganőm a febr. 17-es deadline-jával még mindig egyben van, ráadásul tegnaptól kórházban. :(( (Hátha ezzel a bejegyzéssel elkiabálom a dolgot és meghozom neki a kívánt fordulatot! Nagyon drukkolok már szegénynek! Én a világon semmi jelét nem érzem, hogy előbb érkezne a bébi, mint a kiírt időpontunk. Remélem ezt a dolgot viszont nem kiabálom el.

2009. február 18., szerda

A "kispapa"

Most kivételesen az ő nyűgjeiről szeretnék pár szót ejteni. Neki is van ám bőven, csak más jellegű, mint nekem. Rá is körülbelül annyi plusz kiló nehezedik, mint rám, és szinte ugyanúgy megnehezíti az ő mindennapjait is, mint az enyémet. Az ő pluszkilói nem fizikai természetűek, hanem képletesen értendőek. Először is most egy ideje én vagyok a figyelem központjában, engem kell félteni, rám kell vigyázni, körülöttem kell ugrálni. Márpedig a ő az, aki félt, vigyáz és ugrál. Másodszor: rengeteg új ismeretanyaggal terheltem túl a kis fejét. A fontosabb fogalmak, melyekkel megismertettem: méh, megtapadás, embrió, ultrahang kilökődés, magzatmozgás, méhlepény, köldökzsinór, kontrakciók, méhszáj, nyákdugó, burokrepedés, magzatvíz, ilyesmi. Csupa olyasmi, ami amúgy is beletartozik egy harmincéves férfi érdeklődési körébe. Harmadszor pedig a trónörökös érkezése igényel némi plusz anyagi ráfordítást a részünkről. Legfőképpen persze az ő részéről (az én bevételem, amint megjelenik a számlámon, egyből továbbutalódik egy "nagyon jól megfontolt" és "ésszerű" lakáshitel törlesztőrészleteként). Én amúgy is alkalmatlan vagyok a számlák kezelésére, időben történő befizetésére, anyagi helyzetünk észben és kézben tartására. Ő menedzseli ezeket a dolgokat, én néha beleokoskodom, érdeklődöm, olyankor lelkesen magyaráz, hogy aztán pár perc múlva el is felejtsek mindent, amiről beszéltünk. Nyáron költöztünk új lakásba, ez már önmagában is szűkítette az anyagi lehetőségeinket. Nem sokkal ezután pedig kiderült, hogy gyerekünk lesz és nem sokkal ezután kezdett Győző idegrendszere összeomlani. A babakelengyelisták, a kiváltandó receptek és a számtalan "szívem, tudod, mit kell még vennünk" kezdetű mondatom szép lassan, belülről elkezdték felfalni a még épen maradt neuronjait. Én jó kismama voltam, pár kismamagatyán kívül, amit valóban muszáj volt beszerezni, nem követeltem mindenféle extraságot, az állapotomra való hivatkozással. Hála a karácsony kiváló időzítésének, a családtagoktól is kaptunk némi hozzájárulást, de tény, hogy elég sok pénzünk benne van a projektben még így is. Arról nem is beszélve, hogy egy hónapon belül autót is kell vennünk. Már a finisben vagyunk, szerelmem talán kezdett kicsit megnyugodni, ahogy csökkent a vásárlólista, de ekkor jött a szülésznők és orvosok kapzsiságával való kényszerű szembenézés. Újabb érvágás és újabb elpusztult idegsejtek. Negyedszer: miután "megszültünk", az édes semmittevés helyett kezdhet el különböző hivatalokba rohangálni (nagyon szereti) beszerezni a szükséges iratokat, mehet mérleget bérelni, gyógyszertárba recepteket kiváltani, és feltételezem még egy rakás váratlan elintéznivalót fogok a nyakába sózni. Még tartja magát, de én tudom, hogy nem sok kell hozzá, hogy összeroppanjon. Én csak remélem, hogy mielőtt ez bekövetkezne, még megszületik az ő kicsifia és elfeledtet vele minden pénzügyi és egyéb nehézséget.

2009. február 17., kedd

Édes teher?

Na, ma volt az a nap, hogy ki sem bújtam a melegítőmből és az ülőgarnitúrát is alig hagytam el. Reggel a védőnéni járt nálunk, hozott néhány receptet meg ránkpillantott még utoljára. Szegény úgy várta, hogy elárasszam kérdésekkel és ő megcsillogtathassa tudását, de csak annyit akartam tőle tudni, hogy a babacuccokat tényleg külön kell-e mosni a miénktől és tényleg nem szabad-e öblítőt használni? (Nekem eszembe nem jutott volna, az interneten bukkantam rá erre is és nem kicsit lepődtem meg.) A válasz igen és igen. Nagyszerű, még egy dolog, amivel megnehezíthetem az életem. Aztán úgy volt, hogy étteremben kajálunk vidékről érkező unokatesómmal, de a vonata késett másfél órát, úgyhogy tegnapi maradékevés és itthonmaradás lett a vége. Ilyen időben nem is bántam. Egész nap nyomott, béna hangulatban voltam/vagyok, nem volt kedvem semmihez, kínlódtam egész nap, ráadásul a kis manócskám sem az elvárásaimnak megfelelően mozgott a délelőtt folyamán, rám hozta a frászt. Délután a kanapén vergődtem három órát, uncsitesóval dumáltunk. A gép előtt nem jó hosszan ülnöm, már tíz percre csökkent a kényelmesen eltölthető perceim száma. Az ülőgarnitúrán is csak két pozícióban tudok feküdni, összesen öt párnát és két pokrócot gyűrök a különböző testrészeim alá. Még így is maximum öt percet tudok egy pozícióban maradni, viszont a helyváltoztatás sem esik jól, tehát az egész napom ide-oda dőlésből, küzdésből, hánykolódásból áll. Az a legjobb, mikor csinálok valamit, járkálok, tevékenykedem, pakolászok, stb. Igenám, de ezekben pedig nagyon hamar elfáradok. Fáj a derekam, a hátam, feszül a hasam, nyűgös, hisztis, türelmetlen vagyok. Vannak ilyen napjaim.

36+4

2009. február 16., hétfő

Miss Potter

Na, csak röviden: Nagyon nyugis, nagyon aranyos, a rajzok zseniálisak, gyönyörűek! Én Miss Potter könyvét még nem láttam, csak a kishúgomnak voltak olyan ruhái régen, amin Peter Rabbit rajzok vannak, innen ismerem csak. (Még egy ok, hogy egyszer egy lányunk is szülessen.) A film csak a címszereplő hölgy miatt érdekes, vagyis ha valakit érdekel a híres mesék háttere. A vége nekem nagyon összecsapott, el sem hittem, hogy ennyi volt. Még az extrákat is végig tudtam egy fenékkel nézni, ami pedig nagyon ritka nálam. Azonban végre egy film, ami nem két és fél órás. Óriási előny.
Nézzétek, szeressétek, tényleg üdítő. 8 pont.

Casting

Tegnap este a BAFTA díjátadó gálát néztük, mikor Győző odafordult hozzám: gondolkoztam-e már azon, hogy ki játszana engem, ha film készülne rólunk. Naná, hogy gondolkoztam: Reese Witherspoon. Nem is annyira, mert az arca olyan nagyon hasonlítana rám, hanem, mert van benne pajkosság is és drámai vonás is. Nagyon bírom, őt akarnám a szerepre.
Győző is egyből rávágta, hogy ő pedig Russel Crowe-t tartja alkalmasnak. Na, most Russel Crowe először és utoljára a Gladiátorban volt fekete hajú és normál testalkatú, azóta hullámos barna hajú hájpacni. Mindegy, mert Győző szerint nem úgy szól a játékszabály, hogy azt kell megtalálni, aki külső jegyeiben legjobban hasonlít ránk, hanem akivel tudunk azonosulni és szívesen látnánk önmagunkként. Nála még szóba került a fiatal Al Pacino, de az csalás, mert jelenleg 70 éves... Én felvetettem még az Irígy Hónaljmirigyes Győzőt is, de csak egy sátáni kacajra méltatta az ötletet.
Továbbmentünk: keressük meg a családtagjaink szerepére alkalmas hollywood-i sztárokat is. Néhány találat ezek közül:
Anyukám-Michelle Pfeiffer Apukám-Kevin Costner Anyósom-Linda Gray Apósom-Steven Spielberg (a kamera véletlen) Sógornőm-Katie Holmes Nagypapám-Alain Delon (csak szerényen) Nagymamám-Shirley Maclaine Mielőtt felkeresnénk az ügynökeiket, még tökéletesítjük a jelöltek listáját. Javaslatokat szeretettel elfogadunk.

A Föld

Hatalmas diadalt arattam ma. Megnézettem Győzővel A Föld című filmet. Tavaly májusban láttam anyukámmal a Művészben és azóta könyörgök neki, hogy nézze meg ő is. Győzőről tudni kell valamit: nem egy természetbúvár lélek. Ma mindketten megfelelő hangulatban voltunk, megnéztük. Először is: végre egy film, amiben nincsenek emberek. Rengeteg természetfilmet nézek, imádom őket. Ez a film egyszerűen fantasztikus, mindenkivel megnézetném. Nevettet és megríkat. Elgondolkodtat és magával sodor. Izgalmas és lélegzetelállító. Izgulsz a kis elefántért, bálnaborjúért, kifejlett hím jegesmedvéért. Távol élnek tőlünk, kezünk azonban közelre érhet hozzájuk. Felelősségre int és felnyitja a szemet, vegyük észre a környezetünk kincseit, és vegyük észre, hogy ajándékot kaptunk, mellyel folyamatosan játszunk és melyet nap, mint nap kockára teszünk, pusztítjuk. De ha nem is sarkall tettekre, legalább ellene ne tegyünk, hogy még sokáig osztozhassunk a csodálatos bolygónkon ezekkel a páratlan élőlényekkel. Egyszerű a mondanivalója, de ütős. 10 pont. És ami külön öröm, hogy az uram sem tépkedte ki közben a hajszálait az unalomtól (miattam kellett megszakítani egy félórára, mert bealudtam, de annak semmi köze az unalomhoz, a fél 7-es ébredésemhez viszont annál inkább). Rácsodálkozott arra, hogy a pingvinek hason csúsznak, hogy az oroszlánok megtámadják az elefántot, hogy a hím madarak a díszesebbek, stb. Ma is tanult valamit, javára válik, mert finoman szólva is műveletlen az állatvilágban. Asszem gyakrabban kéne ilyesmit nézetnem vele, mert bár nem illendő elmondanom, de lejaguározta a gepárdot.

Az első NST

NST: azaz nonstressz teszt. A hasamra tesznek két pántot, az egyik a méhösszehúzódásokat nézi, a másik a bébi szívműködését és a képen látható módon ábrázolják. Ébren "kell" lennie a gyereknek, miközben csinálják, úgyhogy előtte betoltam egy sportszelet-kisdobozos almalé kombót. Az első pár percben csuklott a kis drágaság :) utána viszont bealudt... :) Vizsgáló néni rámparancsolt, hogy egyem meg a maradék müzliszeletem, ami meg is tette hatását, mert szegénykém megint felébredt és azóta is mozgolódik, persze teljes üzemmódban csak azóta, mióta eljöttünk. Naná, hiszen a mi gyerekünk: nem lehet tőle konform viselkedést várni. A lényeg, hogy állítólag minden rendben van, jövő héten folyt.köv.

2009. február 14., szombat

Még vagy már csak?

Körülbelül négy hetet kell még várnunk, hogy végre a kezünkbe foghassuk ezt a kis rosszcsontot, aki épp Valentin-napi szombat esti lázban ég a pocakomban. Kevésbé tudatosan nagyon rég várok erre a pillanatra, kicsit tudatosabban július óta és rettentően nagyon tudatosan pedig pár napja. Eddig úgy voltam vele, hogy mindig a terhességem éppen aktuális stádiumát akartam megélni, élvezni és nem igazán vágyakoztam előre. Most már azonban, így az utolsó hónapban (nem tudom miért, de nagyon más lelkiállapot ez), egyre inkább kezdem kifejezetten várni, hogy megszülessen a kisbabánk. Továbbra is nehezemre esik elképzelni, hogy egy kész gyerek van a hasamban - hajlamos vagyok kifli-méretűnek tippelni-, de a mozdulatai már olyan erősek és akkora kis testrészeit tolja ki néha, hogy kénytelen vagyok belátni, hogy bizony a mi gyerekünk is akkora lesz, mint a többi újszülött. Ott még nem tartok, hogy bevessek minden házipraktikát a szülés beindítására, de azért már egyre izgatottabb és sokszor türelmetlenebb vagyok. Idegesítenek is már bizonyos dolgok, amiket néha nagyon unok és egyre türelmetlenebb vagyok jó értelemben is.
"Már csak" egy hónap van hátra, ha arra gondolok, hogy: - mennyire élvezem ezt az állapotot és milyen jó kismamának lenni - most lehetünk utoljára kettesben - még mennyi mindent be kéne szerezni, rendbe kéne tenni - mennyire szeretünk itthon lenni, nyugiban, csöndben, filmet nézni, beszélgetni, olvasgatni - mennyire nem tanulmányoztam még át a szülés, a szoptatás és a csecsemőgondozás szakirodalmát - mennyire szeretünk mindketten aludni és mennyire tönkreteszi a napom, ha nem alszom ki magam "Még" egy hónap van hátra, ha arra gondolok, hogy: - mennyire szeretnék hason és háton feküdni - mennyire szeretném normálisan levágni a lábkörmeimet - mennyire szeretnék könnyedén átfordulni az egyik oldalamról a másikra - mennyire vágyom a kisfiamra - mennyire vágyom arra, hogy végre hárman legyünk és családdá váljunk - mennyire szeretnék már anyává válni és mennyire kíváncsi vagyok, hogy Győző milyen apukája lesz az én kicsinyemnek A lényeg, hogy várakozunk, vágyakozunk nagyon!!!!

A hét látogatója

Ez a kis cuki szőrgombóc járt nálunk tegnap vendégségben. A képen látható szőnyegek mindegyikét lepisilte, ahogy azt illik és messziről elkerülte a gazdái által gondosan kikészített kutyapelust, ahogy azt illik.

Profil

Ez a bejegyzés csak azért kerül ide, mert végre megkurtítom a wiwes adatlapom, de nem akarom, hogy elvesszen az a kis bemutatkozó szöveg, ami sokáig ott volt olvasható rólam:
IMÁDOM az adriát, a twin peakset, snowboardozni, freddie-t, a töltött káposztát, a családomat, a jóbarátokat, főzni, a barátaimat, a mentolos vogue-ot, a pinacoladát, a pub-lik-ot, a szül.feleségeket, a szigetet, laárt és gallát, balit, ahova még egyszer el kell jutnom, rhcp-t, a tudatlan tündéreket, nevetni, pókerezni, imádom a 90es évek diszkóslágereit, ennek köszönhetően sok ellenségem van, almodóvart, a bazsalikomot, harrypottert, drmartenst, a nagyszüleim kertjét, medencéjét, csészikémet, a picassot (a szórakozóhelyet, a festészethez semmi közöm), az utas és holdvilágot, a családi zabálásokat, a rebel yellt, a táncdalfesztsátrat, a cinizmust, johntravoltát, a tragédiát, a google-t, görögo.t és párizst, imádnám, ha eljutnék costaricára, káromkodni, a bp tv-t, a belgát, steve irwine-t, F1-et, givenchy hot couture-jét, a fazekast. Mindennél jobban imádom az ERDÉLYIZOLIt, aki a legfantasztikusabb pasi, akit valaha ismertem és imádom,hogy egymáshoz tartozunk és örökre az enyém. GYŰLÖLÖM a galambokat, bkv-n utazni, a kaprot, ha nem tudok elaludni, ha korán kell kelni, a szűklátókörűséget, ha vkinek nincs humorérzéke, a céklát, ray liottát, hogy kaja után el kell pakolni, a kutyaszart az utcákon, a dob utcai cba összes alkalmazottját, a fekete-fehér filmeket, ha vmi nem úgy történik, ahogy én szeretném, a másnaposságot, gyűlölöm a tűzhelyet letisztítani, a sárgadinnyét, a seggnyalást, a szarrágást és az opportunizmust, a morrisonst, az ouzo-t.

2009. február 13., péntek

Breakfast at Tiffany's

Két vallomás: csak a My Fair Lady-t láttam Audrey Hepburn-től és mindig is azt hittem, hogy ő Katharine Hepburn lánya. Nemrég derült ki számomra, hogy semmi közük egymáshoz. Az Álom luxuskivitelben-t meg akarom nézni egy ideje és most kölcsönkaptam egy díszdoboznyi Hepburn-filmet egy barátnőmtől, időm mint a tenger, úgyhogy ma meg is néztem. Teljesen nézhető, aranyos, vicces, A.H. nagyon cuki benne, jól áll neki ez a teljesen szétcsúszott hebrencs szerep. A főszereplő pasi is nagyon szimpi, cukik együtt nagyon! Nekem elmaradt a nagy Hollywood-ending, nem értem volna be ezzel az esős-macskás-ballonkabátos jelenettel, de nem baj, így is tökjó kis lájtos romantikus film, ami meglepő, mert utálom a régi filmeket.. 9 pont.